Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-08-13 / 21. szám

SZIMBÓLUMOK NYOMÁBAN ISTEN BÁRÁNYA Isten Báránya. Terrakotta A. della Robbia műhelyéből A bárányként ábrázolt hívek a pálma formájú életfa tövében Isten Báránya a hétpecsétes köny­vön, amelynek pecsétjét ő méltó feltörni A trónon vagy könyvön fekvő bá­rány a VI. században jelenik meg az Apokalipszist már középkori szellem­ben illusztráló festményciklusban. Szobrászati formát ölteni sem ez, sem az előbbi nem tudott. A domborító művészetben először az az ábrázolási mód terjedt el, amely a milánói Szent Ambrus-katedrális híres szarkofágján ismeretes. Itt a Bá­rány oldalt áll és visszanéz. A homlok­nézeti és oldalnézeti ábrázolás e külö­nös egyesítése a ravennai szarkofágo­kon válik általánosan használttá. Ezért kapta a művészettörténészettől a „ravennai” epithetont. Ez a típus terjedt el leginkább a középkori szob­rászatban is. Időközben azonban vál­tozásokon ment át. Krisztus megdi­csőülését kifejező járulékos elemei elmaradtak vagy újak jöttek a he­lyére. Az ábrázolás központi alak­ja a Bárány, önálló képpé fejlő­dött. Eltűnt a Sion-hegy és a paradicsomi négy folyó ábrázolása és megjelent a Kereszt. Egyesek szerint a keresztet tartó Bárányban a győzelmi szimboli­kát a kereszthalál fájdalmas realizmu­sával próbálták valamiképpen össze­egyeztetni. Ez a járulékos részeitől elvált, önálló képpé fejlődött, keresz­tet tartó Isten Báránya került fel sok magyar templomkapura. Művészet­­történetileg legérdekesebbnek a sze­­ged-alsóvárosi, szentmihályfai, jáki, csempeszkopácsi, nagysitkei, zalahás­­hágyi, domokosfai domborműveket tartják. (Feltétlenül megemlítendő a Magyar Nemzeti Múzeum 1984-es, vé­tel útján birtokába került I. András kori pénzérme Agnus Dei ábrázolása. Kubinyi András professzor készíti elő publikálásra.) A szegedi timpanon kőbárányának eredetét a szakértők a XII. század elejére teszik - korai formáira való hivatkozással. Akik az Isten Báránya­­szimbólum templomkapukon megje­lenő ábrázolásának európai elterjedé­sét megvizsgálták, igyekeznek bizo­nyítani, hogy ez a szegedi kőbárány lenne egész Európában az Isten Bárá­­nya-timpanonok legelső példája. - Van olyan feltevés is, hogy a szentmi­hályfai timpanon még a szegedit is megelőzi, mivel kivitelezése a szegedi­nél is kezdetlegesebb. A kapu formája és az ívmező délnémet típusú kerete­lése azonban e feltevéssel ellentétes­nek tűnik. A XIII. század közepére teszik a jáki apátsági templom déli kapujának timpanonját, mely az Isten Báránya­­motívum legmagasabb színvonalú ma­gyar képviselője. Különös, hogy itt a Bárány nem fogja a kereszt szárát, mint a többi rokonalkotásokon. Felte­hető azonban, hogy ez a restaurálás „újítása”. Ennek a jáki timpanonnak szinte tükörképe a jáki temetőkápolna, a csempeszkopácsi és nagysitkei Isten Báránya-domborművek. Különös megoldásokkal találkozunk a zala­­háshágyi és domonkosfai Isten Bárá­­nya-ábrázolásoknál. A Vas megyei Domonkosfa 1872-ben teljesen át­épített templomának déli falában egy román kori kapu bukkant elő, melynek timpanonját az Isten Bá­ránya beállításában ábrázolt hosszú, felfelé kunkorodó farkú állat - orosz­lán - díszíti. Hasonló ehhez a zalahás­­hágyi ábrázolás is, melybe annak ide­jén Rómer Flóris a „Vicit leo de tribu Juda” („Győzött a Juda törzséből való oroszlán” Jel 5,5) illusztrálását gon­dolta. Izgalmas történeti vita alakult ki a kérdés körül. Az ellenvetések leg­erősebb érve az volt - Rómerrel szem­ben -, hogy e provinciális alkotás mestere vagy megbízója aligha vá­laszthatta a Jelenések könyvéből éppen ezt az ószövetségi hagyomá­nyokra utaló és biblikus jártasságot igénylő témát, amely egyébként is alig tudott képtémává kristályosodni a művészetben. A kérdés tisztázásához a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő ezüstcsésze aljába vésett rajz segítette hozzá a kutatókat. Ez az övre akaszt­ható füles ivócsésze 1871-ben, hazai vétel útján került a múzeum tulajdo­nába. Lelőhelye ismeretlen. Népván­dorlás kori alakja sem szolgálhatott alapul eredete pontos meghatározásá­hoz. A csésze aljába vésett rajzban a szakértők az Isten Báránya ábrázolá­sát ismerték fel, de a zalaháshegyi és domokosfai formával megegyező fel­fogásban - azaz a bárány helyett orosz­lánnal. A csésze oroszlánja megegye­zik a magyar címertörténetben Imre és II. András uralkodása alatt szereplő oroszlánábrázolásokkal. A kutatók megegyeznek abban, hogy az oroszlán soha nem volt az Árpádok családi címere. S a címere­ken csak mint a hatalom és az erő jelképe kapott helyet. Lényegtelen, hogy mint ilyen keleti származású-é avagy aragóniai. A lényeges az, hogy úgy a szóban forgó domborművek mestere ennek a hatalmat repre­zentáló oroszlánjelképnek átvételé­vel akarta sajátos módon kifejezni a megváltásban győzedelmeskedő Krisztust. R.T. HARANG 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom