Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-18 / 16. szám
Kultúrtörténeti és művészettörténeti szempontból egyaránt érdekes és tanulságos kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeum rendkívül gazdag - s tegyük hozzá, sajnos elég ritkán bemutatott — metszetgyűjteményéből. A válogatás nem egy életművet, egy művészeti korszakot vagy technikát mutat be, hanem egy izgalmas témát. Ahogy arra a tárlat jól megválasztott címe is utal, a nagyobbrészt 16. és 17. században keletkezett allegorikus ábrázolások azt az ókorra visszavezethető világfelfogást, világmagyarázatot jelenítik meg képileg, mely szerint a mikrokozmosz és a makrokozmosz, vagyis az ember és az őt körülvevő' világ, illetve világmindenség - a bolygók, a csillagok, a csillagképek — között determinisztikus kapcsolat áll fönn. Ennek az elképzelésnek - mely korabeli és mindennemű tudományos és filozófiai összefüggésektől megfosztva napjainkban a horoszkóp készítés divatjában él tovább - kissé leegyszerűsítve az a feltételezés volt az alapja, hogy minden létező ugyanabból a négy alapelemből, a levegőből, a tűzből, a vízből és a földből áll. Ezt a négyes fölosztást aztán más területeken is fölfedezni vélték, némely esetben joggal, többnyire azonban erősen spekulatív Jacob Matham-Hendrik Goltzius: A nyár. Rézmetszet 1589. módon. Úgy vélték tehát, hogy létezik négy: évszak cs napszak, életkor, szélirány (világtáj), testnedv, vérmérséklet, négy alapminőség (meleg, hideg, nedves, száraz) slb., s ezek egyes elemei között szoros összefüggés áll fönn. Így például a télnek az életkorok közül az öregség, az alapelemek közül a víz, a szélirányok közül a nyugati, az alapminőségek közül a hideg-nedves kombináció, a testnedvek közül a nyál, a vérmérsékletek közül a flegmatikus felel meg. Miután pedig a földi világra hat a világmindenség, az említett példát folytatva, a flegmatikus vérmérsékletnek - és persze a többi elemnek, mely vele összefügg - kapcsolata van a bolygók közül a Holddal, az állatöv jegyei közül a Bakkal, a Vízöntővel és a Halakkal. Ez a bonyolult világértelmezés természetesen nem elvontan jelenik meg a metszeteken - a klasszikus példa erre Dürer kiállításon is látható, csodálatos-megfejthetetlen Melancoliája —, hanem allego rikus alakok, állatok, jelenetek, táj-, város- és életképek segítségével, bemutatva így a korabeli világot és életet is. Azok számára, akiket nemcsak a művek művészi értéke érdekel, hanem mára már alig értelmezhető szimbolikájukat és alkotóikat is szeretnék megismeri, segít az eligazodásban a tárlathoz készült szép kivitelű, tudományos alaposságú katalógus. A kiállításhoz figyelmet érdemlő előadás-sorozat kapcsolódik: a Szépművészeti Múzeum előadótermében (Dózsa György út 41.) április 23-án 17 órakor Csaba György csillagász mondja el véleményét arról, hogy Hazudnak-e a csillagok, ugyanő beszél május 7-én a Csillagsorsokról, május 27-én pedig arról, hogy milyen volt az Időszámítás régen és ma. A sorozat befejezéseként május 28-án a kiállítás rendezője. Bodnár Szilvia művészettörténész kalauzolja az érdeklődőket e különös világban. (Megtekinthető július 1-jéig.)-VÉGH-28 HARANG Hendrik Goltzius: A viz. A négy alapelemet ábrázoló rézmetszetsorozat egyik lapja. (é. n.)