Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-18 / 16. szám
- Nagyon szépen fogalmazta meg Püspök úr, hogy mit tehet az egyház, jelesen az Evangélikus Egyház az emberért. Egybecseng ezzel a megfogalmazással az imént érintett kérdés: az ugyanis, hogy mit jeleni Európában keresztyénnek lenni?- Egybecseng, de ki kell bővíteni, hiszen az elmúlt negyven évnek az volt a fájdalmas szomorúsága, hogy az európai kultúrát, amely jellegzetesen keresztyén vetületű, sokan azért nem ismerhették meg, mert keresztyén tartalmat hordozott. Olykor a múzeumokban kínkeservvel magyarázták a nagymamák unokáiknak, hogy ki volt Dávid király, vagy a történelem mely szakaszában és hol élt Mózes, mert az unokának nem volt módja megismerni az iskolában a zsidó nép történetét, sem a keresztyénségnek a múltját. Európai módon keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy a kétezer éves keresztyén múltat mindenki számára megközelíthetővé tesszük. Attól, hogy valaki ennek a kultúrának a képzőművészeti, zenei termékeit megismeri, korántsem biztos, hogy maga is elkötelezett keresztyénné válik, de mindenképpen az európai kultúra részesévé.- Vannak-e dédelgetett tervei, hogy püspökként mit szeretne elérni?- A bennünket körülvevő társadalom képlékenysége miatt nehéz ma fixa-ideákat megvalósítani. Annyit azonban szívesen elmondanék, hogy fontosnak érzem a lelkészek pásztorálását. Nagyon sok esetben elhagyatottnak érzik magukat, nincsen a közelükben senki, akivel megoszthatnák mindennapi gondjaikat. Éppen ezért a gyülekezetek pásztorálását és kormányzását érzem a legaktuálisabbnak. Természetesen segíthet a teológiai továbbképzés is, hogy legyen muníciójuk, amivel a ma emberét biztathatják. Úgy érzem, hogy az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítani a lelkészfeleségek szerepének megértésére, megbecsülsére: nélkülük ez a „kétszemélyes” hivatás aligha lehet sikeres.- Az Evangélikus Egyház is felbontotta szerződését az állammal. Valóban szabadnak érzi-e újabb keletű tevékenységüket?- Az utóbbi időben az evangélikus egyház semmiféle megkötöttséget vagy béklyót nem érzett, a szolgálatát teljesen szabadon végezhette. Természetesen a kényszerítő körülmények között elvett egyházi javaknak a visszaadása hosszabb 6 HARANG időt vesz igénybe: ez már az új kormánnyal való tárgyalás során alakulhat tovább. Bízunk abban, hogy az egyház új iskolarendszert és szervezeti tonnát alakíthat ki annak érdekében, hogy az evangéliumot hatékonyabban terjeszthesse.- Az evangélikus iskolák anno jóhírűek voltak...- 1945 előtt tucatnyi középiskolánk volt. Ha mindezt visszaállíthatnánk, akkor tennészetesen, - mint akkor is, - minden felekezeti megkülönböztetés, világnézeti hovatartozás firtatása nélkül vállalnánk a diákok taníttatását. Egyelőre azonban nehéz erről szólni, mert egyetlen gimnáziumunk működik, a fasori, ahol öt-, hatszoros a túljelentkezés az evangélikus tanulókból.- Ezek szerint igény legalább öt-hat középiskolára lenne...- Nem szeretném önmagunkat korlátozni a nyilatkozatommal. Azt gondolom, majd az élet mutatja meg, mire leszünk képesek abban a tekintetben is, hogy ezeket az iskolákat megfelelő evangélikus szemléletű tanárokkal elássuk, s ezáltal a szükséges protestáns szellemiséget kialakítsuk. Nem zárnám ki annak a lehetőségét sem, hogy egyházunk általános iskolák működtetésére is vállalkozna.- A középiskola valóban szervesen feltételez azonos szemléletű előiskolákat. Meghosszabbítva az Ön által vázolt vonalat: esetleg felsőoktatás is szerepel terveik között?- Egyházunknak régebben működött jogakadémiája. Azt gondolom, hogy ez a fajta képzés ma más feladata. Kérdés viszont az evangélikus tanítóképzés esetleges működtetése: erre Szarvason és Miskolcon volt példa a háború előtt.- Személyes életéről, pályájáról is nyilván szívesen olvasnának Püspök úr hívei...- Szívesen és örömmel válaszolok a kérdésre. Ötvenegy éves vagyok. A Győr- Sopron megyei Lébényben születtem. Édesapám földműves ember volt, aki az egyházzal korábban szoros kapcsolatban állt, mint diakónus szolgált Bielefeldben, az Evangélikus Egyház egyik legnagyobb szeretetintézményében. Az ő bátyja is evangélikus lelkész volt, így a családban nem idegen az egyházhoz való kötődés és a keresztyénség gondolata. Egykori lelkészem Németh Károly nyolc nyelven beszélt. Ő számomra példa volt, hogyan lehet a hitet és a tudományt ötvözni. Ő indított a lelkészi pályára is. Győrött 1957-ben érettségiztem a Révay gimnáziumban, ahol még a régi tanárszemélyiségek közül néhányan tanítottak, tudásukon kívül tiszta emberségüket is átadták nekünk. A teológiai akadémiát Budapesten végeztem. 1971-72-ben a svájci bossey-i ökumenikus főiskolán és a zürichi egyetemen töltöttem egy tanulmányi esztendőt, ami mind gondolkodásomban, mind szemléletemben meghatározó volt. Nemcsak tárgyi ismereteimet szélesítette, de úgy érzem toleranciámat is növelte a másként gondolkodó, más felekezethez tartozó emberek iránt. 1962-től 65-ig voltam miskolci segédlelkész. majd két évig Komáromban lelkész, aztán újra Miskolcon lettem paróchus lelkész 1985-ig. 1975-től esperes, 1985-től budavári lelkész és esperes voltam.- Családja?- Feleségem zenetanár. Két gyerekem van. Ildikó 25 éves zongoratanár Kőbányán, Imre fiunk ötödéves orvostanhallgató.- Muzikális család lehet. Kis kamarazenekar bizonyára összeállhatna...- Imre fuvolázik, illetve hegedül, én inkább harmóniumozni szoktam. Főleg a feleségem családja muzikális. Az öt testvér közül négyen zenei pályát választottak.- így már érthetőbb - emberi vonatkozásaiban is - a székfoglaló beszédében elhangzott mondat: Nem szeretnék megkeseredett püspök lenni.- Hadd válaszoljak az ottani szavaimmal: A magyar nép élete új történelmi korszakhoz érkezett. Meggyőződésem, hogy újfajta püspöki szolgálat körvonalai bontakozhatnak ki előttünk. Új püspökképre van szükség egyházunkban. Mindez lehetővé teszi, hogy evangéliumközpontú, gyülekezetcentrikus, egyházépítő - külső sallangoktól mentes - legyen a püspöki szolgálat. HALÁSZ LAJOS
