Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-11 / 15. szám
A böjt meg a túró A nagyböjt időszaka hamvazó szerdától húsvétig terjed és Jézus urunk negyvennapi böjtölésének, majd pedig kínszenvedésének emlékezete. Ennek az ünnepnek böjti szokására utal a következő találós kérdés: ..Az tyúkmony (vagyis a tojás) között és a’ túró között mellyik lég’ien bűn pénteken megenni? Felelet: Az túrót bűn megenni, mert hogy ha az telten fel esztendeig rajta ülne is, ugyan nem lenne borjú belőlle, mint az tyúkmonyból tyúk lészen.” Ezt az elmefuttatást a „Meses könyvetske" című, Lőcsén 162^ben kiadott találóskérdés-gyűjteményből idéztük, melyet címlapja szerint németből fordított egy ismeretlen szerző. Thienemann Tivadar már 1917-ben kimutatta, hogy a mű eredetije egy a XVI. században igen elterjedt, rendszerint „Das Ratbüchlein"' vagy „Das räterische Büchlein címen megjelenő találóskérdés-gyűjtemény, mely 1505- ben jelenik meg először Strassburgban (EPhK 1917: 184.ItK 1923: 149-150). A régi böjti idők fegyelme nagyon szigorú volt. Negyven napon át csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni és azt is csak egyszer napjában. Ennek a szigorú böjtnek sok emléke maradt a népi kultúrában. Még a múlt század végén is voltak olyan falvak, ahol a halat nem számítva csak növényi eredetű táplálékot fogyasztottak és még tejneműt sem ettek. Ekkor nem zsírral, hanem olajjal főztek és több helyen a bojtos ételek számára külön edényeket is használtak. Kiszomborban a nagyböjt péntekjén még főtt ételt sem ettek. A túró tilalmas volta arra az ókeresztyén regulára vezethető vissza, mely szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti szóhasználat szerint „fehér eledel” vagyis tej, túró, vaj, sajt és tojás sem kerülhet az asztalra. A XVIII. században, mint ahogyan ezt Galla Ferenc a Regnum című folyóiratban megírta Fulegenzio da Jesi nevű ferences vitatkozott a gyöngyösi jezsuitákkal. A nagy viharokat kiváltó vita tárgya az volt, hogy a ferences barátok ragaszkodtak a régi szabályhoz: abstinentia a carne, ab oxis et lacticiniis - vagyis tartózkodni kell a hús, tojás és tejneműk fogyasztásától. A jezsuiták liberálisak voltak, mivel szerintük a nagyböjtkor, de más böjti napokon is szabad tojást meg tejfélét enni. A nagy viharokat kavaró vitában a római Congregatio de propaganda fidei hozott salamoni döntést: a ferencesek hagyományos értelmezését helyeselte, mégis az ország különleges helyzetére tekintettel a jezsuiták ajánlotta enyhítéshez is hozzájárult. A nép hosszú ideig őrizte az ősi szokásokat és csak „harmat nevelte”, vagyis növényi ételeket fogyasztott. Bálint Sándor jegyzett fel egy közmondást: „könnyű a bűt túrún, kenyérön”, amit az öreg tarpaiak arra mondtak, amikor csak formálisan csináltak valamit, önmegtagadás nélkül. GAAL PÉTER DOMÁN ISTVÁN A Széder szó rendet, sorrendet jelent héberül. Arra utal, hogy a Peszách ünnepnek az első estéjén szigorú sorrend szerint, pontos szabályok alapján kell lefolynia a vacsorának. Jobban mondva a vacsorát megelőző és követő szertartásnak. A Peszách a szabadság ünnepe, amikor a hithű zsidók az egyiptomi kivonulásra emlékeznek. A rabszolgaságból való szabadulásra emlékezés együtt jár a Mácónak, a kovásztalan kenyér evési parancsának az előírásával. Ez a parancs viszont egyet jelent a kovászos ételek evésének a tilalmával. A tilalom azonban egyben megköveteli a kovászosak eltávolítását a lakásokból. Ezt még az ünnep előtti estén szertartás keretében kell végrehajtani. Ilyen előzmények után kerülhet csak sor az ünnepköszöntőre, Niszán hónap 14-én este a zsidó vallási naptár alapján, amely nap március utolsó hetétől április utolsó előtti hetéig terjedő időre eshet a mi naptáraink szerint. Az esti templomi istentiszteletből hazatérő férfit és családtagjait a háziasszony által szertartásosan megterített asztal kell hogy várja. Az ünnepi gyertyák szokatlan dolgokra vetik fényüket ez alkalommal. A szokásos kalács (bárchesz) helyett, amelyet díszes, hímzett takaró borít, most egy tál van a fehér abrosszal terített asztalon, az ún. Széder-tál. Mellette egy könyv, a „Hággádá”, az egyiptomi rabságra és kivonulásra emlékező történet és szertartás leírása. (Maga a héber szó elbeszélést jelent.) A Széder-tál a legkülönfélébb díszítéssel ellátott lehet. Lényege, hogy az esethez kötelező kellékek héber nevei a megfelelő sorrendben szerepeljenek rajta. Az általunk közölt Széder-tál fényképek közül az elsőn például, középen a 114-ik „Amidőn Izrael kivonult Egyiptomból...” kezdetű zsoltár eredeti, teljes szövege látható. Ezt a zsoltárt a szertartás folyamán eléneklik. A zsoltár szövege alatt a Széder egyes mozzanatainak címszavai láthatók. így sorban a következők: „Kádés” = Az ünnepet megszentelő ima a bor felett. (Megisszák az első pohár bort.) „Urechác” = A házigazda vagy a szertartás vezetője kezet mos, de áldást nem mond rá. „Kárpász” = Elfogyasztjuk a zöldséget, az „előételt” (a sós vízbe mártott petrezselymet vagy retket). „Jáchác” = A házigazda a három egymásra fektetett kovásztalan kenyér közül a középsőt kettétöri és a nagyobbik felét elteszi „utóételnek” („áfikomán”). „Mággid” = A házigazda elbeszéli az egyiptomi rabság és a kiszabadulás csodálatos történetét és közben megisszák a második pohár bort. „Ráchcá” = valamennyien kezet mosnak a vacsora előtt. 32 HARAMG
