Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-11 / 15. szám
Fekete-fehér képeinken a harmincas évek Magyarországának húsvéti népszokásaiból mutatunk be néhányat. (A Néprajzi Múzeum gyűjteményéből) „Szombat napján díszíttessék fel a templom minden díszével és használati eszközével. Hét órakor gyűljön össze a templomban az egész papság ünnepi öltözetben... Mikor pedig az áldozópap a sekrestyében elkészült, menjen a szenteltvízzel, tömjénezővel és a gyertyatartókkal, tűz nélkül és kereszttel, teljes körmenetben a 15. zsoltár graduáléit énekelve oda, ahol a tűz elő van készítve a megáldásra... Azután tegyenek tömjént a tömjénezőbe, hintsék meg szenteltvízzel és minden házban kioltva a régi tüzet, osszák szét az új tüzel a lakosság között. Ennek befejeztével térjenek vissza arra a helyre, ahol a diakónus meg fogja áldani a húsvéti gyertyát.” Régen hazánkban is szokásban volt az úgynevezett Júdás-égetés, illetve a Pilátus-verés, csakúgy, mint Európa számos más országában - a lengyeleknél, osztrákoknál, cseheknél. Zalán Menyhért a tűzszentelés szokásával rokoníthatónak véli ezeket a cselekményeket. Nehéz őket különválasztani, mert a lényegük egy. Ilyenkor az iskolás gyerekek deszkára Pilátus-forma embert rajzoltak, és a „képmást” ütötték, verték. A magyarázat szerint azt imitálták, miként lármáztak annak idején a zsidók Pilátus előtt. Közmondásaink egyike is utal a szokáscselekményre: „Verik, mint Pilátust.” A lényeg az, hogy a képmást pozdorjává zúzzák, és a fatábla roncsaiból rakják az új tűzhöz a nagyszombati máglyát. Régi és említést érdemlő szokás a magyar hagyományban az erdélyi falvakban a huszadik századig fennmaradt - határkerülés. Egy 1665-ös lejegyzés így említi: „bévött szokás az volt, hogy mink a karácsonyi és húsvéti innepek éjszakáin hajnalig is miseszolgálatban foglaltuk magunkat, akkoron az ifjúság szokott lövöldözni affelett az is régi, bévött törvényünk volt, hogy minden húsvét napján határt kerülénk. azaz proccssiot járánk.” A szokás termést védő. lennékcnységvarázsló volta gondolom nyilvánvaló. Nekem úgy tűnik fel, szép volt ez gondosság, istenesség és ragaszkodás, ahogy zászlókkal, szent énekeket énekelve körüljárták a falu kicsiny határát, a hazájukat. Sátoros ünnepeinknél, így a húsvétnál is megfigyelhető az egészséges egyensúly. ami az áhítat és örömünnep közt mutatkozik. Igen, eleink megadták a módját mindkettőnek. Böjtöltek, imádkoztak és táncoltak. Az erdélyi reformátusoknál éppenséggel három napig - vasárnaptól keddig - állt a bál. Latin nyelvű középkori szertartáskönyveinkben többször is említést tesznek a húsvéti dramatikus játékokról. A passiószövegek tanúsága szerint valószínűnek tűnik, hogy a középkortól évszázadokon át születő Mária-siralmak egykor a misztériumjátékok szerves részét képezték. Feltételezhető, hogy a képzőművészeti alkotások között is nem egy akad, mely valódi passiójáték „ihlete” nyomán keletkezett és került be a templomokba. Különösen a csíkszentlélcki és csíkmenasági szárnyasoltárok keltik ezt a hatást. Ismert tény, hogy Csíksontlyón el egészen a XVili. század végéig a ferencesek előadtak magyar passiójátékokat. „A legrégibb ismert magyar nyelvű katolikus iskoladráma is erdélyi, ferences eredetű. ...Ezek szereplői iskolai növendékek és laikus vallásos céhek tagjai egyaránt lehettek” — írja Dömötör Tekla. Sajnos a csíksomlyói kéziratos drámakötelek publikálatlan anyaga eltűnt a 11. világháború alatt, mint annyi minden. De a hagyomány tovább él. Alig van már példa viszont a kakasütésre és kakaslövésre, ami ugyancsak vigassággal egybekötött dramatikus színjáték. Tudomásunk szerint csak Erdélyben. Apácán maradt fenn századunkban is. Az egész falut megmozgató esemény három részből áll: zenés felvonulásból, zenés színdarabból és célbalövésből. Előadás után este a szereplők vidám mulatságot tartanak. A verseny győztesét illeti meg ilyenkor a fő hely az asztalnál, no meg a kakas combja, szíve, mája. Voltaképpen nincs abban semmi különös, hogy a karácsonyi és húsvéti ünnepek nem egy ponton hasonlóságot mutatnak, hiszen a két fontos megemlékezés összetartozik. Miként a karácsonyi morzsát, a húsvétit is elteszik, régen meghintették vele a gabonaföldet, miközben így szóltak: „távozzatok innen kártékony madarak!” Közösen ették meg a családban a szentelt tojás kettévágott részeit is. hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették. Ma már talán az öregek közt sem akad, aki meg tudná mondani, mi végre volt a húsvéti korbácsolás. Utolsóként ezért emlékezzünk meg étről. A sibának nevezett, négyszögűre font korbáccsal valaha a lányokat csapkodták meg a legények, közben ezt mondogatták: „Sidiridi jó légy, Friss légy, Keléses ne légy. Ha valahová küldenek, fuss! A lábaid jó futók legyenek (lábára üt) Kezeid jó mosogatók legyenek (kezére üt) A fejed ne fájjon (fejére üt) Sidiridi váltsd ki magadat! Mi mást kívánhatnánk lányoknak, mindenkinek: kellemes ünnepeket! NAGY EMŐKE HARANG 27
