Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-11 / 15. szám
PETHO TIBOR Verőfény a szívben Az Újszövetség legszebb részei közé tartozik az emmauszi tanítványokról szóló történet. Akárhányszor olvassa is el az ember, mindig hatása alá kerül ennek a bűbájos elbeszélésnek. Kétezer év távlatából is érzékelteti a gyászoló Jeruzsálem hangulatát, a tanítványok szomorúságát, félelmét és reményvesztettségét. Ketten igyekeztek a városból a hatvan stadionnyira (kb. tíz kilométer) lévő faluba és a történteket beszélték meg. Jézus ekkor csatlakozott hozzájuk, „de az ő látásuk letakarva lön, hogy ne ismerjék föl.” Nagyon csodálkoztak azon, hogy az ismeretlen férfi nem hallott a Koponyák hegyén történt szörnyűségről, majd előtárták bizonytalanságukat: Néhány közénk tartozó asszony megzavart minket: hajnalban a sírját fölkeresték, s nem találták a testét. Azzal a hírrel tértek vissza: angyalok jelentek meg előttük, azt állítva, hogy el. ” Jézus erre így szólt: „Oh, ti oktalanok, mily nehezen hiszitek el mindazt, amit Próféták előre-jövendöltek!" És ezután megmagyarázta nekik az Írás szavait. Mire a faluba érkeztek, bealkonyodott és lemenőre szállt a Nap. A tanítványok kérték, ne menjen tovább, maradjon velünk. Amikor asztalhoz ültek, Jézus kenyeret vett a kezébe, megáldotta, megtörte és odanyűjtotta nekik. Ekkor „fölnyílt a látásuk”. Fölismerték. De ő eltűnt előlük. Örömük oly határtalan volt, hogy még ugyanabban az órában útra kelve, visszatértek Jeruzsálembe, megkeresték a Tizenegyet, s elmondták, ami velük történt. Az emmauszi tanítványok kérése: „Uram, maradj velünk...” azóta is minden hívő ember legtisztább vágyát fejezi ki. A kishitűek, mint az egzisztencialista Heidegger, már azt mondották, hogy éjszaka borult a földre, az Isten visszavonult a világból, mint a horizont mögé hanyatló Nap. Lehet, hogy a súlyos csapások alatt, néha ez is eszünkbe jut. De a húsvét ígérete és misztériuma mindig új reménnyel tölt el bennünket. „Hát itt a húsvét. alleluja! És ilyenkor öntázködni szokás, S az ezüstbokás Verőfény táncol az emberek szívében.” Tóth Árpád köszöntötte így húsvét ünnepét, s még az ő - egyébként borongós - lelkivilágát is felüdítette a tavasz jövetele, az örök megújulás ígérete. Amikor a természet a téli álom után ismét életre kel, ünnep volt már az ősi hagyomány szerint is, jóval korábban, mint ahogy a niceai zsinat 325-ben hivatalosan is határozott a húsvét napjáról. Úgy döntött — mint tudjuk -, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltére következő vasárnap legyen húsvét, tehát március 22-e és április 25-e között. És ez valóban a rügyfakadás, az általános újjászületés időszaka. Az idei hús vét nem szűkölködik a politikai jelképekben, a megújulás ígéretes mozzanataiban. A március 25-i választás lezárt egy több mint negyven éves korszakot és Krisztus a kereszten Máriával és Szent Jánossal Rézmetszet Roger van der Weyden festménye nyomán gyökeresen új politikai-társadalmi viszonyok kibontakozását indította el. A csaknem öt millió választásra jogosult magyar elsőrangúan vizsgázott az új parlament megválasztásakor. Elsősorban nem is olyan értelemben, hogy a választások fegyelmezetten, teljes rendben bonyolódtak le, és a külföldi megfigyelő csoportok minden tekintetben elismeréssel nyilatkoztak a lakosság magatartásáról és az esemény szervezettségéről. A lényeg: a nép politikailag józanul, éretten, meglepő éleslátással adta szavazatát a különféle pártokra. Egyetlen pártot sem hozott olyan hatalmi helyzetbe, amely lehetővé tenné, hogy a többi párttól függetlenedve, egyedül kormányozzon. A két, nagyjából azonos erejű párt egymást mindenképpen kiegyensúlyozza, ugyanakkor az erőviszonyok nemcsak lehetővé, de egyenesen elkerülhetetlenné teszik a koalíciót. Ennek is több változata lehetséges egészen a nagykoalícióig, vagyis a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége közös kormányáig. A jövőt tekintve az is hasznosnak mondható, hogy a Szocialista Párt, mint a kormány ellenzéke, a szavazatok tíz százalékával tevékeny résztvevője lesz a parlamenti munkának. Jó irányú mozgásban van tehát a társadalom, ezért mondhatjuk Tóth Árpáddal, hogy „verőfény táncol az emberek szívében.” 4 HARANG
