Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-21 / 12. szám
Festett szószék és úrasztali térítők A kecskeMéti Ráóay - q^űjteMéNy lemi tapasztalattá, amely legyőzi-túlmutat a hétköznapi valóság kicsinyes és percléptékű terhein. Tehát: szent.- A maga profán, Istent nem említő, oka nélküli vigasságában. A föltárulkozó, a boldogság evilágon megízlelésért perlő bensőséges indulataival. Olyannyira erős volt ez a beteljesülés iránti irracionális vágy, hogy ez (épp az ünnepek megtartásából merített energiák révén) népként fent is tartotta a zsidókat. S a világtörténelem legnagyobb Hámánjának bukása után nem sokkal újra otthonra találtak ott, ahová kétezer éven keresztül csak ünnepeik legmerészebb boldogság-vízióiban jutottak el. Mégpedig javarészt annak a nemzedéknek a képviselői, akik egytől egyig személyesen is találkoztak Hámán-Hitlerrel. Az ő evilági szabadságuk olyan fokú szolgaságban született, amely az ünnep fölszárnyaló képzeletbirodalmába sem engedett be. Ilyen kétszeresen is igaz. ünnepet ül Jeruzsálemben a Braun család Csengerből. 1948-tól élnek Izraelben. Mindent elvesztettek: házat-hazát, szülőket, nyelvet és verseket („Auschwitzban kis Petőfinek hívtak” emlegeti Braun néni. aki ma is kívülről fújja nemzeti poétánk költeményeit)... csak a hitet nem. Jutalmul érte tíz gyerekük született itt. ötvennégy unokájuk (ez a létszám állandó változásban van, akár az eddig négy dédunokáé). Nekik készül a rengeteg „sláhmonesz.” (a purimkor a rokonoknak, ismerősöknek küldött ajándékcsomag), és ajándékaikkal és áldásért ugyanennyi gyerek, unoka keresi fel a jeles napon a család- (törzs-) főt. Még nekem is - az Isten földjén Isten keresőnek - is bőven jutott a pufimra készült süteményekből, italokból (szent kötelesség annyit inni, hogy az ember összetévessze a két főszereplő: Mordeháj és Hámán nevét), akár (általam kinevezett) nagyszülői kedvességükből, befogadó szeretetükből és térítő útmutatásaikból, amelyből az „isteni” bizonyítékot épp az ő életük békéjének költői emelkedettsége jelenti. Vagy százan is megfordulnak a házukban. Finom töltött káposztát esznek (84 gombóc készült) táncolnak, énekelnek. Az egyik hosszan hajlított zsoltár dallama jaj, de ismerős. Kérdem: honnan hallhattam? - Hát hogyne ismerné lelkem. Otthon úgy húzta a cigány: „Szép asszonynak urizálok / A csúnyának fittyet hányok...” Itt meg szent szöveget kapott ez a muzsika. Mert tudod, itt a Szentföldön minden szentté válik... KŐBÁNYAI JÁNOS (Részlet a szerző Szentföld ünnepei című', a Corvina Kiadónál megjelenő könyvéből.) A Dunáméi léki Református Egyházkerület Kecskeméten működő Ráday Múzeuma a legfiatalabb református cgyházművészeti gyűjtemény. A nagyfejedelem, II. Rákóczi Ferenc kancellárja: Ráday Pál - s könyvtáralapító fia. Gedeon nevét viselő gyűjtemény 1983-ban nyílt meg. A múzeum a Duna-Tisza köze és a Dél-Dunántúl kálvinista gyülekezeteinek művészeti és történeti emlékeit gyűjti és mutatja be. Képeink az állandó kiállítás anyagából adnak ízelítőt. A puritán egyszerűségű református templomok középpontjában találhatjuk a szószéket, mivel a református liturgiának a legfontosabb része az igehirdetés. A Ráday Múzeum egy szép festett szószékkel büszkélkedhet, melyet Nagyváty Ferenc asztalos készített a XVIII. század végén a Baranyában található merenyei gyülekezet számára. Nagyváty Ferenc festett asztalosmunkája a XVI. században kialakult „erdélyi virágos reneszánsz” stílus kései visszfénye, s már a fénykorát élő barokk stílus hatása is érvényesül a mester munkáján. A festett szószékhez a templom berendezésekor festett padelőket. számkirakó táblákat is készíttettek a gyülekezetek, melyhez általában kazettás mennyezet járult. Általában a szószékek előtt, szintén központi helyen találjuk református templomainkban az Úrasztalát, a sakramentumok. a keresztség és az úrvacsora kiszolgáltatásának helyét. Az „Úri Szent Vacsorához” a szép úrasztali térítőre helyezik a kenyérosztó tányért, az úrasztali bortartó kannát és a kelyheket. Textilgyűjteményünk egyik értékes darabja az a naiv bájú múlt század eleji úrasztali terítő, mely Tahitótfaluról került múzeumunkba. A fekete vászonalapra Ádáni és Éva alakját hímezték a hosszanti oldalra, a rövidebb oldalon az utolsó vacsora papírból applikált jelenetét, a sarkokban pedig a magyar koronái láthatjuk. Magyar református úras/.tali térítőink jelentős csoportját képezik a török hímzésű textilek. Ennek oka egyrészt az a sajátos körülmény, hogy nálunk a reformáció elterjedése a török hódoltság idejére esett, másrészt az. hogy a magas színvonalú török hímzőművészet meghódította a magyar asszonyok ízlését. Igen kelendőek voltak mind a kész térítők, mind az alapanyagok: a finom vásznak és a csodálatos színű selyemfonalak. Tudjuk, hogy Bethlen Gábor több ízben kényszerült ezek árát maximálni, s ez arra utal. hogy a kereslet igen nagy volt irántuk. A hímzésmotívumok egyes elemei először csak a főúri otthonokban tűnnek fel, majd - éppen az úrasztali térítők révén is - magyar népművészetünk ihlető forrásává válnak. A térítők motívumai két fő csoportot képviselnek: vagy folyamatos mustra borítja őket. mint az ókécskei reformátusokét, vagy pedig a négy sarokból indított minta alkot középen koszorú formát, mint a nagykőrösi térítőn. A kecskeméti gyülekezet térítője 1626-ban török hímzéstechnikával, de már minden valószínűség szerint magyar hímzőasszony kezemunkájával készült. Az egyház, mely végigkíséri az emberi élet fontos eseményeit, jelen van az út végén, a temetéskor is. Az utolsó utat a lélekharang hangja kíséri. Az 1730- ban öntött. Mohácsról hozzánk került kisharang bizonyosan nem csak a reformátusokat búcsúztatta, hiszen oldalán Szent Mihály és Szent Flórián alakját láthatjuk. Utóbbi szent ábrázolásából arra következtethetünk, hogy a harangnak tűzjelző funkciója is lehetett. 32 HARANG