Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-21 / 12. szám
úrim: Zsidófarsang - tavaszünnep. Mint a világon szinte minden régi népnél, a langyosodó, természetet ébresztgető szellők a táncra, maszkabálra. felszabadult jókedvre buzdítanak. A zsidók azonban nem a telet búcsúztatják, mint társaik, hanem a félelmet. A halálfélelmet. Azét a halálét, amely rájuk leselkedett, s történelmük során a mai napig fenyegeti őket (ha nem itt. hát ott). Milyen kifejező az ünnep neve: (pur: azaz a sors szóból) sorsvetést jelent. Ellenségeik - akiktől ezer szálon függnek — vetnek sorsot az életükre. De a rosszakarat az ellentétjére fordul, s kitervelőjére hoz gyászt. A zsidók „keserűsége örömre, siralmuk ünnepre fordul”. Legalábbis így beszéli el egy ilyen csodás megmenekülés történetét az Eszter megilla (tekercs) az időszámítás előtti négyszázas évekből, amikor a zsidók első száműzetésében Ahasvérus perzsa király fennhatósága alatt éltek. A szép és bátor Eszter és nagybátyja a bölcs és furfangos Mordeháj mentik meg Háméin (az első Hitler-figura, aki személyes sérelme miatt az egész népet, kollektive akarja elpusztítani) gyilkos tervei szorításában fuldokló népet. (Ezt a fordulatokban gazdag, és ma is hitelesismerős jellemeket felvonultató novellát sokáig nem akarták felvenni a szent szövegek kánonába, mert nem tartalmazza az Adonáj nevet és fogalmat, s mert a megmenekülést az emberi erényeknek tulajdonítja.) Ez a megmenekedés így esett - vagy nem - a legendás homályba vész. Amikorról pontosabb történelmi adataink vannak, már nem ismerünk ilyen szerencsés eseménysort. Ezért is mélyen igaz a történet. Igaz, mert megélték, megélik. Nemzedékről nemzedékre az ünnep napján (a zsidó naptár szerint Ádár hó 14-én) a szolgaság házában: a diaszpórában minden külső körülménytől függetlenül fölcsapott az ujjongó, a nagy vész fenyegetése alól megszabadult öröm és hála. S ezáltal a meg nem tapasztalt megváltás, a szabadság reménye mégis evilági valósággá emelkedett. Irracionális - szel 30 HARANG
