Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-14 / 11. szám

A

z első teljes nyomtatott magyar Biblia nyomdai munkálatai 1590 nyarán fejeződtek be egy Abaúj vármegyei faluban, Vizsolyban, s ezzel a magyar reformáció fél évszázados törekvése teljesedett be. Az előzmények közismertek: a reformáció egyházai mindenütt elsőrangú fontosságú feladatuknak tekintették a Szentírás nemzeti nyelvekre való lefordítását, hogy azt a hívek kezébe adhassák, így lett a 16. század Európában a bibliafordítások évszázada. A fordítás ekkor már nemcsak azt jelentette, hogy a középkori egyház által elfogadott latin szöveget, a Vulgata-t ültették át a megfelelő nyelvre; a humanizmus hatására fellendültek a bibliai tudományok, igyekeztek visszanyúlni a héber és görög eredetihez, s megtalálni az autentikus szöveget.

Magyarországon nem kedvezett a történelem a szellemi dolgoknak: az ország közepét elfoglalta a török birodalom, s állandósult

SZABÓ ANDRÁS

400 éves

a háborúskodás. Ennek ellenére ez az évszázad tette meg az első nagy lépést a magyar irodalom megteremtéséért, s ebben jelentős szerepet játszottak a bibliafordítások. Nálunk nem volt, s a különböző hatalmi zónák miatt nem is lehetett egységes protestáns egyház, s ami volt, az is rövidesen szétvált evangélikusra, reformátusra és unitáriusra. Egész országot átfogó szervezettel e három eklézsia sem rendelkezett, a legnagyobb szervezeti egység az egyházkerület volt, de volt olyan terület, ahol önálló egyházmegyék laza szövetsége alakult ki. A szétforgácsolódáshoz vegyük még hozzá az egyetemek és a nyomdák hiányát, mindez együttesen eléggé megnehezítette a magyar bibliafordítók dolgát. Egyegy ember, egy-egy kisebb

A nyomdai kézirat egy töredéke

A vizsolyi Biblia címlapja (Tamaska Gyula reprodukciói)

munkacsoport próbálta meg a múnkát elvégezni: egyedül fordította le az Újszövetséget a humanista Sylvester János (1541) és a debreceni Félegyházi Tamás (1586), s ugyancsak egymagában látott neki a részenként való kiadásnak a híres debreceni szuperintendens, Melius Péter. A kolozsvári lelkész és nyomdász, Heltai Gáspár, szintén részenként adta ki a maga fordítását (1551-1565), őt azonban már egy egész munkatársi gárda segítette, volt olyan kézirat, amelyet a török hó-