Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-07 / 10. szám

- Igen, meri az Igehirdetésre való ké­szülődésben is megkérdezzük egymást, a bibliamagyarázatokról és a prédikációról is kikérjük és elvárjuk a kölcsönös véle­ménynyilvánítást és bírálatot egymás munkájáról.- Befolyásolja-e az egyéni pályán való előrejutási az ilyen jellegű esaláái kötelék? Vagy a: a természetes, hogy ezekben a: ese­tekben a féifi a gyülekezet vezetője és a nő mint segédlelkész végzi a munkáját '.1- Kezdettől fogva úgy indultam el a pályámon, hogy a férjem beosztottja le­szek, és nem is pályáztam önálló karierre.- Ez vajon a szolgálattal szembeni alá­zatból, vagy a férj melletti elkötelezettség­ből ered?- Nem tudom elválasztani ezt a két dolgot. Nem az a fontos számomra, hogy milyen minőségben végzem a munkám, hanem az, hogy Isten országáért dolgo­zom. Ebben az esetben teljesen mellékes az. hogy beosztott vagy vezetőállású lel­kész vagyok-e. A férjemet sem érdekli ez, és ha fordított lenne a helyzet, akkor ő is így gondolkodna.- Van-e szerepe a prédikációra való készülésben annak, hogy háromgyermekes anyaként megy fel a szószékre ?- Nem érzem azt, hogy volna tipikusan női vagy férfi prédikáció. Sokkal inkább az határozza meg az Igehirdetést, hogy ki milyen teológiai iskolának a követője. Persze befolyásolják a családi vagy világ­­politikai események is, hogy mikor, mit és hogyan olvasok föl a Bibliából. De bármi­lyen hatás is ér. ráteszem a Biblia mérle­gére, és annak alapján mérem és értékelem jelentőségét.- Hogyan egyezteti össze a hivatást a családdal, a gyerekek nevelésével?- Annyira egybefonódott a hivatásom és a családom, hogy nem tudom a kettőt különválasztani. A gyerekeink is látták rajtunk, hogy amit csinálunk, azt szeretet tel tesszük. Számomra ezért sosem volH probléma az, hogy lelkész és családanya vagyok egyszerre. Amikor a gyerekek nagyon kicsik voltak és több időt vettek igénybe, kevesebbet tudtam a gyüleke­zettel foglalkozni, minden a férjemre há­rult. A mi pályánkon a gyes ismeretlen, ezért is szerencsés dolog, ha az embernek a férje pályatársa, mert így a családon be­lüli és a gyülekezeti munkát is meg lehet osztani. Természetesen bizonyos dolgokról le kellett mondanom. Szerettem volna az egyetem után tudományos munkát végez­ni. a héber nyelvvel és Jeremiás próféta egy könyvével foglalkozni. Ebből nem lett semmi. Tíz évi keserves belső harc után értettem meg. én elsősorban anya vagyok és elsőrendű dolgom biztosítani, hogy gyermekeim megkapjanak minden szere­­tetet és törődést. Ha nem így döntök, ak­kor az sem valószínű, hogy három gyere­kem közül keltő szintén ezt a pályát vá­lasztja. Úgy érzem, megérte, hogy le­mondtam a tudományos munkáról, mert látom, hogy egyenesben vannak.- Ön fiatalok lelkigondozásával is fog­lalkozik. Mai, zűrzavaros világunkban mire van szükségük az embereknek, és ehhez az egyház milyen segítséget tud adni?- Az egyházaknak mindig ugyanaz a feladata, bármilyen legyen is a társada­lom. A mi feladatunk Isten országának a hirdetése. Ha az ember hitben él, képes elviselni sok problémát cs nyomorúsá­got. Az életünk akkor lesz kormányozha­tó, ha nem lefelé nézünk, hanem az égre emeljük tekintetünket. Istent keressük. Ez. minden körülmények között megbé­kélést ad az embernek. W. A. Megrendelőlap Megrendelem a HARANG című lapot.... kézbesíteni: ........... példányban, és kérem az alábbi címre Megrendelő neve: .. Címe:...................... . város, község .......... utca, tér .......................hsz. ........................em. . ......................ajtó...................... .. irányítószám Az előfizetési díjat a részemre küldendő postautalványon egyenlítem ki. Előfizetési díj: \ egy évre fél évre negyed évre egy hónapra 1482,- Ft 741 — Ft 370.50 Ft 123.50 Ft A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: Hírlapelőfizetési és Lapellátási Iroda Budapest 1900. Lehel út 10/a. HARANG 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom