Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-07 / 10. szám

Anyaság: „Megpróbáltam a megfeszített, anyasorsot megfogalmazni. A kitárt karok ugyanakkor feltárulkozó gyöngéd szeretetet jelképezik. A kismamaruháról leváló kicsi rékli az ú j élet elindulását szimboliálja." Kenyér: „Szakrális jelentőségű, a bibliai jézusi mon­dásra utal. az utolsó vacsorán a kenyér megtörésekor: „ezt cselekedjetek az én emlékezetemre”. kához ma már nincsenek meg a nagy manufaktúrák, hanem mert korunkban a szövött kárpit eredeti rendeltetése is módosult.- Különösnek tartom témaválasztá­sait.- A hétköznapi tárgyak üzenetet közvetítenek, rólunk beszélnek. A szövés mindig nagyon izgatott. Hal­latlan fegyelmet igényel, minden gon­dolatnak letisztulva kell jelentkeznie, mert itt nem lehet korrigálni. Talán ezért is alakult úgy, hogy mindig a hozzám legközelebb álló tárgyat szö­vöm meg.- Hosszú ideig külföldön élt, két éve jött haza. Mi volt az Ón számára a legszembetú'néíbb változás itthon?- A politikai változásokról kint naprakészen értesültünk. Hazajövete­lünk után a legmegrázóbb élményünk volt látni, hogy az emberek tűrőképes­ségük határán vannak.- A Lutheránus Világszövetség ta­nulmányi osztálya hívta meg a férjét Genfbe, ahol hét évet éltek a család­dal együtt. Miért éppen ezekben a ne­héz időkben jöttek haza?- A férjem dr. Harmati Béla evan­gélikus püspök. Hívták, mert úgy lát­ták, szükség van rá. S bizony egyre sokasodnak a feladatai. Megszaporod­tak a keresztelők, a kórházi istentisz­telet, a börtönlelkészség is szervezés alatt van, a hitoktatás, az egyházi is­kola - mind-mind új és több munkát kig bámultam. Rajzolni mindig szeret­tem. ezért aztán beíratott a művészeti gimnáziumba. Az Iparművészeti Főis­kolára elsőre felvettek. — Művészi pályája tulajdonképpen egyszerre indult a családi élettel. Ne­héz volt?- Nem tudom az egyiket elképzelni a másik nélkül. Emlékszem, a fiam biciklizett a textillel kifeszített keret alatt. Megszokták, hogy otthon va­gyok és dolgozom. így persze sokkal jobban tudtam figyelni rájuk is. Ter­mészetes volt, hogy főzök, gyereket nevelek, varrok-szövök. A család visszahatott rám, gazdagított. Egy nő életét el sem tudom képzelni más­képp. így teljes. Most már nagyok a fiaim, de azt hiszem, ma sem csinál­nám másképp. Ahogy látom a társadalmat, a csalá­dok. ezek az apró sejtek, amelyek a nagy gépezetet alkotják, egyre gyen­gébbek. Széthullásuk gyengíti a társa­dalom egészét is. Sok a válás, az inté­zeti gyermek. Nem elég, ha pénzt adunk a csemetéinknek, nevelni, sze­retni, figyelni, vigyázni kell őket... CSORBA MÁRIA jelentenek. Nincs vallásos irodalom, könyvek kellenének, készülnek az új zsinatra, törvényeket módosítanak, változik a szervezeti felépítés. Való­ban sok a dolga, s bizonyára jól hasz­nosítja munkájában nemzetközi gya­korlatát és tapasztalatait is.- Milyen egy lelkészfeleség élete?- Huszonegy évesek voltunk, ami­kor találkoztunk. Az évek során összenőttünk, a változásokat közösen éltük meg... Utazásaim során láttam, milyen nehéz és tiszteletre méltó a papnék sorsa. Áldozatos életet élnek, mert a gyerek, a családon kívül a gyü­lekezeti munkából is részt vállalnak, s ezt is észrevétlenül, csendben csinál­ják. Az én sorsom eltért ettől, más jel­legű feladataim voltak.- A vallással hogyan találkozott először?- Nálunk apai ágon mindenki evan­gélikus volt. így hát én belenőttem. Nem kellett számomra sohasem meg­fogalmazni. Fundamentumként hoz­zánk tartozott és tartozik.- Mennyire irányították pályája indulásakor?- A nagyapám - aki két szót sem szólt - rendkívül szépen faragott. Orá-14 HARANG

Next

/
Oldalképek
Tartalom