Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-07 / 10. szám
„AKI SZEGÉNY, AZA LEGSZEGÉNYEBB... Szerkesztőm képeket tol elém. Összeszorul a szívem, ahogy a fotókat nézegetem. Borostás arcú, ápolatlan külsejű, valódi koruknál jóval öregebbnek látszó, meggyötört tekintetű férfiak néznek rám vissza. Többségük egészséges, mégis elesettnek, betegnek látszik. Harminc és ötven év közöttiek. Hajléktalanok. Hetek óta csöveztek a Déliben. Eleinte kisebb csoportokban, majd a hideg beálltával egyre növekvő számban. Ki tudja, hol voltak mostanáig? Ki tudja hol laktak, hol aludtak, mit ettek?Van köztük, akinek nincs munkakönyvé, sőt személyi igazolványa. Lakása, állandó bejelentett lakcíme egyiknek sincs. Botránynak kellett kitörnie ahhoz, hogy ne csak a pályaudvari dolgozók és utasok ügye maradjon a jelenlétük. A fűtött váróteremben a kétszáz fős csoport lassan kiszorította a vonatra várókat és a 1 érkező utasokat. A helyzet egyre feszültebbé vált, mígnem bekövetkezett az első verekedés is. A hajléktalanok érdekeit képviselendő - a velük közel azonos korú, szintén egészséges, ám lakással rendelkező, s azért sokat is dolgozó - neves humorista állt ki először. Ekkor megmozdult a társadalom: a Vöröskereszt, a katonaság és a rendőrség. Volt akinek egy borotválás vagy nyiratkozás is elegendőnek bizonyult. Másik szervezett keretek között kaptak személyi igazolványt. Volt, akinek, eme akció keretében — jócskán elérve, sőt meghaladva a nagykorúságot - végre sikerült hozzájutnia élete első munkakönyvéhez is. Nyilvánvalóvá vált, hogy társadalmunk egyre szélesebb rétegeit fenyegeti az elszegényedés. Egyre többen kénytelenek jóval a létminimum alatt élni, s egyre többen nem tudják kifizetni a megemelkedett lakbért, rezsi-12 HARANG Móser Zoltán felvétele költségeket. Nyugdíjasok tízezrei folyamodhatnának újra és újra segélyekért. írogathatnának különböző hivatalos fórumokhoz, nyugdíjkiegés/.ítést, segítséget, juttatásokat követelve. De - nem teszik. Nem teszik, mert szégyellik megtenni azt a lépést, ami pedig nem csak az ő szégyenük. Inkább tengődnek hónapokon keresztül zsíros kenyéren és csirkefejen. Ami mára - számukra szintén drága. Többgyerekes szülők néznek rettegve, lesütött szemmel, hónap végén, gyermekeik szemébe. Itt tartunk ma. Mi a teendő? - kérdezzük egymástól úton-útfélen. Majd a kormány? Majd az új pártok megoldják e kényszerű helyzetet? Igaz. tőlünk, választóktól függ. hogy milyen kormány, milyen gazdasági programmal fog kivezetni valamennyiünket e hosszú alagútból. Az azonban mindenki előtt világos, hogy a helyzet nem fog egycsapásra megváltozni. Marad a kíméletlen kérdés, az, hogy mit tehetnek a családok azért, hogy ne jussanak arra a sorsra, melyre a képeken láthatók jutottak. Hiszen itt felnőtt, életerős, munkabíró férfiakat látunk, akik nem hibáztathatnak másokat azért, hogy még személyi igazolványuk sincs, vagy épp azért nem tudnak munkát vállalni, mert munkakönyvük sincs. Ebben nem a társadalomnak kell segíteni. Úgy gondolom, hogy csakis az egyénen múlik az. hogy észreveszi-e, hogy hol van az a pont, amikor még a saját, egyéni akaratának függvénye a talpon maradás, amikor még meg tud kapaszkodni a lejtő előtt. A kapaszkodókhoz persze intézményekre, segítő kezekre, jó szóra van szükség. De tudni kell azokat észrevenni, mielőtt még nem késő. * Nézem a képeket és összeszorul a szívem. Naponta beszélünk a szegénységről, a hajléktalanok közben érdekvédelmet követelnek. Ehhez Csövespárt is alakult. Szükség van erre? Bizonyára. De a szívem mégsem az ő sanyarú sorsukat látva-hallva szorul össze igazán. Reggelente, amikor még alig pirkad, sétálni viszem a kutyámat. A lépcsőházban ilyenkor mindig összeakadok a gyárba igyekvő Bori nénivel. akinek e kora hajnali órában is van egy-két kedves szava hozzánk. Bori néni mostanában berzenkedig, mert a művezető nem engedi szalagon dolgozni őt, pedig ott több pénzt kereshetne. Igaz, hogy már alig „zihálja” a levegőt, és a lába is nagyon „szaggat”, mégis nap nap után iparkodik. hogy hatra a gyárba érjen. Bori néni gyedül él. a lakbért, az étkezést senki sem fizeti ki helyette. Ezért most a Goliba* jár, színes anyagokat szortírozni. Ötvenöt évi munka után, hetvenkét évesen. Nézzem a képeket, és közben a Bori nénik ezreire gondolok. Ugye megértik? W. A. (Színes képeink a 10-11. oldalon)
