Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-07 / 10. szám

1990.'február 8-a. Az esztergomi bazilikában a rehabilitálás alkalmából celebrált szentmise (Tamaska Gyula felvételei) Egyre több támadás élte a lapot, egyre több fenyegetés. Megszületett a belső tanács, cikkeiket ne írják alá a munkatár­sak. Barankovics a mentelmi jogot élve­ző főszerkesztő felel ezentúl az írásokért. Az államosított nyomdák vállalatvezetői a cenzor szerepét is vállalták. Jellemző példa erre a „Holnap” c. napilap esete, melyet Sulyok Dezső pártja adott ki. Szabad és élesen bíráló hangvétele miatt páratlan olvasói sikere volt. Úgy szűnt meg, hogy a nyomda „öntudatos dolgo­zói" megtagadták a „reakciós” szellemű cikkek szedését és nyomását. A helyzet nem sokban különbözött a ,.Hazánk”-nál sem. Az elkészült oldalak­ból egy példányt titokzatos és készséges kezek eljuttattak valahová. A tördelőszer­kesztő csak akkor tudta meg, hogy „az öntudatos nyomdai dolgozók” mit szed­tek ki és mit nyomnak ki, miután a fő­­mettőr (szedőtenni csoportvezető) aszta­lán megszólalt a telefon. A kifogásolt cik­keket minden tiltakozás ellenére ki kellett emelni, különben nem jelenhetett meg az újság. Később elmaradt a titokzatosság. Egyszerűen a Sztálin út 60-ból jelentke­zett a sajtórendészeti osztályról Gulyás őrnagy és kiadta utasításait. Egyszer pél­dául egy kis hír nem jelenhetett meg. 1948-ban Togliatti olasz kommunista pártvezető ellen merényletet követtek el, vérátömlesztésre volt szüksége. Jelentke­zett egy ferences rendi szerzetes, hogy a kommunista vezető rendelkezésére áll. Gulyás őrnagy a hír megjelenését megtil­totta. mert - úgymond — mások is jelent­keztek véradásra, nemcsak az a pap. Az egyre növekvő politikai nyomás tudatá­ban a megjelenést minden héten meghar­colva készült az akkor már 4 oldalra sor­vasztott Hazánk. A tehetetlenség dühével. Mindszenty bíboros törvényszéki tár­­gylását óriási figyelem és a kormány­pártok ünneplő tombolása kísérte. A „Hazánk” hallgatott. Összeszorított fog­gal, az esélytelenség tudatában. Akkor már értesültünk, hogy Brankovicsot Nyugatra kényszerítették, képviselőtársai közül sokakat figyeltek. A szerkesztőség erre az időre megtanulta már a sorok kö­zötti írás tudományát, a kétféleképpen érthető mondatok szerkesztését, a nyílt és így elfojtható támadás helyett a látszólag tárgyilagos tények sajátos csoportosítá­sát. Macska-egér háború volt ez a cenzú­rával. Még nem kezdődtek meg a töme­ges letartóztatások, még egyfajta sport­szerűség is volt benne. Február 9-én a lap tördelése kezdődött a nyomdában. Kora délelőtt volt. meg­szólalt a telefon. A hívó be sem mutat­kozott, csak arról érdeklődött, hogy Mindszentyről írt-e elítélő cikket a szer­kesztőség? Nem - válaszoltuk. Nincs is szándékukban? Nincs — feleltük. Akkor a „Hazánk" nem jelenik meg többé. Máig felejthetetlen, hogy egyetlen munkatárs sem latolgatta a túlélés lehető­ségét. Tudtuk, hogy vége újságíró pá­lyánknak, vagy legalábbis szünetel. A fő­­mettőr, aki a másik telefonon már értesült a döntésről, ránk nézett és széttárta a ke­zét. A vállalatvezető szinte véletlenül belé­peti a terembe. Bennünket figyelt. Csen­desen leballagtunk a lépcsőn. Különös, azóta sem jártunk ebben a nyomdában. A következő cikk megírására 1949. február 9-e után. tizenkét évet kellett várni. Mindszenty bíboros nevét cikk kereté­ben azóta most először írhatja le: MÁRKUS LÁSZLÓ HARANG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom