Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-28 / 9. szám
Onedények szépsége „Szegények ezüstjének” nevezték régen az ónt. és így érthető, hogy a kis református gyülekezetek, szegény eklézsiák az úrasztali felszereléseiket ónból készíttették vagy vásárolták. A XVII. században általánosan használt háztartásbeli ónedények ma már oly ritkák, hogy az ónművesség magyarországi emlékeit úgyszólván csak a református eklézsiák úrasztali felszerelései őrzik. Fennmaradásuk magyarázatát abban látjuk, hogy amíg az olvadékony, lágy, könnyen horpadó, tehát a háztartásokban könnyen deformálódó ónedényt gyakran újraöntötték, az egyházi célra használt darabokat nem fenyegette a tűzhelyen való olvadás veszélye. Egyszerű külsejük, tompa színük nem csábította a fosztogatókat, és az egyházközségek tisztelettel őrizték évszázadokon át múltjuk emlékeit. Egyedül 1848-ból van adatunk arra, hogy az ónedényeket hadicélra felajánlották a református gyülekezetek: a Kossuth-honvédek számára puskagolyót öntöttek az edényekből, a harangokból pedig ágyút. E kivételtől eltekintve az úrasztali edények azért is maradhattak fenn évszázadokon át, mert egy esztendőben csak hatszor-hétszer vették használatba a kannákat, tányérokat, amelyek egyébként az eklézsia ládájában voltak elhelyezve. Úrasztali ónedényeink többsége az 1600-1700-as évekből való. Az erdélyi és felvidéki ónöntő mesterek készítményei elkerültek az ország legkisebb zugába is. Szinte azt mondhatjuk, hogy minden református gyülekezet templomi felszerelései között ott találjuk a nagyméretű kannákat, kupákat, kelyheket. keresztelő kanosokat és tálakat, a kenyérosztáshoz való, perselynek használt tányérokat. A kannák formája nagyon sokszor - anélkül, hogy évszám lenne rajaik - elárulja a készítési idejüket. Az 1600-as évekből való kannák felfelé kesketiyedő, karcsú testűek, nincs rajtuk kiöntő, „S” alakú fülük alul pajzsban végződik. Az 1700-as években készült kannák szintén hengeres testűek, de zömökebbek, kiöntő csőrrel vannak ellátva, ezért nevezték ezeket a kannákat „varjúorrú”-nak, „madárfejű”nek. Ilyen különleges darab az úrasztali kanna, amely az 1600-as években készült minden bizonnyal Erdélyben. Az úrasztali kannák szépsége - a formájuk mellett - elsősorban a díszítésükben mutatkozik meg. Plasztikus díszt látunk az 1742- ből való ónkanna fedőjén: a Jézust jelképező pelikánt, három fiókájával. Az ón, mint mondottuk, puha anyag, könynyen véshető, ezért a legtöbb edény oldalán vésett, vagy pontozott technikával készült díszítményt találunk. Néha csak kis koszorúban elhelyezett évszám, név olvasható a kanna oldalát, gyakoribb azonban a tulipán, nárcisz. gránátalmás, leveles díszítésű kanna. Olykor ember-, vagy állatalakokat is találunk az úrasztali Úrasztali kanna díszítménye, 1659 Tamaska Gyula felvételei kannákon. Ilyen például az 1659- ből való kanna vésete: ez a nyarat szimbolizálja, a karjában kévét tartó angyal figurájával, az angyal mellett bárány legel a tartón, a háttérben katolikus templom rajza látszik. A Kanna 1659-ben készült. Egy másik Kannán szintén angyalt látunk, mellette Mózest a Tízparancsolat két kőtáhlájával. A kanna az 1600-as években készült. Az ónból készült kelyhek harangvirág alakúak, vagy hengeres testűek, felfelé kiszélesedő szájperemmel készültek, de nem nagy számban. A kelyhek talpa kerek, a feliraton kívül alig van rajtuk vésel, vagy díszítmény. Ugyanilyen egyszerűek a tányérok, a tálak. Kerek, vagy ovális alakúak, ritka rajtuk a vésett díszítmény. A keresztelő kancsók, van közöttük hengeres testű, körte alakú, fedővel vagy fedő nélkül készült, és sokban hasonlítanak az úrasztali kannákra, persze jóval kisebbek. Díszítést ritkán találunk rajtuk, mint ahogyan a tányérokon, tálakon is az adományozó nevén kívül legfeljebb az évszámot olvashatjuk. (6. kép) Természetesen ezek a feliratok sem érdektelenek, mert olykor helytörténeti eseményt örökítenek meg. Az egyik hajdúszováti kannán ez a felirat van: „Én, Kálló városában lakó 16 HARANG
