Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-02-28 / 9. szám

Csak

Nyolcágyas szoba az iparitanuló-otthonban: azaz négy emeletes vaságy, karcolt faasztal, lába farigcsálva, egyik rövidebb a többinél. Egyenterítők, nyolc egyforma kockás pléd. Futószőnyeg volt valamikor az a piros rongy, ami koszosán, sárosán pöndörödik a földön. Péter 16 éves, másodikos ipari tanuló, intézetekben nőtt fel.- Jól megvagy itt? - kérdem tőle.- Megvagyok.- Nem hiányzik semmi fontos a szobádból?-Semmi.- Van-e vagy lenne-e valami kívánságod, mégis?

Péter az ágy szélén felöltözve ül, feje a sodronyhoz ér, néhány szál haját bekapja a drót, kitépi. A fiú kibogozza. előrébb görnyed.- Jó lenne egyszer úgy aludni, hogy se felettem, se alattam ne feküdjön senki... Az volt a jó, amikor még egészen kicsi voltam, pici gyerek, abban az. intézetben földszintes ágyon háltunk, mert féltek volna, hogy leesünk. Csak arra az időre már nem nagyon emlékszek.

Pedig az ágy - az ember életének egy darabja. Nem az otthon szimbóluma, hanem az otthon része. Nem is akármilyen része. Péter már csak tudja.

Azt is tudja vagy sejti, hogy az emeletes ágyak - számára legalábbis - nem fogynak el. Nézzük a jövőjét.' Ha felszabadul, legjobb esetben szakmunkásként bevonul egy munkásszállásra, első dolga lesz a szobájukban szétnézni. Megakad a szeme az emeletes ágyakon és mérlegel. Mérlegeli, milyen irányba harcoljon, milyen feltétellel fogadja el a jól fizető munkát és a hozzátartozó szállást: alsó ágy

14 HARANG

egy jó

vagy felső ágy kell neki. Ha alsóra fekszik, egész éjjel hallja a fölötte fekvő forgolódását, nyiszorog a sodrony, süllyed és emelkedik a rajta lévő test súlyának pillanatnyi elosztásától; továbbá megvan annak a veszélye, hogy szorongásos álmában. részegen, vagy króni-