Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-02-14 / 7. szám

és a Biblia nyelve bölcsesség; égnek áll minden haja szála; vesébe lát;neki ez túl magas; siralom völgye; tenye­rén hord; kétélű fegyver; aki másnak vermet ás, maga esik bele; nincsen új a nap alatt; ár ellen úszik; botránykő;; addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér; süket füleknek prédikál. Mindezen nyelvi panaleknek megvan a német megfelelőjük szinte ugyanúgy, mint a mi nyel­vünkben. Sok személynév is ha­sonlóan melléknevesült (Matu­zsálem, Benjamin, Noé), a ma­gyarban egyéni lelemény Kain­­szavának továbbélése: kaján. Bibliai nyelvi-fogalmi-képi közös hagyatékunk, hogy: ki­sírjuk a szemünket; azt sem tudjuk, hogy melyik a bal ke­zünk és melyik a jobb; véka alá rejtjük a tudásunkat; gyöngyöt szórunk a disznók elé; hogy utolsókból lesznek az elsők és elsőkből az utolsók; hogy a ho­mokra építünk - ha könnyel­műek vagyunk és levegőbe beszélünk - ha hiába szólunk. Közös tapasztalatból fakadó ta­nácsként mondjuk gyerme­kűnek, hogy adja meg a csá­szárnak, ami a császáré, és Is­tennek, ami az Istené, és - le­gyen hű mindhalálig. Közös keresztyén öröksé­günk, hogy minden magyarázat nélkül tudjuk, ki Dávid és Gó­liát, Sámson és Delila, Lót és Lucifer és honnan lett Saulus­­ból Paulus vagyis Pál; mire gondolunk, ha eltévedt bárányt emlegetünk, vagy hegyibeszéd­nek nevezünk egy szónoklatot, s hogy miért kötődik Júdás ne­véhez a hazug csók és Tamásé­hoz a hitetlenség, és miért hét­pecsétes a titok... Mózeskosár, siserahad oldalborda Európai kultúránk közös ha­zájában vannak persze sajátos szegletek: a bennük rejlő külö­nösséggel, magyaros sajátossá­gok azonban éppen a fordítói értelmezés és megoldás külön­bözőségeiből fakadnak. A lu­theri Bibliában a gyermek Mó­zest egyszerűen kihúzzák a víz­ből, a magyarban úgy lelnek rá, hogy kosárban fekszik. Ezért létezik magyarul mózeskosár, németül nincs. Mármint a szó. A Sisera nevű tisztnek is köz­nyelvi dicsőség jutott a magyar­ban: a siserahad, amely - a sáska szavunkra sandít a hadve­zér neve - mindent, amit lát, fölfal, többnyire gyermekek vagy mellőzhető venégek. Nincs meg a németben az a szép biblikus kifejezésünk, hogy pusztába kiáltott .^.Lu­ther Bibliájában ez áll a helyén: eine Stimme eines Predigers in die Wüste: ez a bonyolult, ne­hézkes fordulat hogyan is vál­hatott volna zengő szóvá? (S milyen szép a magyarítása a fo­galomképnek: a sivatagból — puszta lett!) Előfordul, hogy ugyanannak a szónak az absztrahálási iránya eltér a két nyelvben. Például ol­dalborda, amelyből az Úr Adámnak megalkotta Évát, ma­gyarul a feleség kedveskedő - enyelgő körülírása. Egy sóhaj­­nyi utalás sincs benne a német Rippenstück mellékjelentésére, miszerint ez a (hamiskás) Éva - az intim barátnő megnevezése. Magyar manna A magyar fordítás egyediségé­ből adódóan olyasmi is elhang­zott a magyar papok szájából, s vonult be a magyar nyelv foga­lomvilágába, ami tulajdonképpen abban a formában nem is szere­pel a Szentírásban. Félreértés például, hogy ott. ahol héberül man hu olvasható, magyarul új szó, s vele új fogalom született: manna. Azt a táplálékul az égből hulló valamit jelentette, ami nyelvünkben - kifejezésként - elvont tartományba emelkedett, így: égből hullott manna, vagyis a könnyen, ellenszolgáltatás nél­kül ölünkbe hullott jó. Toldalék- és ragtapasztó („agglutináló”) technikájú, egyetlen múlt idővel boldoguló, a személytelen formáktól (passzívum, konjunktívusz) vi­­szolygó finn-ugor nyelvünk, s e nyelvi közegben megmutatkozó szellemünk (agyunk) így progra­mozódon át - szókincsében, szó­kapcsolásában, gondolatvilágá­ban - európaivá. S ebben hatal­mas szerepet töltött be a keresz­­tyénség és a Biblia nyelve. ÓDÓR LÁSZLÓ HARANG 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom