Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-02-07 / 6. szám

szerepét. Pusztán azért, mert különben alá kellett volna írnia egy nyilatkozatot a többi felekezet elítélésére. Kepler kijelentette, hogy inkább őt ítéljék el eretnek protestánsként, mintsem a hatalomhoz való ragaszkodásból ő ítélje el a katolikusokat vagy a kálvinistákat. Úgy érezte, hogy neki egyetlen és legfőbb feladata az isteni rend felfedezése a csillagok világában. Utánagondolni Istennek azt a gondolatát, amit ő egyszer már elgondolt és meg is valósított a teremtésben.

Max Planck pedig azért nagyon rokonszenves, mert ő már ízig-vérig modem természettudós, már egészen más világban gondolkodik, mint Kepler, s nagyon tudatosan azt vallotta, hogy a természettudományok i I letékességi körébe a teológiának nem kell beavatkoznia. Ettől nem lesz szegényebb a teológia, hanem inkább nyer vele, mert

így a természettudományok fejlődésével nem kell egyre-másra visszavonulnia. Max Planck egyszerűen nem hierarchikusan, nem területi leg választotta el egymástól a hitet és a tudományt, hanem dimenzionálisan. Tehát ugyanarról a dologról teológiai szemmel és tudományos szemmel egyaránt mondhatok véleményt. Mi több, szükséges is ilyen kettős véleményt kialakítanom.

— Hallhatnánk erre egy példát?

— Tekintsük például a szivárványt. A természettudós szerint a nap fénye megtörik a vízcseppeken és tulajdonképpen egy fénytani jelenségről van szó. Teljesen igaza van. Mégis azt kell mondanunk, hogy ha egyszer a Bibliában az egyik szép részben, Noé történeténél azt olvassuk, hogy nem lesz többé özönvíz, és ezért adta az Isten az ő ívét, a szivárványt, akkor bármennyire is azt mondja a mindent leegyszerűsítő tudós, hogy a szivárvány pedig nem több, mint egy fényjelenség, mi hívők azt állítjuk, hogy igen, a szivárvány fénytani jelenség, de több is annál . . . Valamit értelmez, valami üzenete is van a számunkra.- Mint ahogyan egy illatos virág, a gomolygó felhő, vagy egy ismerős, tiszta vizű forrás? Mindegyikükről érezzük, hogy nem pusztán részecskék és erőterek halmazai, hanem valahogyan sokkal többek is annál.- Amikor most arról van szó, hogy az embernek fel kell fedeznie, hogy ő is

a természet része, épp azért, hogy a természetet saját magától megóvja, akkor jó látni, hogy esztétikailag és létértelmezésben is számtalan szál köt bennünket össze a természettel. Ezeket erősíteni kellene. Tudatosan, még gyerekeink nevelésében is.

Ily módon még a buddhistáktól is tanulhatunk, ők ugyanis sokkal jobban benne élnek a természetben. Csak azt a buddhista vádat nem tudom elfogadni, hogy az úgynevezett zsidó-keresztény kultúra, tehát a „hajtsd a földet birodalmad alá” parancsa okozta volna a mai

rettenetes természetpusztítást. Mert a teremtés parancsában az is benne van, hogy „műveld és őrizd a kertet”! Tehát Isten felelős uralmat kíván és nem despotizmust.

— Utolsóként hadd kérdezzek a Példabeszédek Könyvének negyedik fejezete alapján: „A bölcsességnek ez a kezdete: Szerez: bölcsességet, és minden szerzeményben szerezz értelmet! Becsüld nagyra, és felmagasztal téged. Dicsőséget hoz rád, lia magadhoz öleled. Ékes köszörűt tesz a fejedre, díszes koronát ajándékoz neked. ’’Itt is minden bizonnyal a tudományosságról van szó. Mi mást jelenthet itt a: értelem, mint az ember számára oly fontos tudományt? Amely ugyanúgy alapvető érték az ember számára, mint például a remény, a szeretet vagy a hit?- Ezen a ponton kicsit ellent kell mondanom. Éppen a példabeszédek könyvében vagy Jób könyvében, tehát a bölcsesség-irodalomban szép példákat találhatunk a szó szoros értelmében vett tudományra vagy technikára is. Ilyeneket olvashatunk: „Fejjel lefelé vés az ember a bányában” ..., majd „... elköti a folyók szivárgását”. Azt mondhatnám, hogy ez itt a technika, az okosság, az ész. Mert ezután van szó arról, hogy „... de a bölcsesség hol található?” (Jób könyve 28,12). Tehát a bölcsesség esetében már többről van szó, mint az okosságról, mint a technikáról. A bölcsesség az élet értelmének a megtalálását, a magunk helyének a kijelölését jelenti. És talán éppen ez az a többlet, amit a bölcsesség-irodalom hirdet.

Egy kicsit Arany Jánosnak arra a kedves, humoros versére gondolok itt, hogy „Nagy lett volna a tudósnak/ Az ő tudománya,/ De mi haszna, ha kevés volt/ A vágott dohánya.” Tulajdonképpen olyan emberről szólhat itt, aki a szakterületén nagyon okos és nagyon sokat tud, de az életben nem képes megtalálni a saját helyét. S itt bölcsességről még aligha lehet szó, legföljebb műveltségről vagy szaktudásról. A bölcsesség egy kicsit személyes ügy is, és segít megtalálni helyünket a világban.

FODOR LAJOS ISTVÁN HARANG 25