Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-07 / 6. szám
/ / MAGANYOSSAG -1990. A Pest megyei kisváros rendelőintézetébe sürgős hívás érkezett ünnepek után. A címet személyesen jelentették be a szomszédos faluból érkező hozzátartozók, mondván: meglátogatták városi rokonukat, és kétségbeejtő állapotban találták szegényt. A déli ügyeletet ellátó orvos - ismerve az ilyen hívások „indokoltságát” - nem nagy lelkesedéssel ült be a Nysába. A rokonok Daciája egy átlagos, sátortetős ház elé kanyarodott, nyomában az ügyeletes kocsival. A kaput a fontoskodó szomszédasszony nyitotta ki, miután kikászálódott az autóból, ugyanis ő is megjelent az ügyeletén. A konyhaajtót is kinyitotta, majd megállt, és előre engedte az orvost, aki nagy vehemenciával nyitott be a szobába. Elhanyagolt helyiségben találta magát: az asztalon gyógyszerek, üres, elmosatlan tányér, befőttes üveg és kötszerek szomorították a látogatót. A kereveten egy borostás arcú, hatvan év körüli férfi ült, akinek jobb lába rongyokba volt bugyolálva, plusz azt még kívülről nejlonzacskó is védte a külvilág ártalmaitól. Az orvos levette kabátját és letette az egyik elkoszolódott huzatú, ócska fotelre, aztán a páciens felé fordult. Ekkor látta meg az ajtó melletti falnak támasztott flóbertpuskát... Ereiben megfagyott a vér, de úgy gondolta, majd később visszatér a puskára. Kérdezősködésére kiderült a beteg édesanyja tavaly ősszel halt meg nyolcvanéves korában, és efeletti bánatából a fia még most sem tudott magához térni... Lábával kapcsolatos panaszai másfél éve kezdődtek, amikor megsebezte talpát kerti munka közben. Ez a seb egyre nőtt, de a beteg nem fordult orvoshoz, mert akkor már szüneteltette munkaviszonyát, mivel közel járt a nyugdíjkorhatárhoz, s pár százezer forintot már amúgy is sikerült félretennie előző munkájából. Egy kisiparosnál volt alkalmazott. Azt gondolta, mivel úgysem kapna táppénzt, nem is megy el orvoshoz, hanem majd ő kikezeli lábsebét, mely egyre nagyobbodott és szélesedett. Mikor az orvos felszólította, hogy távolítsa el a rongyokat a lábáról, a seb már az egész talpon végighúzódott, és a keletkező sarjszövet miatt nem is tudott összezáródni, mert a hatalmas sarjszövet szétnyomta a bőrszéleket. Csodálatos módon a seb nem volt szenynyezett és nem látszott fertőzöttnek. A páciens elmondta, hogy sebét minden nap átkötözte tiszta, tépett fehér vászonnal. Már négy vagy öt lepedőt használt erre a célra, de a patikában szokott gézt és sebhintőport is venni, recept nélkül... Az egész láb deformálódott, s furcsa módon a lábujjak eltűntek róla... A beteg készségesen elmagyarázta, hogy lábujjai egyenként aszalódni és feketedni kezdtek, de egyáltalán nem fájtak, s idővel lehullottak lábáról, mint az érett szilvák, ő pedig gondosan kidobta őket a szemétvödörbe. Ebben nem talált semmi kivetni valót... Mivel az orvos kétoldali kezdődő tüdőgyulladást is felfedezett a betegnél, indokoltnak találta a teljesen egyedülálló, elhanyagolt egészségi állapotban lévő beteget sürgősséggel a kórház megfelelő osztályára küldeni, ahol majd bizonyára elcsodálkoznak lábának eme furcsa anatómiai átalakulásán, és a beteg flegmatikus nyugalmán, ahogy szenvedéseit előadja és elviseli. Mint kiderült, a beteg senkivel sem volt haragban, így az orvos bátortalan célzást tett a flóbertpuska mibenlétére. , Ja, - nevetett kényszeredetten a férfi - meg akartam lűni a doktor urat, de aztán úgy gondoltam,, hogy mégis jobb lesz, ha előbb hagyom megvizsgáltatni magamat...” DEÁK KRISZTINA Képünk nem az írás helyszínén készült. Kaiser Ottó felvétele 22 HARANG
