Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-31 / 5. szám
A- A jelenlegi válsággal terhes világban, amelyre többek között a természettudománynak és a technikának a fejlett, netán túlfejlett állapota is jellemző, milyen szerepe volt és van a természettudományok belső sajátosságainak? Mennyiben felelős a mai gondokért a tegnap tudománya és technikája?- A természettudományos kutatás mindig is, de különösképpen Descartes óta objektumokat vizsgált. Ez azt jelenti, hogy rajtunk kívüli, tőlünk független, az ember által nem érintett dolgokat és viszonyokat próbált tanulmányozni. Az újabb természettudomány viszont megmutatta, hogy ez lehetetlen. Magunk is a természet részei vagyunk, s akarva-akaratlanul befolyásoljuk magát a kutatást, a megfigyelést, a mérést. De más értelemben sem szakítható el egymástól az ember és a természet. Mivel a természettudomány hosszú ideig kizárólagosan a matematika, a kísérletezés, a ráció vonalán akart maradni, a célokat, értékeket is tartalmazó emberi, humán oldaltól elszakadt. Ezért vált a kutatás, sőt a technika fejlődése is bizonyos értelemben ellenőrizhetetlenné. A természet és az ember különállását hangsúlyozva a természettudomány egyrészt megfeledkezett az emberi tényezőről, másrészt pedig a vallás ellenőrzése alól felszabadulva az erkölcsi és az erkölccsel kapcsolatos isteni tényezőről.- Pedig milyen sokat ígért. A tudománytól vártuk a szegénységnek, a természetnek való kiszolgáltatottságnak a megszűnését. reméltük a közlekedés, a távközlés javulását, a jobb élelmiszer- és energiaellátást stb. A végbement tudományos-teehnikai forradalom mindezen ígéretek ellenére mégsem eredményezett boldog aranykort. Mi több, a helyzet válságos. Vajon mi ennek az oka?- Úgy gondolom, a tudomány végeredményben minden kitűzött részfeladatát teljesítette. De a valóság természete olyan, hogy a részek mindig nagyobb összefüggésekbe vannak ágyazva. Még ha pusztán a természettudományos kutatást tekintem, s eltekintek az erkölcs és a vallás kérdéseitől, egy-egy új felfedezés esetében akkor is mindig millió új probléma keletkezik, amelyekről korábban semmit sem tudtunk. így például az atom felbontása után az elemi részek, az űrhajózás megvalósítása után a kozmikus fizika kérdései. Hát még ha nem csupán a kutatásról van szó, hanem a technikának a kultúrát, a mindennapi életet, a társadalmat befolyásoló hatásairól is! így bizony permanens válságról beszélhetünk, hiszen soha nem látott problémákat hozott elő éppen az a folyamat, amelynek az volt a hivatása, hogy a meglevő problémákat megoldja. Ilyenek például a nyersanyaghiány, a környezetszennyezés...- Talán egy kissé részletesebben is szólhatnánk ezekről a kérdésekről. A különféle nagytechnikák, az energetika, az űrhajózás, a távközlés, a haditechnika, a gyógyszeripar és még több példát is sorolhatnánk, szinte egytől egyig a fejünkre nőttek. Hatalmat jelentenek, de nem tudunk mit kezdeni ezzel a hatalommal. Az a tudomány, amelytől oly sokat vártunk és várunk, mintha az ellenségünkké vált volna. Hogyan lehet ezen segíteni? HARANG 23 Dr. Bolyki János a Budapesti Református Teológiai Akadémia tanára. Azon ritka egyházi emberek közé tartozik, akiknek szűkebb kutatási területük a mai természettudományok és a technika kérdéseihez kapcsolódik, így az e területeken jelentkező súlyos erkölcsi-társadalmi kérdésekről alkotott véleménye mérvadó lehet. Interjúnk címét a napokban megjelent könyvétől kölcsönöztük. (Bolyki János: Hit és tudomány, kiadja a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1989.) HIT ÉS TERMÉSZEITUDQMÁNV Beszélgetés Bolyki János professzorral I.
