Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-24 / 4. szám
‘Befiaratiflozó Költik Abaelardus ETIKA Fölismerve, hogy a vallástörténeti, vallásfilozófiai, vallástudományi irodalom alapvető művei - néhány klasszikust leszámítva - hozzáférhetetlenek az olvasók számára, az MTA Filozófiai Intézete új sorozatot indított Religio Könyvek címen. Az első kötet a középkori keresztény bölcselet már-már legendás alakjának, a skolasztika egyik megalapozójának, a francia Petrus Abaelardusnak töredékesen fennmaradt Etikáját adja közre, bevezető tanulmány és gazdag jegyzetanyag kíséretében. Abaelardust az utókor emlékezete inkább Héloise-zal folytatott, tragikus végű szerelmi viszonya okán őrizte meg, jóllehet korának ünnepelt filozófusa volt, aki éles elméjével számos tanítványt és még számosabb ellenséget szerzett magának - így ellene fordult a kor másik nagy gondolkodója. Ciairvaux-i Bemát is -, s akit nézetei miatt két ízben is bűnösnek találtak az eretnekség vétkében. Támadások érték etikája miatt is, mert - mint más műveiben - az antik bölcselet eredményeit próbálta ötvözni kora felfogásával. (MTA Filozófiai Intézetének kiadása, 75,- Ft.) Gulácsy Lajos A VIRÁGÜNNEP VÉGE „Ez a költő, aki ecsetjével verseket festett, céhbeli volt az írók között is” - írta a századforduló tragikus sorsú festőjéről Kosztolányi Dezső. S bár az utókor kevéssé jóindulatú Gulácsy - amúgy igen gazdag - irodalmi tevékenységét illetően, kétségtelen, hogy titokzatos festői világának jobb megértéséhez hozzájárulhat írásainak ismerete. Műfajokba nehezen sorolható, stílusokkal alig rokonítható - gyakran vázlatosan vagy töredékesen fennmaradt - műveiben ugyanaz a megfoghatatlan. nehezen értelmezhető, mégis azonnal magával ragadó álombéli világ, ugyanazok a hangulatok. szenvedélyek, emlékképek vannak jelen, mint képein. A rokonság megmutatkozik a közös témákban is: az élet, a halál, a szerelem, a művészet. E szép kiállítású könyv nemcsak a festő írásait gyűjti egybe, de gazdag válogatást nyújt festményeiből, rajzaiból is. (Szépirodalmi Kiadó, 199,- Ft.) Ács Gedeon MIHELYT GYERTYÁMAT ELOLTOM... A közelmúlt eseményeiről írt visszaemkezések özönében félő, hogy visszhang nélkül marad ez a jobb sorsra érdemes, derűs-szomorkás könyv, válogatás „Ács Gida úr” naplójából. Írója falusi lelkész, aki az 1848-as szabadságharc alatt tábori pap. maga is fegyveresen harcol. majd emigrálnia kell. Kossuth papjaként, kíséretében Törökországba menekül, később még távolabb kerül hazájától, s Bostonban él, mígnem lehetősége adódik visszatérni hazájába. Naplójának legizgalmasabb fejezetei amerikai feljegyzései. A szabadságharc számos neves és névtelen résztvevője vetődött Amerikába, bízva az újvilág lehetőségeiben, a helybéliek rokonszenvében. Ám a kezdeti lelkesedés elmúltával egyre nehezedtek életkörülményeik. Származásuk, neveltetésük, ambícióik megnehezítették a beilleszkedést a gyökeresen eltérő társadalomba, kultúrába. Sorsuk többnyire tragikusra fordult, s csak kévésüknek adatott meg a hazatérés lehetősége. Nekik is emléket állít e könyv. (Gondolat Kiadó, 132,- Ft.) Széky Pál A FÖLD ÁLLATVILÁGA Tudósok és természetvédők évtizedek óta jelzik, hogy a Föld hihetetlenül sokszínű növény- és állatvilágát egyre komolyabb veszély fenyegeti. Az ember tudatos vagy akaratlan beavatkozása megbontja és fölborítja a természet zárt rendjét: számtalan növény- és állatfaj pusztult már ki eddig is. vagy él veszélyeztetett helyzetben - egyedüli védekezési lehetőségük az alkalmazkodóképesség. Ám hiába a fölismerés, hiába a mentési törekvések. ha még mindig a gazdaság rosszul értelmezett, pillanatnyi érdeke diktál. E könyv Földünk állatvilágáról nyújt összefoglaló-rendszerező képet, kezdve a tengerek, óceánok, édesvizek, folytatva a szárazföldek jellegzetes életközösségei kialakulásának és jellemzőinek leírásával, arra a kérdésre is választ keresve, hogy az azonos, vagy hasonló életkörülmények ellenére miért csak bizonyos helyeken élnek egyes állatok. (Mezőgazdasági Kiadó, 159-Ft.) Walt Disney HÓFEHÉRKE AZ ELVARÁZSOLT RENGETEGBEN Mesét olvasni mindig izgalmas dolog. De még izgalmasabb, ha kis olvasója maga is részese lehet eseményeinek: főszereplője s irányítója egy személyben. Ezért e könyvecske titokzatos alcíme: Válassz kalandot magadnak. Különös ez a mese azért is, mert míg más történeteknek van eleje, közepe és vége. ebben csak az eleje a biztos, minden más az olvasó bátorságán, képzelőerején, kalandvágyán múlik. Aki figyelmesen követi a könyv utasításait, számos izgalom és váratlan fordulat részese lehet, miközben eltévedve az Elvarázsolt Rengetegben. Hófehérkének, a törpéknek s a királyfinak segít menekülni a Gonosz Királynő ármánykodásai elől. (Móra Kiadó, 95,- Ft.) SZUNYOGH SZABOLCS Bibliai mesék 1-2. Jézus, az ember fia 1-2. Örvendetes módon egyre gyakrabban találkozhatunk olyan feldolgozásokkal. melyek már ifjú korban szeretnék a Bibliát megismertetni, alkalmazkodva a gyerekek fantáziájához, érdeklődéséhez, ismereteihez, nyelvéhez. Könyvek, diafilmek. videokazetták után már lemezen is hallhatók a könyvek könyvének történetei, örök érvényű tanításai. Az első lemezpár, a Bibliai mesék, a teremtéstől a tízparancsolat kihirdetéséig követi nyomon az O- szövetség eseményeit, mesélve Káinról és Ábelről, az özönvízről, Ezsauról. Jákobról. Józsefről és testvéreiről, Mózesről. Jézus születéséről, életéről, szenvedéseiről, haláláról, feltámadásáról és tanítványairól szól az újtestamentumi evangéliumok alapján a második lemez. A bibliai szövegek átköltésének tehetséget és ízlést próbáló munkáját Szunyogh Szabolcs végezte sikerrel. A dramatikus feldolgozások neves színészek igényes tolmácsolásában. Mártha István különös hangulatú kísérőzenéjével hallhatók. (Hungaroton) WMijhmz ARANYKINCSEK UKRAJNÁBÓL (Magyar Nemzeti Múzeum) Szemet gyönyörködtető aranytárgyakból és ékszerekből nyílt ismét kiállítás. Ezúttal első ízben látható külföldön válogatás az ukrán Történelmi Műkincsek Múzeumának kincseiből. Az időrendben bemutatott anyag legrégibb darabjai az i. e. II. évezredben élt bronzkori törzsek ötvöseinek kezemunkáját dicsérik. Ezeket a népvándorlások korából fennmaradt leletek, majd a szkíta-antik idők emlékei követik. Külön egységet alkot a 6-I3. században keletkezén korai szláv és bizánci ötvösremekeket bemutató rész, míg 17-19. századi orosz, ukrán, kelet- és nyugateurópai műtárgyak zárják a bemutatót. Ä kiállítás előreláthatólag március közepéig tekinthető meg. Mint a napilapok már hírül adták, ismét megtekinthetők a koronázási jelvények a MAGYAR NEMZETI MÚZEUMBAN. Történelmünk legbecsesebb emlékei új helyen, az Apponyi-teremben. korszerű, biztonságos tárlókba helyezve várják a látogatókat. 36