Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-24 / 4. szám
raléknak viszont kilakoltatás lehet a következménye... A gyakorlat az, hogy bármilyen hátralék esetén a villanyt kikapcsolják. — Ilyenkor miI tesznek Önök? Kifizetik a dijat ? — Sajnos, az éves költségvetésünk sem lenne rá elég. Központunk indulása után egy délután kollégámmal találkoztam az utcán, hóna alatt hatalmas gyertyaköteggel. Nem volt halottak napja. Kérdeztem, mi ez? Viszi a családokhoz, mert Újpesten már gyertyát se lehet kapni. Eléggé abszurd, hogy csak ennyit tehetünk. Szorongva nézünk egy kemény tél elé, hogy a régi típusú bérlakásokba mikor nyitunk be fűtetlen szobákba? A klasszikus eset már létezik: a családból nem minden gyerek tud egyszerre iskolába menni, nincs annyi cipő... És létezik a szabályszerű éhezés. — Be tudnak-e avatkozni a kilakoltatásba? Sándor Tibor felvétele- Amiről tudunk, azokba igyekszünk beavatkozni.- Mi lesz a közeli jövőben? Az infláció, az árak emelése...- Azzal kell szembenéznünk, hogy a hazai szegénység fenntartható-e a jelenlegi összkomfortos körülmények közt? Mert van a pokoli drágán felépített, drágán működő lakótelep, amit a régi módon nem tudnak működtetni. A középosztály, a tehetős réteg menekül, mások pedig nem tudják fenntartani. A közeljövőben a szegények számára a melegvíz, a fürdőszoba, a fűtött lakás megfizethetetlen lesz. Drasztikus lakbér- és energiaáremelés előtt állunk. A jelenség itt már szépen megmutatkozik: például lakott egy család két- és félszobás lakásban. Azt elcserélte másfélszobásra, és most ott tart, hogy szobakonyhás nem lakótelepire cserél. A különbözeiért mindig kap ötven-hatvanezer forintot és a következő lakásnak kisebb a rezsije. A család összébb zsúfolódik és komfortban mennek lefelé. Ez lassú és biztos elszegényedés.- Ha anyagilag nem tudják megváltani a családokat, végeznek-e lelkigondozási?- A pár forint, amit adunk, valóban nem ment meg senkit. Törekvésünk, hogy létrejöjjön olyan kapcsolat a családokkal, amiben közösen stratégiát dolgozunk arra, mi módon lehet mozgásba hozni a belső energiákat. A lényeg, hogy a család újból működőképes legyen. Ha kívülről gátolja valami, például nem kap engedélyt valamilyen pénz-kereső ötletére, azt kitalpaljuk. De velük együtt beszéljük meg, mit lehetne tenni. Például egy anya megtanult varrni, mert a ruházkodáson sokat spórolhat. De erre neki rá kell jönni, képes varrásra. Tizenkét éve ismerek egy családot, a rokonság háromszáz tagú, egy se végezte el a nyolc osztályt. Most egy fiú a segítségünkkel, de nem maga ellenére, elvégezte. Ezután jogosítványt szerzett. Lényeges különbség köztünk és a többi gondozóintézet között: mi tiszteletben tartjuk a család belső autonómiáját, értékeit. Nem akarunk rájuk erőszakolni, kívülről értéket. A meglévő értéket akarjuk felszínre hozni. Nem biztos, hogy az a módszer a legjobb: változtasd meg az életed, és akkor minden rendbejön.- És én akkor segítek neked! Én alatt a hivatalos szerveket értem. Hogy látják: a hatóságok felosztják-e a rászorulókat érdemesekre és érdemtelenekre?- Enyhült valamelyest a megítélés a hetvenes évekhez képest, de a szociális vakság még nem szűnt meg. A szociális igazgatás úgy igazgat, hogy a tényleges helyzetről nincs reális képe. Ami a látásra mégis rákényszeríti: az ügyfélfogadás. Ennek során kénytelen szembenézni a valósággal. De vannak diszkriminatív csoportok. Az elmaradott gazdasági régiókból jönnek a dolgozni akarók, s megkeresik a tanácsokat segélyekért. Ám ha aki nem tud állandó bejelentőt mutatni, sok segítségtől elesik. Az eltanácsolás jól bevált módjai ne adja be a kérelmét, meri úgyse adok! Elutasítják továbbra is az alkoholistákat. Még összemosódik a dologtalan és a munkanélküli kategóriája. Pedig az erős infláció miatt már kétkeresős családok is megjelentek segélyekért...- Pénze honnan van a családsegítő központnak?- A fővárosi tanács kísérleti jelleggel támogat, évente, személyenként húsz forintos normatív összeggel, ez a harmincezer lakosra hatszázezer forint. Ami ebből nem jön ki, az a beszélgetés, a túlélés képességének a feltárása. Nyitottak vagyunk, bárki bejöhet hozzánk, akin tudunk, segítünk. Már jó néhány családdal alakult ki rendszeres kapcsolat. Csak kölcsönös bizalommal tudunk valami eredményt elérni. SIKLÓS LÁSZLÓ
