Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-24 / 4. szám
Mennyit ér a tisztesség? Nem hiszek az ésszerűség mindenhatóságában. Egyeduralmát kivált az embert istápoló pályákon, hivatásokban tagadom. Ott a kényelemszeretet, a felelősségelhárítás, a tehetetlenség húzódhat meg a racionalitás spanyolfala mögött. Vagy a cinizmus ölti magára az ésszerűség álarcát. Egy friss tapasztalat: a főváros nemrég a csövesekre, a hajléktalanokra figyelt. Ám, ez a csapat nem egyöntetű és nemcsak az jellemzi őket, hogy nincs szállásuk. Sokféle sorsú ember van közöttük. Egy szociális gondozó két fiatal lányt vett a szárnyai alá, akik otthagyták a kilátástalanságot árasztó iparvidéket. Családi körülményeik is tarthatatlanok. A szakmunkásképzőt ebben a tanévben fejezték volna be. De a tanárok immel-ámmal oktattak és ahol gyakorlati munkájukat végezték, azzal „biztatták” őket, hogy állásra nem számítsanak. Ezért felszöktek a fővárosba. Érkezéskor a pályaudvaron azonnal gondjába vette őket egy férfi, aki Rákóczi téri társulatát akarta felfrissíteni velük. Az üzlet azonban nem jött létre. A lányok szabadkoztak, a férfi is elállt tőle - személyi igazolványuk ellenőrzése után. Mindkettőt ugyanis még néhány hónap választotta el a nagykorúságtól. Márpedig a kéretlen pártfogó nem akart ujjat húzni a rendőrséggel. Azok nagyon kényesek az életkorra. (A kerítők pályaudvari szervezőmunkáját nem kifogásolják?) A két leány tehát csövezett. A szociális gondozó egy munkásszálláson talált helyet nekik. A szállást fenntartó gyár segédmunkásként alkalmazta őket. Féléves tanfolyamra járnak, és ha elvégzik, gép mellé kerülnek. Mellesleg angolt is tanulnak. A történet a régi időkben itt véget ért volna. Megvan a boldog befejezés. Nem így manapság. A szociális gondozó már nem fél a nyilvánosságtól, mert ekként fejezi be: „mire a bizonyítványt megkapják, már nagykorúak”. Ezt pedig nem véletlenül jegyezte meg. Mert a lányok csak akkor tarthatják meg a szállásukat, ha továbbra is helyben dolgoznak. Ám a gyár sorsa bizonytalan, és a lányoknak sincs kedvük robotolni. Időközben tájékozódtak a piacon, és az elit szállókhoz közel álló körökből megtudták, hogy a szerelmi szolgálatokat a külföldi vendégek jól megfizetik. Valutával. A közreműködő hölgyeket sem illetik csúf szóval: call girl a nevük. Akivel tárgyaltak, albérleti szobát ígért a belvárosban. Természetesen telefonnal. Kezdő tőkét is ad nekik, hogy néhány rendes ruhát, fehérneműt beszerezzenek egy bizonyos butikban. A tulajdonosnő tanácsát pedig csak fogadják meg, csakúgy mint az ajánlott fodrászét és kozmetikusét. A vizsgáig pedig tanuljanak angolul, mert társalkodni is kell. A lányok tehát a vizsga után vállalják a telefonos szolgálatot. Megdöbbenésemre a szociális gondozó nem beszélte le őket. Már a kezdet kezdetén tudta — úgymond hogy milyen „pályát” választanak. Mind így végzi. Ő esélyeik javításáért fáradozott. A Rákóczi térről aligha van kiút. De így a két lány gyűjthet lakásra vagy egy kis boltra, viszszatérhet a tisztes polgári életbe. Ha akar, elhelyezkedhet a szakmájában, elvégre bizonyítványa van. Ez az ésszerű megoldás. Én inkább cinikusnak mondanám. Úgy hiszem, mindent el kellett volna követni, hogy a lányok munkába álljanak, vállalva további gondozásukat. Mert ha kemény élet vár is rájuk, ha a lakáshoz jutás, a családalapítás kilátásai sem rózsásak, de tisztességes élet lehet osztályrészük, amelyben kevesebb a megaláztatás, mint a telefonos szolgálatban és több az öröm. Legfőképp: megőrizhető az önbecsülés. Lehet, hogy a szociális gondozónak sokszor kellett volna lelket önteni a lányokba, de ez a feladata. Arról nem is szólva, akár a gyógyítást, a szociális munkát is csak erkölcsi értékeket követve lehet végezni. Olyan célok vezérelhetik, mint egy család összetartása, mint egy ember visszavezetése a társadalomba. Bíznia kell a sikerben, bíznia az emberben, hogy az önbizalmat szerezve saját talpára álljon. Természetesen a gondozás az ésszerűséget sem nélkülözheti. Az esélyek, az emberek, a környezet reális megítélését. Egy gyógyult alkoholistákból álló klub vezetője például eleve számol a visszaesésekkel és az újrakezdésekkel, de nem mond le senkiről. Az utógondozáshoz megnyeri a család és a munkahely támogatását. Ez a klubvezető járt közbe néhány aggastyán érdekében, amikor ki akarták tenni őket a szociális otthonból, mert bort csempésztek be. A megoldási javaslat: törvényesítsék a beszerzést, hozzák be a bort a hozzátartozók, vagy ápolók. Igaz, ezt a tanácsot sem csupán az ésszerűség, hanem az emberség is diktálta. KOVÁCS JUDIT 4 HARANG Gaál Zoltán felvétele
