Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-12-01 / 25. szám
NÉPEK ÉS VALLÁSOK buddhizmus megerősödése után a sintó elvesztette vezető szerepét, összefüggésben azzal, hogy az új vallás követői a legnagyobb japán családokból kerültek ki, és szerzetesei maguk is beavatkoztak a politikai küzdelmekbe. A kilencedik századra már a sintó istenek a buddhistáknak voltak alárendelve - igaz rövid időszakokra, a politikai változások eredményeként ez a helyzet megfordult, s ilyenkor a sintó istenek kaptak nagyobb tiszteletet. Ez az átmeneti állapot a 18. századig tartott, amikor a sintó fokozatosan visszaszerezte prioritását - akkor kezdődött a vallás második, modern szakasza -, és 1888-ban hivatalosan is az államvallás rangjára emelkedett. Ettől 1945 után, a II. világháborút követő belpolitikai változások fosztották meg, ám jelentőségét, befolyását máig nem vesztette el. Mire tanít az Istenek útja? A sintó, mint egyszerű természetvallás, különösebb mélységben sem filozófiai, sem erkölcsi kérdéseket nem érint. (A japánok úgy tartották - napjainkra ez a felfogás változott -, erre azért sincs szükségük, mert népük az istenektől származik, így mindig tudják, mit szabad és mit nem szabad tenniük. A kevés erkölcsi tilalom a vérfertőzésre, a templomszüzek meggyalázására, a szentségtörésre vonatkozott.) A sintó tanításai nincsenek egységes rendszerbe foglalva - van mitológiája, szertartásrendje, de nincs sem szentírása, sem dogmatana sőt legfontosabb fogalmai sincsenek pontosan meghatározva. Ilyen tisztázatlan, körülhatárolatlan fogalom maga az isten - a mi fogalmaink szerint: felsőbbrendű szellem-a kami. E szó egy rossz emlékű fogalomra, a kamikaze-ra emlékeztet, aminek jelentése: Isteni Szél. A II. világháború fanatikus öngyilkos pilótáit nevezték így, utalva arra a két tájfunra, mely A Sumijoshi-szentély Oszakából. A 7. század körül alapították tengerészek és halászok. Látható a főszentélyek körüli belső kerítés, melyen nem léphettek át a hívők. A sintó főszentélye Iszében, mely a hagyomány szerint 478- ban épült föl. Jól példázza az ősi japán építészeti jellegzetességeit, a kinyúló tetőcsúcsdíszeket és a tetőgerincet leszorító csapófákat. A sintó épületek azért találhatók még még ma is ilyen jó állapotban, mert - összefüggésben a vallás tisztasági előírásaival - rendszeres időközönként szétszedik és újjáépítik azokat (az iszeit például 20 évenként). 1274-ben és 1281-ben - szó szerint - elsöpörte a Japán leigázására induló mongol hajóhadat. A kami, vagyis a tájfun teljesítette kötelességét: megvédte az országot. Kami lehet a tulajdonképpeni égi és földi isteneken kívül sok minden: kitüntetett állatok, növények, vizek (vízesés, folyó), különleges természeti képződmények (hegy, szikla) vagy természeti jelenségek (vihar, szél, visszhang), nevezetes emberek. Ezek az istenek - még a legfontosabbak is - abban különböznek más népek isteneitől, hogy ártanak vagy segítenek, de nem bírnak olyan kiemelkedő tulajdonságokkal, mint az időtlenség, a mindentudás, a mindenhatóság. Nem ábrázolják őket - többnyire egyszerű szimbólumok utalnak (jelen)létükre - és teológiailag sincsenek meghatározva. A japán nép ösztönösen, a lelke mélyén áll kapcsolatban velük, a hagyományaikban élnek, élet- és gondolkodásmódjuk szerves részei. Ezért is írta az ország újraegyesítője, Tojotomi Hidejosi 1591-ben a következőket: „ Országunk a kamik országa, és kami a szellem. A természetben minden e szellem révén jön létre. Kami nélkül nem létezik szellemiség. Kami nélkül nincs út. Kami uralkodik mind a bőség mind az ínség idején. Kami a pozitív és a negatív és a kiismerhetetlen. Kami tehát minden lét forrása. Indiában a buddhizmus, Kínában a konfucianizmus és Japánban a sintó beszél erről. A sintó ismerete azonos a buddhizmus és a konfucianizmus ismeretével. ” A sintó isteneket - történetileg ez az államrend megszilárdulásával kapcsolódott össze - hierarchikus rendbe sorolták. A legfőbb, de nem egyeduralkodó isten - aki a japán mitológia szerint nem az első, a teremtő - Amateraszu Ómikami (Égen Ragyogó Nagy, Fenséges Isten), a Nap Istennője lett, tőle származtatják a császárokat, vagyis a tennó-kát (a szó eredeti jelentése: a Nap Fia). Rá emlékeztet a japán zászló is, a fehér alapon a Napot szimbolizáló piros korong. (A buddhizmus a Nap Istennőjét egyszerűen asszimilálta panteonjába - azonosította a Nap-buddhával.) Miután a császárok a legfőbb istentől származnak, a mindenkori uralkodó - aki egy személyben a főpapi 46 HARANG
