Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-12-01 / 25. szám
Vörösmarty, a mérce Életében klasszikussá kevés költőnk vált. Vörösmarty Mihály kétségtelenül közéjük tartozik. Nemcsak a Szózat okán, amely a Himnusz mögött mindig második helyen látszott sorakozni hazafias dalaink sorában - igaz csak a mélyebb pesszimizmusa miatt, amit nemzeti karakterünk súlyos örökéből torokszorítóan, már-már megszégyenítően megragadott, s ezt csak éljük, de nem szívesen vállaljuk -, de egész életművével. A mindvégig megélhetési gondokkal küszködő gazdatiszti bérlő-család első csemetéjét még nyolc testvér követi, így a cseperedő fiatalember házitanítóskodással keresi kenyerét. Igaz a Perczel-családban őt magát is művelik, elsősorban a környezet és az európai látókörű családfő. Ez a XVIII. század utolsó hónapjának kezdetén született fiatalemberre rá is fér. Későn érő típus. Húszévesen hallott először Shapespeare-ről, Goethéről, lelkében kezdetben a búcsúzó század Európától századokkal leszakadt hazai szelleme munkál; kesergői, nagy formátumú - többnyire töredékes eposzai mára az egyetemek magyar szakosai számára is szellemi feladványok, a Zalán futásának például mindjárt az első sora: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?” A reformkor kibontakozása példátlan fejlődést eredeztet Vörösmartyban. Ez alatt az időszak alatt nemcsak nagy versei születnek meg, de alapító tagja az akadémiának, szótárt szerkeszt, nyelvkönyveket ír, bábáskodik a nemzeti színház első lépései fölött, drámákat ír és fordít, s a politikai életnek is egyik meghatározó személyisége. Utóbb amolyan megkeseredett bölcs költő benyomását keltette az irodalomtudósokban - vagy azok a közvéleményben. Pedig életéhez a tisztelgő fáklyásmenetek, a tízkötetes összkiadás, a képviselőség, a színésznőkhöz fűződő gyengéd szálak, s a negyedszázaddal fiatalabb feleség, Laura és öt gyerekük is hozzátartozik. Összeállításunkban ezért követi a politikus költőt hasonló arányban a szerelmes húrokat pengető. Itt most csak egyet bizonyítandó: a nagy formátumot, s azt, hogy hozzá hasonló magasságban - magyar nyelven - azóta sem sikerült kezdő verssorokat lejegyezni. Tehát az etalpn, a mérce még mindig ez a 190 éves költő. (HALÁSZ) Az emberek i. Hallgassatok, ne szóljon a dal. Most a világ beszél, S megfagynak forró szárnyaikkal A zápor és a szél, Könyzápor, melyet bánat hajt, Szél, melyet emberszív sóhajt. Hiába minden: szellem, bűn, erény; Nincsen remény! II. Hallátok a mesét: a népnek Atyái voltának, S a mint atyái vétkezének, Ők úgy hullottanak; A megmaradt nép fölsüvölt: Törvényt! s a törvény újra ölt. Bukott a jó, tombolt a gaz merény: Nincsen remény! III. És jöttek a dicsők, hatalmas Lábok törvény felett Volt munka: pusztított a vas! S az ember kérkedett, S midőn dicsői vesztenek, Bújában egymást marta meg. S a hír? villám az Ínség éjjelén: Nincsen remény! IV. És hosszú béke van s az ember Rémítő szapora, Szózat S elhulltanak legjobbjaink a hosszú harcz alatt. Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Ez a föld, mellyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezred év csatolt. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Huny adnak karjai. Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezred évi szenvedés Kér éltet vagy halált!” Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Száz ezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körűi, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. 38 HARANG
