Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-17 / 3. szám
Vásárosnaményi báró Eötvös Loránd - a Magyarországon alkotó, tehát nem kivándorolt magyar fizikusok közül mindmáig kétségkívül a legnagyobb - 1848. július 27-én született Budán. Édesapja, báró Eötvös József, neves író és kiváló reformpolitikus, az első felelős magyar kormány vallás és közoktatásügyi minisztere volt 1848-ban, majd az 1867-es kiegyezési kormányban ismét ugyanennek a tárcának a gazdája. Maga Loránd 12 éves koráig otthon tanult, 1860-ban íratták be nyilvános tanulónak a pesti piarista gimnázium negyedik osztályába, ahol 1865-ben érettségizett, kitűnő eredménnyel. Egyre mélyülő természettudományos érdeklődése végül oda vezetett, hogy 1867 őszén beiratkozott a híres heidelbergi egyetemre. 1869-ben Königsbergbcn, Immanuel Kant városában folytatta tanulmányait, majd 1870 júliusában Hcidelbergben doktorált, summa cum laude minősítéssel. 1872-ben az elméleti fizika rendes tanára lett a pesti tudományegyetemen. 1875-ben a nyugalomba vonult Jedlik Ányostól, a villanymotor feltalálójától átvette a kísérleti fizika tanszéket. Itt eleinte a felületi feszültség - a kapillaritás - kérdéseivel foglalkozott, majd egyre jobban elmélyedt világszerte ismert és elismert gravitációs kutatásaiban. Eötvös jelentőségének érzékeltetésére hadd soroljuk itt fel azokat a valamennyi nemzetközi szakkézikönyvben és tankönyvben megtalálható fizikai törvényeket, hatásokat, illetve alapkísérleteket, amelyeket róla neveztek el. A folyadékok felületi feszültségének a nagyságát leíró egyik alapösszefüggés az Eötvös-törvény. A nehézségi gyorsulás változását Eötvös-egysége kben mérjük. A forgó Földön elmozduló testek súlyának megváltozását - a keletre mozgó tömegek könnyebbek, a nyugatra mozgók nehezebbek lesznek - Eötvöshatásnak nevezzük. A tehetetlen és a súlyos tömeg azonosságának az igazolása, ami az általános relativitás elméletének mindmáig a legdöntőbb bizonyítéka, az Einstein által is igen nagyra becsült Eötvös-kísérlet. A nehézségi gyorsulásnak a föld mélyén rejtőző eltérő sűrűségű tömegek hatására bekövetkező változásait mérő egyik legnevezetesebb eszköz az Eötvös-féle torziós inga. Századunk első felében ez volt a kőolajkutatás leghatékonyabb eszköze, s csak az ötvenes évektől szorították ki más gyorsabb, hatékonyabb módszerek. Eötvös Lorándról nevezték el a budapesti tudományegyetemet, - korábban Pázmány Péter nevét viselte -, a hazai fizikai társulatot, valamint az állami geofizikai kutatóintézetet. Eötvös Loránd az első világháborút még megérte, életművének, a hazai tudományosságnak és közművelődésnek az összeomlását, valamint az ország szétdarabolását azonban már nem. Ady Endrével csaknem egy időben hagyta itt nemzetét és hagyta abba korszakalkotó munkásságát. 1919. április 11-én Lukács György, a tanácsköztársaság közoktatási népbiztosa a következő szavakkal búcsúzott Eötvös Lorándtól a Magyar Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokában elhelyezett ravatalánál: „Tudjuk, hogy Eötvös nem volt politikus, hogy élete a tudományos zseni élete volt, ki nem tekintve egyéni érvényesülését, osztályérdekét, csak a tudománynak élt, csak a tudományért küzdött és dolgozott. Végtelen fájdalommal és szomorúsággal tölt el bennünket az a ludat, hogy az új állam küszöbén nélkülöznünk kell Eötvös lángeszét és munkáját.” Nem árt azonban, ha azt is tudjuk, hogy az így búcsúztatott báró Eötvös Loránd, a Magyar Tudományos Akadémián 1877-ben tartott nevezetes, A távolbahatás kérdéséről tartott előadásában a következőket mondta: „A könnyen hívőket elragadja az eredmény nagyszerűsége, csodálják a tudományt, mely divatos frázis szerint a »természeti erőket az emberiség szolgálatába kényszeríti«, a tudományt, mely észleletek és számítások alapján nem egy tüneményt megjósolni tud. Az ilyenek, s pedig túlszámmal vannak, nem is törődve a gondolatmenettel, vakon hiszik, hogy a természettudomány a jelenségeknek feltétlenül igaz magyarázatát adja, vagy legalább a jövőben adni fogja. így alkotják legtöbben merész logikai ugrással azon nézetüket, mintha a természettudományok a materializmus tanait bizonyítanák.” Erre az okfejtésre azt volt szokás mondani, hogy Eötvös Loránd itt a mechanikus materializmusra gondolt. Ha azonban tovább olvassuk a szóban forgó dokumentumot, nyilvánvaló lesz, hogy nem erről van szó. Eötvös nagyon tudatos és világos pascali, kanti típusú okfejtés alapján vállalja a nem ateista bölcseleti állásfoglalást: „Bármennyire is fejlődjenek tehát fizikai elméleteink, mégis mindig olyan feltevésekre fognak-támaszkodni, melyek tovább nem bizonyíthatók. - Szemben ezen, a tudomány fejlődése közben érlelt meggyőződéssel, valóban a jelenkor egyik legcsodálatosabb tévedésének kell mondanunk, hogy annyian hallgatnak azon álpróféták szavára, akik a vallás dogmái helyett természettudományi dogmákat kínálgatnak. középkori türelmetlenséggel, de történeti jogosultság nélkül.” S ha mégis tovább és tovább, még mélyebbre akarunk haladni a jelenségek magyarázatában, akkor mi történik? Erre a nagyon fontos kérdésre talál - és kínál - választ legnagyobb fizikusunk előadásának befejezéseként úgy, hogy Fernando Galianinak, a francia enciklopédisták egyik kevéssé ismert barátjának és munkatársának a materialista Holbach-hal szembeni érvelését idézi: „...ha két kocka négyszer egymás után - (szerencsejátékbcli dobókockákról van szó, amelyekkel egy bűvész mutatványt ad elő) - ugyanazon oldalra esik, akkor képtelenségnek tartjátok, hogy ez véletlen legyen. Kétségtelen bizonysággal állítjátok, hogy a bűvész ama titokszerű okot, mely által kockái fordulnak, egy kevés ólom állal helyezte azokba. De ha látjátok a világegyetemet megszámlálhatatlan napjaival, bolygóival és holdjaival, melyek az űrben lebegve évezredeken át zavartalanul futnak pályáikon; látjátok földgömbünkön mily csodálatosan van eloszolva a szárazföld, a tenger és a lég, a napsugár és az eső, úgyhogy növények és állatok vígan hemzsegve tenyésznek; ha látjátok, hogy a nappal és az éjjel, a nyár és a tél változásai mind eme lények életszükségleteit áldásosán kielégítik; látjátok saját testeken, miként végzi a legkisebb részecske is éppen azt, mi az egész bonyolódott szervezet jólétét előmozdítja. s miként függ annak létezése viszont az egésztől; látjátok ezenfelül a hasznosat a széppel öszszekötve, a pompát és csint, mely mindezt díszíti, Flóra gyermekeit kecses öltönyükben, a körülöttük csillogva repdeső pillangót, s a páva tolldíszét; végre ha látjátok a cseppet, élőlények milliomai által megnépesítve, s azon világok ezreit, melyekhez csupán a távcső hatol; akkor megütközés nélkül mondjátok, mindez véletlen. Pedig a látvány, melyet a természet nyújt, csak olyan, mintha valaki végtelen sok kockával minden pillanatban előre hirdetett dobást tenne. Én, hölgyeim és uraim, másként vélekedem. Azt mondom. a természet kockái ólmozva vannak, s fejünk felett csak mosolyog a bűvészek legnagyobbika!” FODOR LAJOS ISTVÁN HARANG 27
