Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-11-01 / 24. szám
gondolati vagy érzelmi kapcsolatok „vonalas kódja” megszokott jelenség a késő középkor német festészetében és grafikájában. Otto Benesch az esztergomi képet egyszerűen „Vanitas”-nak (Hiúság) mondja. Ugyanúgy van ráció e sommás meghatározásban, mint Genthon Istvánéban, aki a nőalakot a fösvénység vagy az Ars moriendi (A meghalás művészete) nyomán a rossz gondolatok szimbólumának véli. Genthon nyilván az Ars moriendi metszetsorozat bizonyos darabjaira gondol, ahol a kísérő ördögök a haldokló embernek megmutatják feleségének, gyermekének, kedvenc paripájának, borospincéjének szomorú sorsát akkor, ha majd ő már nem védheti, őrizheti azokat. A metszeteket figyelembe véve szembeötlenek a hasonlóságok melletti eltérések: így elsősorban az esztergomi képen a nő kezében látható tükör, arra mutatnak, hogy a kérdéses ábrázolás valami más téma megjelenítéséhez tartozott. A teljes megértést egy Dél-Németországban 1430 körül készült nagy fametszet teszi lehetővé, mely eddig ismert egyetlen példányát a müncheni Állami Könyvtár őrzi. Az egyszerű nép okulására és épülésére szolgáló lap baloldali fele a megfeszített Üdvözítőt ábrázolja. A kereszt tövében bal felől rózsafüzért tartó öreg szerzetes, jobb felől díszes ruhába öltözött világfi térdel. Mindketten imára teszik össze kezüket. Ám míg az igaz ember minden gondolata a Megváltó felé száll - ezt mutatják a szerzetes szájától Krisztus sebeihez vezető vonalak -, addig a szórakozott imádkozóknak gondolatai elkalandoznak a világi élet ama múlandó kincsein és örömein, melyek a fametszet jobb oldalának hat kis képmezőjében jelennek meg. A világfi fejéből is vonalak sugároznak szét. Egyik gondolatvonal tükörbe néző fiatal nőhöz vezet - Luxuria a másik hálókamrába visz - Pigritia -, a harmadik és negyedik vonal asztalon álló díszedényekhez, rudakról függő drága kelmékhez és kincsesládához röpíti a gondolatot - Gúla és Avaritia-, míg az ötödik és hatodik gondolatvillanás paripáját, boroshordóit és kastélyát juttatja a rosszul imádkozó ember eszébe - Superbia. Amint Máté és Lukács evangélistáknál olvasható: „Ahol a kincsed van ugyanis, ott rejlik a szíved is” (Mt 6,21; Lk 12,34). Freidank, a XIII. századi német költő Bescheidenheit (Szegénység) című, sokat olvasott költeményében e képi megfogalmazást szó szerint adja. Ezen a XV. századi fametszeten két teológiai fogalommal állunk szemben; az öreg szerzetes jeleníti meg a „fervor orationis”-t, az ima bensőségét, a lélek tökéletes feloldódását Istenben; a világfi sokféle gondolatai pedig az „evagationes spiritus”-t, az imádkozó ember szórakozottságát, kalandozásait - melyek eltérítik Istentől. Mégpedig úgy, hogy az ima át nem érzett szavak gépies elmondásának követelménye. A délnémet fametszet egyszersmind az odaadással és a szórakozottan mondott imák eredményeit is megmutatja: a buzgó imádkozó feje fölött megjelenő angyal a meghallgatásról tanúskodik, míg a szórakozottan szóló világfi fölött az ördög les prédájára. Az apró képmezőkre tagolt fametszetek teljesen azon késő középkori illusztrált könyvek szellemében fogant, melyek Biblia pauperus, Speculum humanae salvationis (Az emberi üdvözülés tükre), Hortulus animae (A lélek virágoskertje), Ars moriendi (A meghalás művészete), Decalogus (Tízparancsolat)... címeken ismeretesek. Ezek a vallásos képeskönyvek igen elterjedtek a hívők körében. Walafrid Strabonak, a IX. századi tudós bencés apátnak szavaival élve: „literatura illiteratorum”-nak (Az analfabéták irodalmának) lehetne nevezni e műfajt, mert elsősorban az olvasni nem tudók tömegéhez szólt, s főleg illusztrációival igyekezett terjeszteni a keresztény hit igazságait. Vagyis ezek nem műalkotásoknak készültek, hanem a tanítás célzatával. Ugyanez vonatkozik a szóban forgó fametszetre, mely megadja az esztergomi képecske tartalmi rejtélyének nyitját. Maga a festmény azonban már nemcsak teológiai tartalommal, hanem egyszersmind számottevő művészi értékkel is rendelkezik. A kép tárgya - a müncheni analógia alapján - a szórakozottan imádkozó ember rossz utakra tévedt gondolata. Egy házi oltárka bal oldali forgatható szárnyával van dolgunk: ha az oltár zárva volt, e bal oldali szárnyképet kiegészítette a jobb oldalon látható volt Feszület, alatta a térden állva imádkozó két férfival, s a szórakozott ember fejéből indultak ki azok a gondolatok (vonalak), melyek az esztergomi képen folytatódnak. Ha ez intelem megszívlelése után a tulajdonos felnyitotta a szárnyakat, szeme elé tárultak Krisztus kínszenvedésének jelenetei, kezdve a Megváltó imájával az Olajfák-hegyén - éppen azzal a legodaadóbb fohásszal, mely valaha e Földről a mennyek felé szállt. S e ponton immár könnyű felismerni az eszmei kapcsolatot, a jól és gyarlón imádkozó ember megjelenítésében. R. T. HARANG 31
