Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-11-01 / 24. szám
Horthy Miklós és mozgalmak mellett elsődleges szerepe volt az egyházaknak. Ez azzal is összefüggött, hogy a keresztény nemzeti ideológia valláserkölcsi alapozású volt, a hatalom viszont nem rendelkezett saját filozófiai rendszerrel. (Gergely Jenő: Katolikus egyház, magyar társadalom 1890-1986. Tankönyvkiadó, Bp., 1989. 76-77. old.) Magyarországon a nemzetiszocializmus és a hazai változatai is keresztény nemzeti köntösben jelentkeztek. Míg a német példakép fokozatosan szembefordult a pozitív kereszténységgel, s Alfred Rosenberg faj- és vérmítoszára építve „új pogányságot” hirdetett, addig a magyar szélsőjobb - elenyésző kivételtől eltekintve - hangsúlyozottan kereszténynek vallotta magát. A különböző magyarországi nemzetiszocialista pártok programjaikban a keresztény egyházakat nemcsak hogy nem támadták, hanem éppen ellenkezőleg, a vallás és a keresztény erkölcs védelmét ígérték, és az egyházaknak az új rendben fontos szerepet szántak. Más kérdés, hogy később az ígéretekből semmi sem lett. Mindenesetre „a kereszténységnek ez a fitogtatása meglehetősen zavarólag hatott a hívők, sőt gyakran még a papok és lelkészek ítéleteire is”. (László T. László: Szellemi honvédelem. Róma, 1980. 12. o.) A hatalomra kerülő ellenforradalom ún. keresztény-nemzeti ideológiája nem volt egységes, zárt rendszerbe foglalva, mégis voltak alapvető tartópillérei. 1. A keresztény nemzeti irányzat Prohászka Ottokárt vallotta szellemi atyjának, mert ő volt az első megfogalmazója a „keresztény-nemzeti ébredésnek, még a forradalmak előestéjén született Kultúra és terror c. művében. A proletárdiktatúra után „ösztönösen feléje fordult minden szem - írja Prohászkáról Schütz Antal piarista egyetemi tanár. - Politikusok és a nép, benne látták a titkos tájékozódási pontot, a nemzet fájdalmainak és igényeinek hiteles helyét, legnemesebb akarásainak exponensét, ami az embereket mozgatta és feszítette, az benne ... megtisztulva, formára hozva és szárnyra kélve vált igazán hatékony közeszmévé.” Bangha Béla szerint Prohászka „kényszerítette a templomtól elszokott társadalmat arra, hogy felfigyeljen a katolikus pap szavára..., és észrevétlenül új nimbuszt, tekintélyt font az igehirdető homloka köré... Prohászka óta divat lett az Egyház és a templomi szószék.” Prohászka által az egyház ismét meghallgatott tanító lett. A keresztény jelszó alatt Prohászka a katolikus és a protestáns felekezetek együttműködését, az interkonfesszionális keresztény gondolatot értette. A nemzeti eszmét Prohászka faji, történelmi és erkölcsi tartalommal töltötte meg. Szerinte „a nemzet olyan természet adta s történelem alkotta közület széles értelemben, mint a család”, melyben mindenkinek megvan a maga hivatása, fu-nkciója. Prohászka a nemzetet azonban az egyetemes keresztény kultúrközösségbe illesztette. A keresztény nemzeti eszmét tértől és időtől független, isteni eredetű, örök transzcendens ideának tekintette. 1922-es katolikus nagygyűlésen mondott beszédében tette fel a költői kérdést: „Mert kivel állunk szemben? Szemben állunk az Istent, Krisztust, keresztet, szent hitet, s azzal együtt hazát, történelmet s nemzetet tagadó s megbecstelenítő vörös akcióval... Ezzel szemben csak a Krisztus valló s belőle élő reactio religiosa győzhet.” Prohászkának kétségtelenül szerepe volt a keresztény politikai erők tömörítésében. A keresztény nemzeti program valóra váltását már 1920-tól hiányolta és számon kérte. A keresztény nemzeti kurzus jelszavai és a valóság közötti szakadékot felismerve, kiábrándult a kurzus-kereszténységből. Felismerte, hogy a kurzus hónapjaiban csak a Nemzeti Hadsereg jelentett tényleges hatalmat, mert „hiányzik a keresztény nemzeti program mögött a keresztény nemzet”. Szekfű hatására 1922-ben a püspök úgy látja, hogy a keresztény nemzeti reakció csak akkor lesz eredményes, ha a neobarokkba menekülő dekadens „harmadik nemzedék” átadja a helyét a szociális kérdések iránt is fogékony igazi keresztényeknek. 2. Prohászka munkái mellett Bangha Béla jezsuita páter 1920-ban két kiadást megért Magyarország újjáépítése és a kereszténység c. politikai munkája adott átfogó, rendszeres eszmei, ideológiai és politikai irányt az ellenforradalmi cselekvést illetően az 1919-20-as brosúraözönben. Munkájának kiindulópontja a következő: 1918-1919 katasztrófa volt az ezeréves keresztény Magyarország történetében. Már 1848-ban halálos betegséget kapott a nemzet, s ez a betegség az idegen liberalizmus, a szabadkőművesség és a szocializmus volt. A nemzet letért Széchenyi reformkonzervativizmusának útjáról, a magyar keresztény irányról, helyette a radikális, forradalmi utat járta. így a gazdaságban a szabadverseny nyomán a zsidó plutokrácia, a munkásmozgalomban az idegen és megbízhatatlan szociáldemokrácia, a kultúrában a nemzet erejét gyengítő Nyugat-imádat lesz az úr. Bangha szerint a „keresztény-nemzeti” irányzat világnézet és etika kérdése, csak erre épülhet a politika. A keresztény ország, társadalom, kultúra, irodalom, sajtó, művészetek alapja a vallásos élet és az ezzel összenőtt keresztény erkölcs lehet. Ennek a „kereszténynemzeti” társadalmi eszmének radikálisnak, agresszívnak kell lennie, hogy a keresztény Magyarországot megvalósítsa. Szekfű Gyula szerint Bangha „az az egyéniség, aki a Trianon utáni keresztény Budapest gondolkodásának legenergikusabb kialakítója volt..., eredményeit elsősorban vallásos tevékenységével érte el, kereszttel a kezében hódította vissza az embereket”. (Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Bp., 1934. 403. o.) 3. A keresztény-nemzeti ideológia megalapozásához nagymértékben I 22 HARANG
