Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1989-12-20 / 3-4. szám

=Az idők jelei

A betlehemi születés leírásai és képes ábrázolásai mindig ugyanazt az együttest mutatják, és el kell gondolkoznunk azon, hogy miért van ez így. Az újszülött Jézus, Mária és József, a legegyszerűbb, legkisebb család. Rajtuk kívül csak állatok vannak jelen, jámbor barmok, és milyen szép, milyen megnyugtató, hogy ők az egyetlen tanúi a nagy misztériumnak. Mert a magányban, a városszéli, düledező istállóban csoda történik, amelyhez az éjszaka végtelen csöndje adja a hátteret. De eljönnek a pásztorok és a magány, a csönd feloldódik. „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratéi embereknek.”

Mert jóakarattal eddig nem találkoztak. A császári összeírás kényszere vitte őket a városba. Lukács evangélista igen szűkszavúan számol be a világtörténelem fordulópontjáról. „És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” E szikár félmondat drámai sűrűségű. A rideg önzés jeges szorítása megdermeszti az olvasót. A várandós anyának nincs helye a jómódúak között a vendégházban. Nem fogadták be őket. A sötét éjszaka magányosságában tovább kóborolnak valami menhelyet keresve.

De a világ mégsem lehet ennyire rossz, közömbös. A fordulatot a tudatlan pásztorok érkezése jelentette. Tiszta érzelmeik vezették őket az istállóhoz. Később a csillag irányításával odataláltak az értelem, a tudomány kiemelkedő képviselői, a napkeleti bölcsek. Jézus igazságát meg lehet találni az érzelem és az értelem segítségével egyaránt.

A magyar társadalom is keres valami megoldást a nehézségekre, de nincs angyal, aki útbaigazít és nincs csillag, amely a célhoz vezet. Vagy talán mégis? Ha igen, akkor elsősorban az egyházakhoz kell fordulnunk.

A politikai pártok egymást követő kongresszusai, nagygyűlései, a népszavazási „igenek” és „nemek” kavarodása közepette azt hiszem, nem kapott a jelentőségének megfelelő figyelmet az Országos Vallásügyi Tanács megalakulása. A tanácsnak tizenhat katolikus megyéspüspök a tagja Paskai László bíboros prímással az élen, a reformátusok nyolcán, az evangélikusok ketten vannak, az izraeliták

10 HARANG

szintén ketten, a többi felekezet és kisegyház egy-egy vezetőjével képviselteti magát.

A miniszterelnök üdvözlő beszédében a többi között hangsúlyozta: a kormány kötelessége, hogy nyilvánosan és határozottan károsnak, bűnösnek minősítse az ötvenes évek elejének egyházpolitikáját és annak kárvallottjait megkövesse. A továbbiakban kifejtette, hogy az emberi jogok szerves része a lelkiismereti és vallásszabadság, amit az államnak minden eszközzel védenie kell.

Ez a szellem érvényesült abban a vitában is, amelyen az igazságügy-miniszter a készülő vallásügyi törvény elveit ismertette az egyházi vezetők előtt. A fő kérdés az volt, hogy egyáltalán szükség van-e ilyen törvényre? Sokak véleménye szerint ugyanis ilyen törvényre nincs szükség, mert a lelkiismereti és vallásszabadságot az alkotmány deklarálja, minden további részletezés csak korlátozó jellegű lehet. Az igazságügyminiszter mégis azon a véleményen volt, hogy a magyar jogrendszerben a „mindent szabad, ami nincs tiltva” angolszász elmélet mind ez ideig sajnos nem magától értetődő.

Az előterjesztést követő eszmecsere során az egyházi vezetők valamennyien a törvény szükségességét hangsúlyozták. Általános volt a vélemény, hogy nem elég az alapelveket tisztázni, szükség van a rendezettséget biztosító törvényre is.

Bőven akadt azonban bíráló megjegyzés is. Kifogásolták, hogy az országos lista megszüntetésével az egyházi emberek számára nehézzé válik a képviselői mandátum megszerzése. Hangot adtak aggodalmuknak a közállapotok miatt. És sok kritikát kapott a sajtó és általában a tömegtájékoztatás.

Az egyházak a társadalom legszilárdabb intézményei - ez még az utóbbi négy évtized súlyos megpróbáltatásai közepette is bebizonyosodott. A legutóbbi közvéleménykutatás ezt egyértelműen megerősítette. Az egyházak megalázására és szétverésére irányuló kísérletek a legkíméletlenebb erőszak ellenére összeomlottak. A nemzeti érdekek és a belső öszszefogás szolgálatában parancsolóan jelentkezett az egyházak társadalomszervező erejének teljes felszabadítása. Általános felismeréssé vált még a nem vallásos körökben is, hogy az egyházak olyan értékek hordozói és közvetítői, amelyek az évezredeken átívelő emberi kultúra és civilizáció értékei. Az ember személyi szabadságának és méltóságának eszméje a zsidó és a keresztény tanításokban fogalmazódott meg és vált az európai kultúra és a világ közkincsévé.

Hazánkban a politikai viszonyok gyors átalakulása váratlan volt az egyházak számára is. Még ők sem mérték fel az értékeknek azt a romlását, a társadalmi és egyéni morál olyan süllyedését, mint amit a négy évtized magával hozott.

A helyzetet még összetettebbé teszi, hogy a gyorsan változó világban az egyházak új kihívásokkal kerülnek szembe és az „idők jeleit” mind nehezebb helyesen értelmezni.

Az erősen tagolt magyar politikai életben nagy egységesítő erőt jelentene, ha a különböző egyházakhoz tartozó hívő emberek közösen hirdetnék az egyetemes erkölcsi törvények feltétlen úszteletét, a magyar nemzet hagyományos értékeinek és létérdekeinek szolgálatát. A helyzetből szükségszerűen adódó felismerések - a meglévő különbségek ellenére - mindinkább tükröződnek az egyes egyházak munkájában.

Megnyugtató és reménykeltő a Katolikus Püspökkari Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa vezetőinek immár rendszeres találkozója. Novemberi ülésükön - mint az Új Ember híradásából tudjuk - „örömmel állapították meg, hogy az eltelt esztendőben hazánkban tovább fejlődtek az egyházak közötti testvéri kapcsolatok... Az egyházak üdvözlik az ígéretes politikai, társadalmi átalakulást hazánkban. Az evangéliumi tanítás alapján készséggel támogatják azt. Ugyanakkor mély aggodalommal és felelősséggel látják a krízist országunkban. Meggyőződésük, hogy a széthúzás, az önző vádaskodások félretételével, amelyek azzal fenyegetnek, hogy erkölcsi mélypontra süllyed közéletünk, az egész nemzet sürgős összefogására van szükség.”

A csalódott, kiábrándult társadalom sokat vár az egyházaktól, hiszen már csak azokban van bizalma. Karácsonyt azzal a reménnyel ünnepli, hogy a békességet óhajtó jóakaratú emberek összefogva megtalálják a békés átmenet útját.