Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-13 / 2. szám
Üj templomaink Ú gy tűnik, templomra továbbra is szükség van. A lélek óhaja ez, amely kinyilvánítja szándékát, és a szándékot megvalósítja. Emelkedettség nélkül nem lehet beszélni arról, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon milyen titkos folyamat zajlott le, és annak mennyi a látható eredménye! Templomokról, imaházak építéséről van szó. Sirattuk - már akik siratták — a szétzilált közösségeket, a szertefoszlott összetartó erőt. Aztán valahol, valamikor egy-egy ember száján kibuggyant a léleknek az a bizonyos óhaja: építeni kellene...! Mitől buggyant ki? A dunaújvárosi református templom Elfojtott indulatoktól, elkeseredéstől, tehetetlenségtől. Megválaszolatlan kérdések miatt. Amiket nem volt ajánlatos senkinek feltenni. Látta ez az ember a hazugságot, a harácsolást, a megalkuvást, a kétszínűséget, de tenni nem tudott ellene. Erezte, hogy feszül benne valami, és nem elegendő a bajával orvoshoz menni. Valamiféle megtisztulásra lenne szükség, belülről... Sok százan, sok ezren — a szétzilált közösségek tagjai - jöttek rá erre. Kis faluban éppúgy, mint nagyvárosban. Hite hagyottnak vélt mezőgazdasági vidéken éppúgy, mint ateistának tartott - annak nevelt - új ipari városban. S amikor elhangzott a szó: építeni kellene, felszabadultak a béklyóban tartott energiák. Szerepeket osztottak ki egymás között, előléptek a jó szervezők, az ötletes anyagbeszerzők, a kiváló segédmunkások, az irányítók, a végrehajtók. Pénzt gyűjtöttek az induláshoz, engedélyekért talpaltak, párttitkárokkal és rideg hivatalokkal tárgyaltak, papot választottak maguknak, alapokat ástak, falat húztak, tornyot emeltek... így épült fel templom Dunaújvárosban, Százhalombattán, Győr Kun Béla nevét viselő lakótelepén, Békásmegyer panelrengetegében és a főváros más peremkerületeiben, ahol a „szedett-vedett”-nek vélt beköltözők ugyancsak a lélek békéjét keresték az otthon melege mellett. Most épül az Isten háza az atomvárosban. Épült minden felekezetnek. S amit építeni se kellett, csak épp visszaállítani eredeti funkcióját, újból megnyitottak a hívek előtt egy zsinagógát.* Gondolom, kevesen hiszik azt, hogy nemzetünk fennmaradásához, a kátyúból való kijutáshoz elegendő lesz imádkozni, templomba járni. De a hittel élő emberek talán kiegyensúlyozottabban végzik napi munkájukat. És nem mindegy, hogy a mezőn, zaklatottan, félve, titokban mormolják imájukat, vagy fedél van a fejük fölött: a csillagoknál valamivel közelebb, vallásuk megnyugtató jelképeivel. SIKLÓS LÁSZLÓ *(A későbbiekben azt tervezzük, hogy jónéhány új templomot különkülön bemutatunk lapunk hasábjain.) HARANG 27
