XXXV.9.b / 11. MSZMP IV. Kerületi Bizottsága. 1957.02.11-1957.11.18. Az "ellenforradalom" eseményei az újpesti üzemekben

-2- ^ -i ... az Iparigazgatóság megkerülésével a miniszternél jártak el. Nem a tárgyalás lényegét akarom megemlíteni, hanem azt, hogy az előszobában várakozás közben találkoztak dr. Nyéki Miklós­sal a Pamutipari Igazgatóság jogügyi osztályának vezetőjével és beszédbe elenyedtek. Elmondták eljárásuk célját. Amikor részletesen személyekről beszéltek és Gács László került szóba, Nyéki közbevetette, hogy ez ügyben már nem kell semmiféle lépéseket tenniük, hi­szen Gács november 7-óta gyakorlatilag már nincs a H.P»S-nél, mert ezidő óta a Magyar Rádió dolgozója. Erre a válaszként Balogh László nagyhangon kijelenttete, hogy ez őket nem érdekli M Gács menjen a rádiótól is.” 3./ A vállalat első kormánybiztosa Jánosi elvtárs ügyem tisztázása végett összehívta az adminisztrativ dolgozókat. Ezen az értekezleten Mackó Magda a kalkuláció vezetője emberi tulajdonságok, és gazdasági vonalon elismerő nyilatkozatot tett rám vonatkozóan, kijelentette azonban, hogy a pártban gyako­rolt tevékenységem, és a pártban elfoglalt álláspontomban nem értenek egyet és emiatt nem tölthetem be a főkönyvelői beosz­tást. Mindezekkel röviden közvetlen tapasztalatok hiányában hallomás alapján rá kivántam mutatni 'arra, hogy minden mellébeszélés és szépités ellenére a vállalatnál a személyek elleni harcot nem szinpáta vagy unszinpáta kérdése irányította, hanem az határozottan kommunisták elleni politikai harc volt, amit még üzemen túlra a Kádár kormány intézkedés ellen is /példa a Gáccsal kapcsolatos eset/ kiakartak terjeszteni. Budapest, 1957. október lo. Várnai László * •

Next

/
Oldalképek
Tartalom