XXXV.9.b / 11. MSZMP IV. Kerületi Bizottsága. 1957.02.11-1957.11.18. Az "ellenforradalom" eseményei az újpesti üzemekben

megafonon közöltettem, Hogy Szaboljev igazgatót alaptalanul rágal­mazták és hogy a munkástanács megerősítette őt igazgatói minősegé­ben. Közben arról értesültem, hogy a Tszcs területéről a lakkraktárunkat széthordták. Megszerveztem egy brigádot, akik a szabad területre széthordott anyagokat biztonságba helyezték. A munka több napig tartott, mert ezen a részen még folytak a harcok, mely időre a mun­kát be kellett szüntetni. A munkástanács működése mellett Szaboljev igazgatóval együtt a régi megszokott munkamódszert folytattuk és függetlenül a munkástanács­tól, minden nap megbeszéltük a teendőket, ami ebben az időben bőven akadt. Szék részben taktikai, részben műszaki megbeszélések voltak. A munkástanács tagjai közül többen kifogásolták, hogy határozatuk nincs végrehajtva, mert - mint mimdták - most is a régi vezetőség intézi a gyár ügyeit. Ebből kifolyólag a munkástanács tagjaival több nézeteltérésünk volt. A végleges munkástanács a munka felvétele mellett foglalt állást kezdettől fogva. A munka beszüntetését a g^ár dolgozói mindig az Egyesült Izzó álláspontjától tették függővé. A munka beindítása sok nehézséggel járt, mert a művezetők nem tud­tak érvényt szerezni a kiadott rendelkezéselmek, egyes művezetőket a dolgozók megfenyegették és megfélemlítették. Jó ideig a dolgozók elfoglalták ugyan munkahelyüket, de csak addig dolgoztak, ami^; a közelükben voltunk. Az üzemrészekben folyt a politizálás és kártyá­zás. December végén felkerestek a művezetők és utaitást kértek arra,hogy hogyan teremtsenek rendet és mondjam meg, kik a vezetők. A műszaki­akat röpgyülésre Hívtam össze, ahol Szaboljev igazgató is jelen volt és függetlenül arról, hogy a végleges munkástanács bárkit is megerősített volna állásában, kiadtuk az utasítástf hogy^a régi ve­zetőség irányit és a termelésben csak én adhatok ki utasítást, A határozott intézkedésre a termelés lassan megindult, de a munkamorál még az 1957.I«n.évben is hiányos volt. Szaboljev igazgató állandóan, éjjel-nappal a telepen volt, 3-á éj­szakát kivéve én is állandóan a gyárban tartózkodtam. Többször gyűjtöttek aláírásokat a gyárban a régi vezet őség leváltá­sára, de a termelés megszilárdításával a gyár dolgozóinak józan többsége az aláírástól visszatartotta magát. 1 ; - / /Hanczár István/ főmérnök i \ . ír- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom