XXXV.9.b / 11. MSZMP IV. Kerületi Bizottsága. 1957.02.11-1957.11.18. Az "ellenforradalom" eseményei az újpesti üzemekben

" 5’ * S9 hoz. /Közellátás megszervezése, autót az orvosoknak stb./ Egyszóval a párt iránti bizalom sokféle megnyilvánulását lehetett tapasztalni. Ezután bementem másnap Pestre, ahol munkahelyemen idő­szerű volt, mint vezető egy Sor feladatot elvégezni. A Fővárosi Tanács épületében voltam, rendszeres kapcsolatot tartottam telefonon Újpesttel és itt Halas Lajos e&redes elvtárssala Bp-i KIÉG parancsnokkal, hálám járt ebben az időben többszőr Andrásfy Bárd,- Halász Kálmán elvtárs akiknek hivatali szobám szivesen rendelkezésükre.bocsájtottam. Tőlük tudtam meg, hogy az események jobbrafordulása következtében lényegében illegalitásba szorultak. november 2.-án telefon értésitést kaptam, hogy az MSZMP újpesti szervezetének megalakitása végett november 3.-án reggel legyek a 4/3-as körzetben. Minthogy az adott időpontban én magam nem tudtam ott lenni, megkértem Kovács Ernő elvtársat telefonon, akik a szomszédom, hogy vegyen részt ezen a megbeszélésen és én majd később kijövök, novem­ber 3.-án reggel bementem a Pártközpontba, a nádor utcába, ahol talál­koztam Földes László elvtárssal és aki politikailag tájékoztatott a rendkívül súlyos helyzetről. Akkor már világos volt, hogy Hagy Imre árulás útjára lépett. Le én azt is tudtam, hogy a Sz.U. nem hagy cserben bennünket s máris komoly erők jöttek be az országba. Mikor hazaértem Kovács elvtárs elmondta, hogy megalakult az MSZMP újpesti szervezete és a vezető elvtársak, Andrásfy, német János, stb. pártközi tárgyalá­sokra mentek át, meg helységet néznek stb. Azt is megtudtam, hogy az újpesti "forradalmi bizottság" amelynek vezetője Kosa volt, csak a mi pártunktólkért loo névaláírást, cimmel, mert mint "uj párt" csak úgy engedélyezik legális működését. Véleményem rögtön uz volt, hogy ennek a bandának kezébe adni listát nem szabad, mert ezzel nekik más céljuk lehet. november 4.-én reggel korán a kádiét-bekapcsolom és ép­pen akkor német nyelvoi hallom Hagy Imre szózatát "hilfe, hilfe!" Aztán figyeltem, hogy más nyelven is bemondja s közben állandóan a Hazádnak rendületlenül játszák. Budapest re bevonultak a szovjet egy­ségek, de Újpestre csak 4-5 nappal később. Újpestre a belső területek­ből kiszoruló fegyveres bandák szorultak ki és ez alatt a 4 nap alatt semmiféle szervezett vezetésről már nem lehet beszélni. Megkezdődött az üzletek, raktárak, az angyalföldi vasútállomás kifosztása. A párt vezetői nem tartózkodtak Újpesten. Ebben a hel.v zetfeen felkerestem Gálhidi Bélát s közöltem vele, hogy a harc eldőlt, rövid idő kérdése, hogy mikor jönnek be a QHS£Á(aGá LEVéUÁKj 3/

Next

/
Oldalképek
Tartalom