XXXV.8.b / 13. MSZMP III. Kerületi Bizottsága. 1957.02.12-1957.11.21. "Ellenforradalmi" események a kerületi üzemekben az eltávolítottak és ellenséges elemek névsorával

ív \ c Feljegyzés* 1956*X*23*—tói történt események a Budapesti Rádiótechnikai gyárban. l/.Az_ellenforradóimat megelőző események*valamint az azt követő hét eseményei. Ví 1956 október 23-án délelőtt a Beloiannisz gyárban munkásgyü- lest tartottak,melyen resztvettek az üzem vezetői közül többek kö­pött ifjfT'th István párttltkár és Berecz igazgató is.Enne> a mun- ''R.á agy ülésnek hangja még a gyűlés ideje alatt eljutott a "V" gv'r- egységbe is,mert igen sok dolgozó felesége vagy férje a törzsgyár­ban dolgozott*Telefonon a legkülönb’zőbb híreket adták,Így a "V" gyáregységben meglehetős nyugtalanság volt.Az MDP Pártbizottsága elhatározta,hogy este lo óráig a Pártbizottság tagjainak bevonásá­val őrséget tart.Az utolsó őrséget Somogyi Gyula,az üzem DISz tit- A kára tartotta,majd lo órakor elment haza.Eközben kezdődtek meg a w nyílt ellenforradalmi akciók a városban,mellről az üzem,illetve a gyárőrség vezetői nem ,tudtak,külterületen lakva,ne értesültek a vái-osban történtekről^!Jel 1/4 4-kor megjelent az üzemben Brádt János szaktárs,a satu műhely műszerésze,és közölte a szolgálatban lévő portássál,Hagy Istvánnal,hogy a városban olyan események Ját­szódna’ le,melye1' szükségessé teszik az üzem vezetőinek behívását* Időközben Bereoz elvtárs utasította Sebestyén ^ereno gépkocsivezetőt, hogy Soós Gyula GyES vezetőt,Vcrga Lászl' páfcttitkárt és Duppal István fődiszpécsert hozza be az ’zembe* levezettek 4 érakor meg érkez­tek,Brádt szaktárs tájékoztatta őket a városban tapasztaltakról. Bzekután elhatárizták,hogy gyárőrséget llitanak fel.mely hivatva lesz.amennyiben erre sor kerül,megvédeni az üzemet.!'ásnap reggel á jelenlévőkön ki vili további kot dolgozót vontak be a gyárőrségbe* zek,Soon Dezső raktári dolgozó és Prán István portás voltak•Ezen­kívül megjelent Szépvölgyi István portás is,ki szintén bentmaradt*- Q Ez az őrség biztosította a rendet X.?r *-ig,2-3 órás alvássál.Ezen 9 idő alatt különösebb esemény nem történt,egy epizódot :'íváve.X.?ü .-én reggel 7 órakor ugyanis egy az utcába betévedt fegyveres fiatalt Brádt szaktárs utasítására lefegvve»eztek,igy ez Őrségnek egy darab géppisztolya volt,mely a portán,tehát központi helyen lett elhelyez­ve .X*0'" .—án az őrs'g feloszlott,illetve átszervezte .Brádt ér az idő­közben az üzembe érkező Koródi Miklós elvtársak hazamentek*Másnap, iazaz/X*27*—én az őrséget ujJáseervezték^Tagja lett Hambalgó József Üzemi Bizottsági elnök,ki az 5 hónapos 'SzO^ iskoláról jött be,Szécsi István 19 éves gyalus,Grell Károly 19 éves segédmunkás,Csikó Sándor ?o éves esztergályos,Bobánovics Jenő 23 éves esztergályos,ez idő- őz­ben visszaérkező Koródi Miklós műszerész,valamint a házban lakó Bátorffl Lajos és Tolnai elvtársak, zenklvül a régi őr sárból. Szépvöl­gyi István,aki az ő^ség parancsnoké lett,valamint Gomblk Róbert, Prán István po’tások.Bent tartózkodott ezenkivü.l az üzemben Varga László párttitkár,Duppal István,Soós Gyula gazdasági vezetők,akik ,közben néhányszor hazamentekCKz uj gyárőrséfben a hangulat meglehe- I tősen ellenségessé váltyp'bb esetben összetűzések,szóváltások kelet­keztek, melyeknek kezdeflíenyezői Szépvölgyi Istv'n és Sebestyén Ferenc gépkocsivezetők voltak.T’bb alkalommal támadták Prán István aortást, ki nyíltan hangoztattefhogy ő kommunista,és elitéli a fegyveres fia­talok cselekedeteit.* Aa

Next

/
Oldalképek
Tartalom