XXXV.6.c.1957 / 10. Budapest Déli Állomás MSZMP Bizottsága. 1957. július Összefoglaló jelentés az 1956. október 23. utáni eseményekről a Budapest Déli Állomásnál

F • -c tag csatlakozik az. MSzMP-hez. fileősorban feladatul tűzték ki maguk elé, hogy a orolt MDP. alapszervezet /ifofgalmi, kereskedel­mi, vonatkísérői, Utasellátó:/ vezetőségi tagjai keresik fel, hogy igazolják át magukat az MSzMP.-be. fiz a szervezési munka volt a legnehezebb szakasz. De azért az Intéző Bizottság tagjai nem hátráltak meg, csak tovább mentek és ha kellett a volt MDP tagokkal kétszer, háromszor, négyszer, ötször is elbeszélgettek és hirdették a Párt programmját, célját, irányvonalát. Azonban itt meg kell állapítani, hogy azok, akik az ellen- forradalom szekértőiéi voltak, igen súlyos kárt okoztak a Párt­nak. Valójában megfélemlítették a becsületes párttagokat. Az Újjáalakult MSzMP. Intéző Bizottsága is munkához fogott és olyan döntést hozott, vagyis határozott, hogy azokat az egyéneket, Sztankai, hajdú éa társait eltávolitsák az állomás területéről, hogy ez*el megakadályozzák azellenforradalmi szekértolók aljas £ aknamunkáját. Még ezek az ellenforradalmi szekértolók, sztrájkra uszítottak., addig a Párt harcolt, a munka felvételre és buzdí­totta a dolgozókat, hogy vegyék fel a munkát, mert csak ez ment­het meg bennünket a fenyegető inflációtól. Az MSzMP. Intéző Bizottsága szervezett szabad pártnapokat, akkor még az MSzMP. helyi szervezete csak körülbelül mifategy 15 Lp volt az MDP. tagok létszámához viszonyítva, a szabad pártnapokra az Igazgató­ság III. osztályának vezeoőjét hívták meg, aki igen értékes és tanulságos előadást tartott Budapest Déli állomás dolgozóinak. Utána kezdtek a volt MDP. tagok gondolkoani és maguk előtt látva a Párt perspektíváját, mind többen kérték magukat az MSzMP.-be ^ való átigazolásukat. A napról-napra növekedő MSzMP. tagságnak létszáma, szüksé­gessé tette egy felsőbb szervnek a vasút területén való megala­kítását és igy ‘x&r ján Szilveszter elvtars, mint felmentett pártfunkcionárius bekerült a Budapesti Vasutas intéző Bizottságbaj ahol jelenleg is mint vezető funkciót tölt be. Majd Csernik La­jos elvtárs, a helyi laSzMP. Intéző Bizottság tagja a szoogálati ceoüztásánál fogva a pártmunkát nem tudta olyan mértékben végre­hajtani, ami a követelményeknek megfelelt. .. pártazervezet meg- erősitéoére volt szükség, fcppen ezért nyilt szavazással újjá kellett az xntéző Bizottságot választani, z intéző bizottság 5 főre lett kiegészítve. 1957. április 16-iki taggyűlésen lett megválasztva xa.may xsttán, Szűcs ándor, yőri márton és uben- dorffer nezső elvtársak, tehát £»mber ^erenc elvtárs az maradt, igy a jelenlegi .jitéző bizottság 5 lőből áll. -z xntéző Bizottaág 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom