XXXV.21.b.1957 / 5. MSZMP XVI. Kerületi Bizottsága. 1956.11.02. - 1957.10.18. "Ellenforradalommal" kapcsolatos iratok, munkástanácstagok névsorai és ülések jegyzőkönyvei
formán végeztük munkánkét. Helytelenítem azonban, hogyha valami van ás 3-4 ember elintézheti, msxxl kivlgyük ez emberek elé. így többen kérdezték tőlem: igaz, hogy még a héten el fog menn Igazgató et. - most már tisztázódott e helyzet,összhangban dolgozik a 4 szerv, s ez meg is látszik az üzem munkáján, a következő hónapokban közösen fogunk minden nehéz problémát amely előttünk éli megoldani, x.ert csak az együttműködés hozhatja meg az eredményt. - Ebben ez évben 54 millió Ft- értékű munkát kell telj sitenünk, Ehhez negyiáennyiségü munka szükséges. Ez pedig azt jelenti Blvtáraeink, hogy komolyan kell venni az üzer előtt álló feladatokat* Kéz e kézien kell megoldani mindent. Halápi et. felvételével kapcsolatban e következőket kell megjegyeznem. i í inisztórium, bekérte a diszidáltek névsorát. lo5 egyén ven nyilvántartva, mint disszidált, köztük 7 vezetőllásu dolgozó is. Eeatítuk. £z nm ezt célozta, hogy 6 delegáljon ide embereket. Azonban ott megszűnt © nor: .-©osztály és mivel Helápi igen értelmes ember, kiküldték, hogy próbáljunk itt neki helyet biztosítani. Kétszer volt itt, de nem volt megfelelő képesítése , s i^y ezt a problémát el is vetettük. Meg kell még említenem, hogy ez üzem területé# minőségi cserét kellett vég- rehajteni. így megtörtént, hogy Prágai Vera kar társnőnek is 9 felmondtem. az Sgyeztstő MsottsBg pedig visszatartja. Én ezzel nem értek egyet, menjen az ügy a Területi Bizottsághoz, mivel személyével kapcsolatban tudomásom ven arról, hogy fivére fegyverrel kezében rész tvett a forradalomban, az ügyiek szabad folyást engedek, én nem vészé., vissza. - Keményen kell dolgoznunk, hogy & létszámemelkedést biztosítani tudjuk. Ehhez megfelelő propagandára is szükség van, mivel Cínkota kiesik a város peremére és ide nem igen szívesen jönnek jó szakxaunkások. • - Sok embert azért kellett elbocsátani, mivel a megéllapitott 6-6.5o forintos bérek mellett azok nem tudták volna az 1.2o- 1.5o forintot sem megkeresni. Tavaly ezek a dolgozók azt mondták nekem, hogy nekik elég, ha agy húszast keresnek napjában. Azzal, hogy ők egy húszast keresnek napont& és Óo-7o forintot meg kifizetünk, minden embernél 5o forintoe ráfizetést jelentett volna. - Amennyiben az ilvtársak Ismernek szakembereket, akiket más gyárból elbocsátanak, r.i azokat szeretettel vesszük, • amennyiben önállóan dolgoznak. - Nem egészséges állapot volt az, hogy a munkát jóformán a fatéellenőr, a művezető, segád- vezető végezte el. Nekünk önállóan dolgozni tudó szakmunká- W aokre van szükségünk, sz vonatkozik technikusokra, mérnökökre és szakmunkásokra egyaránt. izekben kívántam a beszámolót kiegészíteni. A jövőben közös munkával próbálunk dolgozni. Pillanatnyilag nem látni tisztán, hogyan adódott az a torzsalkodás, ami volt. Lehet, hogy én is makacs voltam. De ezen már túlvagyunk és én csak egyet kérek a Munkástanács résziről támogassák ez elnököt és a vállalatvezető ség munkáját is és anennyiben szükséges, mindig be fogunk számolni az üzem életében történő eseményekről. Köszönöm szives figyelmüket. Debreezeni főkönyvelő kartárs bemutatkozik azoknak, aki esetleg eddig nem ismerik.- Kijelenti, hogy nem szeret sokat beszélni, de azt szeretné megmondani, hogy a törvényes rendelkezéseket pénzügyi viszonylatban be akarja tartani. Ehhez kéri a legmesszebbmenő segítséget. Senki sem jöjjön hozzám olyan kérésekkel, amelyek különlegességüknél fogva nem teljesíthetők, vagy kivitelezést tesznek szükségessé, mert Őt.is kötik a törvényes rendelkezések.- Egy példára szeretne visszatéri, melyről tírbán és az Igazgató azaktársak is beszéltek, a munkafegyelemről. Nagyon szép teljesítmény, hogy jen árban már a terveket teljesíteni tudtuk. jOMzAaos lavtiTBttj —1-7- 5>