XXXV.1.g / 11. MSZMP Budapesti Bizottsága Archívuma. 1960.09.20. - 1981.12.29. Adatgyűjtemény a Budapesti Bizottság székházában történt események megírásához
- Szántó Miklós kifogásolta, hogy ebben á vonatkozásban- érzése szerint - ót csak úgy ismerik, mint Kállai Éva férjét, és nem úgy, mint aki személyesen védte a házat. Mezó elvtárssal utolsó pillanatig együtt volt. Sót, ó volt az Esti Budapest utolsó kiadásának, elégetett példányainak szerkesztője, /.Az 1960-as listán Szántó Miklós "önállóan" is szerepel./- Szabó István szerint a pártház védelmében a Belső Karhatalom II. őrségi zlj. I. század I. szakaszának két Elek nevű tagja volt, akik elestek^ és az emléktáblán csak egy Elek név szerepel. /Megjegyezzük, hogy az 1960-as listán az elesettek között Elek László, az életben maradottak között Elek József neve szerepel./ Szabó István kifogásolta azt is, hogy a Rekviem cimü tévéműsorban a pártházat védő kiskatonálc nem szerepeltek.- Jelentkezett Pálfi Lajos, - a Rekviem vetítése után - hogy ő volt az, aki a megsebesült katonát elvitte a teherautóhoz, majd kórházba. Kiderült, hogy Palfi Lajos többszöri tiltott határátlépési kísérletért ült, később 1957. januárjában disszidált, - áprilisban amnesztiával hazatért, - majd lopásért, erőszakos nemi közösülésért többször volt büntetve. /Ennek ellenére a többirányú információszerzés, beszélgetés alánján mégis valószinü, hogy valóban ő volt a sebesült kiskatona megmentője./ I _ Kerekes Zoltán elmondta, hogy 3o-án délelőtt lo óráig a pártházban tartózkodott, aztán kiküldték, de már nem tudott visszatérni. A névsorban non szerepel.- 2 G> ____________________________