XXXV.1.d / 1. MSZMP Budapesti Bizottság Adminisztratív Osztály. 1956.11.16-1957.12.03. Belügyminisztérium, Budapesti Rendőr Főkapitányság, Karhatalom jelentései, feljegyzései az "ellenforradalom" alatti és azutáni tevékenységéről, feladatairól, személyi problémákról.
JVr- 35 Ezzel együtt fokozatosén szilárdult a. párt és a. kormány iránti bizalom. Az állomány többsége szilárdan áll a. munkáshatalora mellett. Ezt bizonyítja, hogy a helyenként meglévő fogyatékosságok és létszámhiány ellenére is az állomány többsége becsületesen dolgozik és a fokozott feladatoknak is eleget tesz. A munkáshatalom melletti kiállás egyik fokmérője a. készültségi szolgálatok alatti helytállás is. Azeru mondjuk, hogy az állomány többsége áll szilárdan a munkáshatalom mellett, mert az ellenforradalmi nézetek, a revizionizmus hatása meg a közel múltban is érezhető volt. A "semleges" rendőrség jelszava sokáig uralkodott és ennek hatására az elvtársak jelentős része csak márciusban és áprilisban lépett be a pártba. A másik ok, amiért az állomány többségéről és nem egészéről beszélünk, az, hogy nem is- merik vagy csak nagyon hiányosan a párt politikáját, az ellenforradalom előzményeit és okait. A párt és a kormány intézkedéseit a politikai, gazdasági élet rendbehozására, továbbá keveset tudnak konkrétan a szocialista országok részéről nyújtott támogatásról. A VII. kerület egyik őrsén az ellenforradalom okát a Petőfi-kör működésében látják. A IV. kerületben az..elvtársak véleménye szerint fő ok a belső ellenség ténykedése volt. Kevesen tudják megmagyarázni, hogy mi a forradalom és az ellenforradalom közötti különbség. Komoly lemaradás van az MSZMP országos értekezlete határozatának megismertetése terén. Egyes pártszervezetek /ív. és a VII. kerület/ taggyűlés napirendjére tűztek xontos kérdéseket a határozatból, de ez a, párttagság felvi- -v lágositása szempontjából is kevés. A pártónkÍvüliek felé ogy-két csoportos beszélgetős es előadáson kívül más felvilágosító munka nem folyt. A központilag kiadott előadás anyagok fölhasználása is, pl. a. VII, es XIII* kerületben formális volt /őrsönként egy tiszthelyettes tartott belőle rövid tájékoztatót./ Van az állománynak egy kis része, akiknek politikai képzettsége, általános műveltségé rendkivül alacsony. A VII. kerületben ezek között volt olyan elvtárs, aki nem tudta, hogy a Népszabadság milyen párt lapja, vagy azt, hogy az MSZMP-n kívül van-e más párt Magyarországon. Olyan párttagok is vannak, akik egyáltalán nem értik a párt szere- .. pát és - jelentőségét és az őket ért sérelmeket a párt rovására Írják.- V./. ■ TAíf I