XXXV.1.c / 8. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.09.02-1957.10.29. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
■ • - 2 - Ibo ( . A taggyűlések bár rendszeresen megvoltak, azonban az ott hozott határozatok helyességét, azok végrehajtását és a taggyűlésen részt-' vett tagsag aktivitását ellenőrizni konkrét formába nem tudtuk, mivel a taggyűlésekről sem vezettek^jegyzőkönyvet s ellenőrzésünk ideje alatt viszont taggyűlésen résztvenni nem tudtunk, mivel ebben az időszakban ez nem volt. A fenti hibákhoz nemcsak az járult hozzá, hogy a vezetőség csak a. tagság létszámának emelésiül^ártotta főfeladub'naká hanem Vmzzá ia_ rult_ehhez aJTrtvez .t'oá,. a belai^gUvő elvi el iont ét ' sal~snemben Te vöd.17,alm^U^as-ag is, ami~Tolep abbéi adódót,nogy Madarász elv társ egész mostanáig, elsősorban az igazgató elv társ véleményére támaszkodott /: ezt 5 maga is elismeri:/, ami oda vezetett, hogy úgy az ellenforradalom ideje alatt, eltávolitott párttagok ügyének rendezésénél, mint az ellenforradalom ideje alatt hangula- totkeltő személyek ügyének elbírálásánál megalkuvó álláspontotkép- viseltek. Ez abba mutatkozik meg, hogy az elTeríforr adalom’ ideje alatt~lían gúla tót keltő egyénekkel szemben egyátalán nem léptek fel erélyesen, a dolgozók véleménye és véleményem szerint is eg;y jó párat közülük nem az elkövetett cselekedetük arányáhak mértekében vontak felelősségre. Pl. Trágner és Hajós. Ugyanakkor az üzemből • részben eltávolitott, részben a körülmények folytán önként kilépett elvtársak ügyével konkrétan csak most foglalkoznak a kerületi Párt- bizottság és a vezetőségben dolgozó elvtársak egy részének harca eredményeként. 'V / Mindez oda vezetett, hogy'a pártszervezet munkáját a hibák ellenére is az üzemi dolgozók elismerik, azonban ezeknek a hibáknak sürgős 7/^ t megszüntetését követelik. Ez azt mutatja, hogy a dolgozóknak a bizalky //> ma a Párt felé megvan, most hogy ezt .ennyire tudják még fokozni, %.// f attól függ, hogy milyen eredménnyel tudnak a hibák ellen harcolni. jjfi * / . Másképen néz ez ki a műszaki értelmiség körében. Ök ma még nem látják „ 3./ X>v\ a helyi Pártszervezet erejét és így bizalmuk, sem _va.lar^j. qagv a Párt- jt I szervezettel ^szemben. Ezt igazolja az teny"Ts"7 hogy az_üzemben r'; V dolgozó .5o mérnök közül egy sem párttag, pedig van között ük nem''TS"’ á X.egyT^^T^e^ve^’ert~Páríun/ poilti vj nyal. Arra kérdésre azonbaq hogy miért" nem lepnek Toe a '"pártba^ az á válaszuk, hogy szerintük az üzemi Pártszervezet még nem elég erős ahhoz, hogyha ők belépnének a párt^ ba, akkor az meg tudná védeni őket azoknak a nüszakiaknak a t'aadá9 sával ^szemben, akik nem értenek teljes egészében egyet a párt politikájával s akik nem is akarnak párttagok lenni. A pártszervezet•tervszerűen a termelés problémáival ezldáig olyan értelemben^nem foglalkozott, hogy egy-egy jelentősebb feladat elvégzésére a párttagság egészét mozgósította volna. Nem számoltatja be a gazdasági ^yeze.tőkat a végzett munkáról. Ugyanakkor a gazdasági' vezeToFíÍek”es a műszakiaknak az a-véleménye, hogy ennek ellenére a párttagság jelentős része külön-külön igen alaposán helytáll és jelentős mértékben elősegítette munkájával az eddig elért gazdasági eredményeket. Tömegszervezetekkel a pártvezetőség az elmúlt időben nem tudott megfelelően foglalkozni, mert saját problémáival vaLt lefoglalva. Ez érezhető a tömegszervezetek munkáján is, mert az üzemben eleven tömegszervezeti élet g^yátalán-ain.cs . .4, Szakszervezeten sem a bizalmiak, ^sem a Szakszervezetben dolgozó párttagok egyátalán nem icapnaS konkr'é't feláSatükat. Jelenleg még a KISZ-nek sem nagy a t éki'htélye az üzembe. Taglétszámát is a sportolók alkotják főleg, ami egymagában nem is^volna baj, hiba^viszont az, hogy ezek jelentős részének magatartása erősen kifogásolható és egyátalán nem példamutató a többi | fiatalság felé. •A 'ORSZÁGOD i: V ■ \ • ______________________•______________________________ E5-------- ---------------------------------------------------——