XXXV.1.c / 7. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.07.02-1957.08.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
- 2 - | Ezekben a problémákban a felszólalók jelentős része merev, helytelen álláspontot foglalt el. Esek a mcgnyilávuiások to párttagság egyrészénél az elbizakodottság jeleit mutatják. A kommunisvc góg megnyiiávugj.i*sanak temmtíie tó az Izzó fejlesztési alapszervezeti taggyűlésén felszólaló egyik elvtársnak az a kijelentése "ón menjek pitizni. olyanokhoz, akik novemberben, decemberben szemben álltak' velünk, különböző ki j ■" ntésslcr t tét- k ' ériünk, hangos- kodtakV ikál'ugytíxcsak figyelemreméltó feeiPlaló volt az olyan aki őszinte nyíltsággal megmondta * nehezen tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy olyan volt MDP taggal, vagy dolgozóval kérésén kapcsolatot, nki moetanig tétlenül nézte a párt ellen folyó uszitást, hallgatott, vagy éppen 6 is ellenünk beszélttt. Egyik 0 felszólaló elmondotta, hogy a párttagok és a pártonkivüliek között a munka kapcsolat jó, azonban a politikai kapcsolat tartózkodó ée ez a fagyos légkör nehezen oldható fel. E megnyilvánulások ellenére a párttaggyűléseken lefolyt vité feltétlenül elősegitik a pártszervezetek és párttagok kapcsolatának megjavítását a pártonkivüli dolgozókkal. A taggyűlések és más tanácskozások tapasztalatai azt mutatják, hogy a párttagok jelentős része nehezen tudja tultenni magát az elmúlt hónapok nehéz harcaiban kialakult érzelmei, másrészt a hatalom megszilárdulása egyeseket elbizakodottá tesz.-A taggyűléseken lefolyt viták ezeket a prob * iémákat részben tisztázták, a pi'oletárdiktatura számára a tömegek 0 támogatásinak jelentőségét a beszámiókban érintették és a vitában minainkaob kiderült, hogy az ellenség még mindig erős befolyással bir a dolgozók jelentős réstegére, és hogy különbséget kell tenni a damagogiával félrevezetett dolgozó és a mögötte álló tudatos ellenség között. kéhány alapszervezetben a volt a M2P tagok jelenleg pártunk kivüliek kérdésében vitatták azt a megállapítást, miszerint ök állnak a legközelebb a párthoz, másrészt a párttagok egyrészében meglepetést, illetve elégedetlenséget váltott ki az a megállapitás, hogy a pártonkivüliek minden funkciót betölthetnek pártfunkción kívül. é ' ' - 31 _______________________________________________________—i