XXXV.1.c / 7. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.07.02-1957.08.30. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései

r ------------------------------------------------------1 . • Isi * 2 * akkor is számoltak el komoly összegű béreket, amikor pedig már majd két hete nem is dolgoztak rajta. Ez persze azt eredményezte, hogy a gyáregység béralapját tetemesen túllépte. Most aztán persze jön a vizs­gálat, kezdik a laza noimákat felülvizsgálni, azorikivül más egyéb meg- szigoritások is jöttek, mint pl* a selejt, pótmunkákra váló bérkifize­tés csökkentés, és egyszeriben újra előtérbe került a bérkérdés, A vagongyártás 526,-os műhelyében tartott csoportos be­szélgetésnél pl, vagy 40 fő jött össze, ahol kizárólag a bérkérdésről volt szó. Mondják, hogy már megint kezdik a normák szigoritását, stb, A vita vezetőinek komoly erőfeszítésébe került, hegy megvilágítsa e- lőttük a laza norma káros hatását mindnyájukra nézve, hogy az fékezi a termelékenység fejlődését, vagy hogyha a kifizetett bérek mögött ™ nincs megfelelő termék, ekkor drágulást, inflációt hoz, stb* Igen gyak­ran hallani még ma is hogy miért mindig a munkást szorítják? És utal­nak a parasztságnak nyújtott kedvezményekre* Ezzel kapcsolatosan vetet­ték fel azt is, hogy volt racionalizálás, egy csomó felesleges műszakit, adminisztrativot bocsájtottak el, és ezzel szemben ma az a helyzet, hogy egymásután tűnnek fel uj emberek, akiket felvesznek, hasonló munkakö­rökbe; " egyik fehérköpenyes a másik után - mondják - minek ez itt?! " Sokan vetik fel a murika régi mód is ágát, hogy ma i s úgy dolgozik a va­gongyártás mint ezelőtt 20 évvel. És itt komoly bírálat éri a Diesele- sités kérdését is. Jól ismerik a dieselesités kérdését, hiszen beszél ^ erről az igazgató, a párt, és szakszervezet akülönböző rendezvénye­ken, csak éppen eredményt nem látnák. Tudják, hogy van egy elég nagy osztály, amelynek a dieselesités a hivatása, de hogy mit csinálnak évek őta, mily eb eredményt értek el és hogy ki ellenőrzi, arról nem tudnak. Pedig ezek munkájukkal sokat tehetnének a műszaki kifejlesztés kérdéseinek megoldásában. Ezzel kapcsolatosan a minisztérium felel& ségét is han­goztatták, Ilié Sokat beszélnek a háború veszélyéről. Elkerülhető-e, mikorra várható, stb. Élénken tárgyalják a Szovjetunió vezetőinek kül­földi baráti látogatását. Azt kérdezik, vájjon ezek a baráti eszmecse­rék, tárgyalások, meg tudják-e akadályozni a háborút* Ennél a kérdésnél igazán egységes a vélemény; senki sem akarja. Ma igen tájékozott, a nemzetközi kérdésekből a dolgozók nagy többsége, figyelik az atomrobbantások kisérleteinek hireit és mély ORSZÁGOS LEVÉLTAi: -

Next

/
Oldalképek
Tartalom