Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.176.a/6)
1956-02-26
11. | ; ti '■/ g/ . |g üti; ta1 a : ;ta ■ ■'■■■"■ ' Ú "£v: a helytelen nézetek ellen, egységesen tudjanak harcolni a -határozatok végrehajtásáért. A EV. novemberi határozatot tárgyaié taggyűlések bebizonyították, hogy a párttagságunkban megvan a készség é. akarat harcolni a párthatározatok végrehajtásáért. Az elkövetkezendő időben a párttag nevelése terén legfontosabb feladatunk, hogy neveljük a párttagok eszmei, politikai s zinvonalát. Miért szükséges ez? Tudjuk, hogy a párttagság elméleti képzése mindég a fontos kommunista párt számára. Most amikor ilyen nagyjelentőségű feladatot kell megoldanunk még jobban előtérbe kerül a marxista-leninista nevelés. Nagyobb feladatokat csak fejlett, öntudatos dolgozókig 1, párttagokkal lehet végrehajtani. így van a második ötéves terv, melyet nemrég kezdtünk meg és az első év tervszámai magasabbak mint sz 1955-ös volt. Meg kell jta mondani, hogy kerület üzemeinek zömében problémák vannak 12 üzem lemaradt a januári tervteljesité ssel. Hiányosságok felszámolására elsősorban a kommunistákat kell mozgásitani, és a példamutatáson keresztül í követik a pártokat a pártonkivüli dolgozók is. j Nem mondhatjuk el azt, hogy üzemeinkben, hivatalsainkban, intéznie nveinkj benqninden párttag magáévá tette a párt politikáját. Meg kell értetnünk ft elsősorban párttagságunkkal, hogy ők vezessenek a párt politikájának * megmagyarázásában, végrehajtásában. A párttagok nevelése terén fontos feladat a párt szerűségre való név elér. Arra, hogy a. párt tagjaink, az égé az p árt egysége® sem hajtja végre a párthatározatait. Rendben van-e ezen a téren minden pártmunka? Úgy gondolom, hogy nincs. Párttagjainknak egyrésze nem harcol teljes erejével a párthatározatok végrehajtásáért. Inkább birálja, vitatja a párt határozatait. Párttagjainket arra kell nevelni, hogy a párthatározatait akkor is végre kell hajtani, ha azzal nem ért egyet. Ezt világosan leszögezi pártunk Szervezeti Szabályzata is. Utóbbi időben több olyan határozat van, melyet a párttagok, funkcionáriusok nem hajtanak végre. Pl. 1 évnél régebbi tagjelöltek ügyének rendezése, pártcsoport értekezletek megtartása. Fel kell térképezni az alapszervezetek dolgozóit tagjelöltfelvétel szempontjából, üzemek többéége nem hajtotta végre, ahol végrehajtották ott is a fiókba tették és nem aszerint végzik e munkát, vagy a 2 hetenkénti titkári értekezletre ri való megjelenés utolsó titkári -értekezleten 28 titkár elvtárs hiányzott. Más kérdés az is, hogy fel sem készülnek az elvtársak és még sorolhatnám soká. Ezek oz elvtársak elfeledkeznek arról, hogy a párt centralizált szervezet, ahol minden párttag számára kötelező a párthatározatainak végrehajtása, arcig az a határozat érvényben van. A párttagság úgy vesz részt a párt politikájának kialakításában, hogy a dol, gozók ®®%® által felvetett problémákat, tapasztalatokat a pártmunkában lévő fogyatékosságokat eljuttatja a felsőbb párt szervekhez. Akik ha. • tározatokat hoznak a hibák kijavítására, a. problémák megoldására. A párttagság jelentős része megértette, hogy csak a pártonkivüli dolgozókkal együtt lehet végrehajtani a párt politikáját, a párt ®® tömegkapcsolatának javulásán keresztül. Párttagjainkat arra kell nevelni, hogy bízzanak a pártonkivüli dolgoj zókban, és meg kell őkét tanítani, hogyan, milyen módon közeledjenek a pártonkivüliek felé. Máskép nem tudjuk felszínre hozni azt az erőt, amely dolgozó népünkben van. A párttagság eszmei, politikai nevelését, i aktivitását döntően a pértmunka eszközein keresztül lehet és kell erősiteni. Pártunk ezt tanítja, hogy a■taggyűlések a párttagok nevelő iskolái. Ezért a párttagok nevelésében a taggyűléseknek nagy jelentőségük van. Rendszeres, színvonalas taggyűlések nélkül elképzelhetetlen a párttagság kommunista nevelése a taggyűlés az a forrna, ahol a veze! tőségek rendszeresen besrcámolnfek a végzett munkájukról, ahol a tagság ; birálja a pártmunka fogyatékosságait, ahol a párttagok önbirálatot gyakorolnak az elkövetett hibák felett, ahol hónapról, hónapra meghatározzák a pártszervezetek a párttagok, a pártcsoport előtt álló _____ _ _ -----7 ' — , .9 l —--------------------------------------------------------------------— --------------------------------------------------———