Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.176.a/6)

1952-04-11

Hiba volt a menetnél, hogy egyeá-7*zakaszon szaladni kellett, másutt meg duplán kellett állni, igy igen sok idősebb dolgozónk kidőlt. Sokan a járdára ültek le. A hangulatot is gátolta ez. A ’p&paéz­­\ talap az, hogy a tavalyi felvonulásnál is kedvüket vesztették az állásnál, ős letették a dekorációt. fa Az ellenség is megkedte munkáját, mér jött egy htígy igaz-e, hogy nem loaz május 1.-én felvonulás, fá területen is tudatosítva, ezt Idejében le kell leplezni,a ágift tdoiót folytatni a kivonulással kapcsolatban. Kétnapos ünnep lesz, az lnapekoi°t meg kell szervezni,azt i« Jöttek mondani a dolgozók, hogy más üze ekben ezeket az ispek­­oiókat fizették, kérek erre vonatkozólag felvilágosítást, sze­retném ezt a kérdést tisztázni. Elsősorban, hogy van-e erre ke­. rét, viszont a nagyobb éberség szempontjából fontos az inspek-1 oió« Kolozai elvtársi n A Landler dolgozói igen szép eredményeket értek el úgy a munka­­versenyben, mint a teohnikai lebonyolításban, felajánlásainkat 146%-ban teljesítettük, ezt azért mondom, hogy szép eredménye­ket értünk el, mert ka visszatekintünk, az elmúlt IdŐlcra üze­­fa műnkből 1000 embernél többet nem tudtunk mozgósítani semmiféle ri 1 V kivonulásra, és most EOOO-t, 600-an vittek dekorációt. Azelőtt közelharcot kellett folytatni, hogy egy®*®*: vigyenek dekorációt’, most minden üzemrészben az üzemi háromszöget tettük felelőssé a dekorációk kiosztásáért, másnap már mindenki tudta, hogy hol fog állni, .és milyen dekoráoiót fog vinni* Igyekszünk á mostani eredményeket továbbfejelszténi, a hiányosságokat kiküsz öbölni, hogy május l.-re még jobban tudjunk felvonulni. Üzemünkben komoly készülődés van, ezt a munkát a pártszervezet ,'j irányitásávala szakszervezet végzi a művezetők ős aktivák be­kapcsolásával, eddig üzemünk dolgozóinak 7ü%-a tett felajánlást, ezzel biztosítottuk az ünnep méltó megünneplését. Folynak a tervismertető értekezletek, ahol ismét igen komoly felajánláso­kat tesznek, hogy ezen keresztül is előbbrevlgyük a szocializ­mus megvalósítását, a béke harcos megvédését, a sok kiváló fel­ajánlás között meg kell említeni Alberti Gyula kétszeres szta­­_ hanovista felajánlását, május li-re Ötéves tervét fogja befejez-Y ni, Magyari elvtárs az uttörő-vasut számára 42.Q00.-Ft. értékben ugyanakkor nyugatról visszahozott 3 drb. kocsi helyreállítását vállaltuk, melynek értéke nagy. üzemünk összesen 942,000»-Ft.-ba tettek eddig felajánlást, melyből 350.000 már teljesítve van. de vállalását még mindenegyes dolgozó túl kívánja teljesíteni. Szendrődi elvtárs: Móhány kárdése ?1 szeretnék foglalkozni, a termelés néhány prob­lémájával, rövidén szeretném a titkár elvtársakat emlékeztetni I arra, amit az 1. negyedéves terv megtárgyalásánál határozatba hoztunk, hogy beosületbeli ügyünknek tartjuk a X, negyedéves terv teljesítését, ennek érdekében a kommunistákat, aktívákat I mozgósítjuk. A*ért kívánok foglalkozni ezzel, mert úgy érzem a titkár elvtársak Stechner elvtársnő tájékoztatásával nem lettek eléggé tájékoztatva, • abból szeretnék kiindulni amiről Stechner elvtársnő beszólt, hogy a kerület 103.8%-ra teljesítette tervét, s 6 üzem nem teljesítette. Ezt kötelességem elmondani annál ia inkább, mert azok a titkárok nem Jelentkeztek, e neja mondták el a beszámol0 utáni* hogy milyen oknál fogva nem teljesítették Ígé­retükét, ni. az Elektronikus Mérő 85%, Vegyi Fór 91%, Rádió szek­rény 67,0%, Textilipari Fakellék 93, Aáncsloa 96.2%, Újpesti Cipő 82,7; . /), Kétségtelenül objektív okok is közrejátszottak a I'áncBlos és az Ujpesll cipőgyáraknál, a többieknél azonban nem lehet elfo­gadni. fi ■■ ppppjgM M— ' ' ■ ■'■■■——........-................................—..................................... ...............— ■ ; - ,. _________:______ ) ti ' -fa' - . L.................

Next

/
Oldalképek
Tartalom