Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.176.a/6)
1952-04-11
6. ri i ^ W Ugyancsak szükséges ehhez az Is, hogy tömegsservezeteink ifinél' nagyobb erővel kapcsoljanak-be a politikai felvilágosit£tf', k tudatosítás végrehajtásába, *gen jo példát mutat ezen aöéré.a a Szabadságharcos szövetség, amely részben sok jé aktívát bbcaájt • | rendelkezésünkre, másrészt pedig jé felvilágosít* munkát végez4',' df vannak olyan töraegszervezetek, amelyek azt hiszik, hogy nincs bök' közük ehhez a feladathoz és a pártszervezetek som mozgósítják a törne szervezetiket arra, hogy aktív segítséget nyújtsanak a légoltalmi \, szervezet kiépítésében, valamint a légi kiképzés -terén is, 8,/ Azek azok a feladaok amelyeknek végrehajtásával alapszervezeteink üzemi és körzeti titkár elvtársaink hathatósan tudják elősegíteni, a hazai 1ágoltalmunkon belül a kerületi légoltalom kiépítésének és ezzel egyúttal a béke megvédésének ügyét is, ■ f , V ■ • ' A Pártbizottság részéről ennyiben adtuk meg a kerületi légoltalom helyzetének értékelését, megadtuk egyben a feladatokat is, és most i arra kérem az elvtérsakat, hogy a maguk részéről is mondják el tapasztalataikat, hozzák fel problémáikat, hogy minél tökéletesebben tudjuk továbbvinni kerületünkben a légoltalmi szervezés ügyöt, frttCaukrán elvtársnő lénkéi elvtárs beszámolója felett a vitát megnyitotta* — es korig vannak beosztva légó-ra dolgozók, de mindig jönnek panaszkodni, hogy nem bírják, mert üzemen kivül járnak oktatásra, üzemünkben ez nincs is megszervezve, és különböző terű- . letre vannak beosztva* Ha még frelybellleg járhatnának oktatásra szívesen eljárnának. Erre vonatkozólag kérek felvilágositást, hogy járjanak-e ezek az idősek, s hogy Hálunk meglesz-e ez szervezbe, mert a beindításáéin én még nem voltam az üzembe, most pedig senki nem tud róla semmit* Omega: Egyes dolgozók az üzembe és területen is be vannak osztva légóra, hogy nyer ez elintézést? Búrtelem Lágo kérdéssel csuk a kocsiszín foglalkozott, beszélgettem a légó felelőssel, azt mondta, hogy a központ felél ezlrányba simmiféle intézkedést nem kaptak. Meg kell említeni, hogy légóparancsnokkal Y beszélve elmondta, ninos tanfolyam előadó, igy a kerületi Tanács segítségét kérjük, kérek támpontot arra vonatkozólag is, hogy e munka szervezéséhez hogyan kezdjünk, mert semmiféle felvilágosítást erre vonatkozó la g nem kapt am* Kovács elvtárs: Nem tudom, miért rendeli be a Tanács a légó sokat munkaidő alatt, több esetben előfordult, miért nem lehet munkaidő után, mi a legjobb műszaki dolgozóinkat választottuk ki a légó részére, a etek hiányzása visszahat a termelésre is* Kossuht elvtársi Á iégötanfolyamok általában Jól mennek, a légóparancanok Jelentése szerint személyesen ugyanis egyszer sem tudtam ellenőrizni, sőt a vezetőségi tagok sem, mert ésak megbízólevéllel engednek be a tanfolyamra, s ennek hiányában még a pértvezetŐségét sem* Ezt már a múlt titkári értekezleten is felvetettem Szendrődi elvtársnak, atónban válasz nélkül hagyta* Terülétünkön minden tömbnek van politikai felelőse, akiket ismerünk, A kapcsolatot mindjobban ki akarjuk szélesíteni és az értekezletek összetorlódását kiküszöbölni* A felmentést amit eszközöltünk, meg is indokoltuk - nevezett MNDSZ • titkár és szeminárium vesető volt, kéthetenként osütörtökön az elvtársnőnek proplszemináriumon kell résztvenni, s ugyanakkor légó kiképzésen is részt kellett volna vennie, mivel as oktatás elsőrendű fontosságú, azt találtuk helyesnek hogy a légó alól felmentsük. Mimár vezetőségi ülésen beszéltünk erről, most újra t~ | __ j^r—r —