Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1948 (HU BFL XXXV.176.a/6)

1948-12-16 / üzemi titkári

___________———— ,. •• u. .'■- . ..--', - , j ;. ',■ * •,.•■•■■..­­.. . ■• ’ ■ •,- ‘V ■ : . ... ... . ' , ,, S ' - . ' • . . ■ ■. 5e/> A .második hiba: sokhelyen úgy értelmezték, hogy a négyszögé az az üzem legfelsőbb fórüraa, tehát a vállalatvezetést is közösén .irántit ják Ebből adódott azután, hogy a vCLlalatvezétŐ kezéből vagy az ÜB. /. vagy a párt titkár kivette az irányítást, a az egyéni .felél Őség elve, mely nélkül tudjuk, hogy lehetetlen jól ne go'ldani a termelés problémáját, megszűnt* ■. _ A másik véglete azt, mutatta, hogy sokesetben a négyszög átvette a bizalmi éo az ÜB.szerepét és maga az üzemi párttitkár elmerült az apró'munkába a Párt helyi szervezése a politikai' kérdések megoldása rovására, öókhelyen a négyszög-értekezletek, amelyet, ellenőrzésünk • során állapítottunk meg, az elvtársak pelenkaügyekkel foglalkoztak,- jobb esetben. Ebből-, azután az jött ki, hogy a négyszögülések naponta 1-11/2 órát elhúzódtaki s az apró jelentéktelen ügyekkel rengeteg munka kárbaveszettlEddig olyan utasítást adtunk az "üzemeinknek, hogy I a négyszögértekezleteket rendszeresen minden^reggel.meg kell hogy tartsák. Kezdeti időben ez helyes, is volt,'de ma már amikor üzemeink - politikai és gazdasági szempontból egyre szervezettebbek, amikor a munkásosztály hatalma még- biztosabbá válik, ez a mindennapi értekez­let feleslegessé lesz. Ü»emi n,égyazögeink továbbra is -rendkivül - fontos és nagy szerepet töltenek be, rajtuk múlik nép utolsóaöí'bah,­­'~v hogyan" tudjuk 3 éves gazdasági tervünket végrehajtani és hog/an tudjuk üzemeinket, azok dolgozóit politikailag jól- átszervezni. \ Ez az a két döntő szempont, amely megmutatja.az utat négyszögeink további munkájához. És ha az'elvtársak .előveszik Rákosi elvtársnak a központi vezetőségben elmondott beszédét, megfogják találni azt a döntő láncszemet, amelynek segítségével a feladatok sokaságát ' jjl könnyen megtudják majd oldani. Mi tehát a-teendő'1’ Az üzemi négyszö­geink a jövőben tehát nem 'mindennapos értekezletet tartanak,hanem .hetenkint -kétszer, vagy legfeljebb"3 esetben üléseznek, a reggeli órákb n. Ilyen formába természetesen,' hogy. 1-1 négyszögülós eltart- 1-1 érát. A négyszögéftekózleteken ezentúlrendszeresen minden érte­kezletet 'jegyzőkönyvbe kell'lerögzíteni hogy ellenőrizni 'tudjuk elsősorban,- hogy mivel foglalkozik a négyszög, másodszor pedig,hogy a meghozott közös határozatot, hogyan hajtsák végre. Vitás kérdés volt eddig,. 3őt még ma, is az, hogy a négyszöget ki vezesse? Ez a '’X /Icáfdós elvtársak, üzemen be,}ül változik. Nem lehet Határozottan'és _ méreven meghatározni, hogy-a párt titkár vagy vállalatvezető, vaty _ s ü 13. elnök' legyen a vezetője. Mindenkor az adott; körülmény ekhez • I ’ ' ' KalkalmázFodva kell <jldöntejii, és ha' jó., erőskezu vállalatvezetővan az.üzémben, akkor ezt nyugodtan ?áleh$t biani./ Ha neqj, altkor vezesse a' párt titkár. Se minden esetben 'kivétel nélkül a párt- • . titkárnak) mint áz uzeiiy legfelsőbb politikai megbízottjának kell­­a politikái irányítást megadni. Ezt az elvtársak az üzemeiken belül önállóan döntsék el. Mivel foglalkozzon tehát a'"négyszög? Négyszögein elsősorban foglalkozzanak az üzdm termelési és szervezési problémái­val, a-műhely vagy üzemi értekezleten, a munkások által fiivetett ’ termelési hibákkal és gyengeségekkel. Rákosi elvtárs beszédének üt­­. ' .mutatásával, és a helyi pá tszérvedet kiértékelésének alapján közös tervet dolgozzanak ki selejtcsökkentésre, takarékosságra,minőségre • és- általában ami a termelékenységet elősegíti. Feltétlenül fontos, hogy ,egyes problémák megoldásánál -vezessék be'az egyéni felel ősséget s a nagyszögbők ki kell .jelölni a felelőst. A négyszögek időközÖn­­kint ellenőrizzék 1-0,02 üzem szállítását'. Vegyék ellenőrzés alá a j gyár 1-1 műhelyét. Vizsgálják' meg annak konkrét hibáját és hozzanak f annak megjavítására közös határozatot, a négyszög figyelje és \ állandóan tartsa szem előtt a brigádcsoportoknak teljesítményét - 1 i és fejlődését, s’-ha hiba mutatkozik, azonnal reagáljanak. A terme­j lésen túl íx- négyszögeink közcsen megái lapodnak^ gyáré rtekezlét, vágy .] műhely értekezlet napirend jéb'e, % és döntő .szempontként foglalkozniuk jj, kell a szakmái 'utánpótlással, a szakmai iskolák'megszervezésével, ^ a munkások átképzésével.. Ezekkel, a kérdésekkel keli lényegében a •• négyszögeihkaek fo|lalkoZiii.Általában mi kommunisták, arra törekszik!; , < hogy a szervezettsagnek legmagasabb formáját érjük el, s ezért X_________________________•' . . . - -- - — — - - - -———— ■ - ~ 1 1 ""*•— " —. _ . - .— ' •------------------------------------7”—7

Next

/
Oldalképek
Tartalom