Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1950-04-20

l! © # 3o — ' Péterffy igazgató elvtóra: ""T'"""1 ize’k“a~'KTbék, amiket a Központi Vezetőség elénk tért, ezek valóban az lak Iákban megvoltak ás itt őszinte kritikát keii gyakorolni magammal szemben, hogy túlságosan bíztunk abban, hogy a felső vezetés ós az Országos Neveléstudományi Intézet ahol kommunisták voltok tudják, vagy jól csinál­ják a dolgot,Megmutatkozott a tanítás folyamán, hogy a gyerekek ezzel az anyaggal nem boldogultak amit nekünk a minisztérium előirt. Rájöttünk arra, hogy o könyvek majd­nem teljesen csapnivalók. Még arra sem fordítottak gondot hogy a könyveknél különbséget tegyenek éltalános gimnázium és közgazdasági gimnázium között.Mi igen sokáig nem mertünk ehhez k kérdéshez benn ez iskolában hozzányúlni, a negyed évi konferencia után azonban kényszerít" szükségből li zzá ' kellett nyúlni ós a raini3Ztérlum-utasitásaival ellentétes módon kell;tt a tanítást veze tni. Akkor kezdtünk a köny­vekből kihagyni ós kezdtük a könyveknek az anyagát megros­tálni. Én még « vezetőség leleplezése slőtt könyvvitelből határozott utasítást adtam a könyvvitel tanároknak, amikor egy dolgozatírás után 21 négyes dolgozatot láttam, hogy azonnal, hagyja abba a Tantervbe el*irt anyag tanítását ée k 0 a hátralévő időt osak ismétléssel töltsék el, hogy az eddig tanult anyagot a gyerekek átvehessék az év végéig. Az is­kolákban bent van a reakció is mégpedig erősén be van épülve, ez sok cindenféle formában az iskolákban megmutat­kozik. En az önkritikámban azt lehet mondani, hogy talán énis későn vettem észre egyes dolgokat, amiket előbb kel­lett volna észrevenni, ha jobban.utánnanézek a dolgoknak. Nálunk a lemorzsolódás nem nagy ezen a téren, mindent elkövetünk, hogy megakadályozzuk.. Meg kell azonban monda­nom, hogy ros3z a munkafegyelem a tanulási fegyelem, Ez valószínű az általános Iskoláknak -bizonyosfokig a hibája, ahol nem fordultak elegendő gonddal arra, hogy a gyerekeket munkára szoktassák,* szülőkkel is nagyon sok baj van. Hívásunkra a szülők nem jelénnek meg olyan mértékben ahogy arra szükség lenne, gokszor a szülő egészen ellentétes módon fogja fel a dolgot, mint ahogy a rend azt megköveteli. ^ A hittan lemorzsolódásnál is nagymértékben a szülők a hibásak, Hibásak a pedagógusok is, merthiszen o gyerekek látják, hogy a pedagógusok templomba járnak, tehát a példának nincsen a gyerekekre vonzó hatása, tennél y kér­désnél mindig a Diákszövetséget próbáltam noszogatni, hogy hittan iému'rzso lődást sürgessék, azonban íz ereMshy nem nagyon nagy. A párt révén a szülők körében /eaí\sen , nekünk ennél a kérd ásnál. Természetesen es év részéien mi mindent elkövettünk, ho y a lemorzsolódós\ megakadályozzuk, ne legyenek bukások az ldeclr^tlij^főlqc materializmushoz igen elmaradottak. Tanit de nem úgy ahogy kellene, nincsen bennük átIrzés amikor ezeket a kérdéseket tanítják. Ehhez szükséges lenne a­­pedagógusoknak nagyobb arányú természettudományi át­képzése. Helyes volt a pártv azé tőségnek az a határozata is, hegy rettenetes ok az iskolákba az adminisztráoió. Az állami, középiskolákban az igazgatókat árasztják el adminisztrá­ciós dől ;okkal.tez rendkívüli módon megnehezíti azokat a munkákat, hogy az iskolának tanulmányi, nevelési kérdésével ffoglalhoaliaasunk. Amikor az egész kérdés tisztán áll előttünk, nekünk is le keii szűrni a tapasztaló tokát ós meg kell állapítani, hogy mák azok a hibák ós bajok, amiket elkövettünk ós keresnünk kell azokat a módokat ós lehetőségeket, amikkel kitudjuk ezeket javitani.- - 7—7 T ■ -—--­­­—--— ■■ i . ■ ■ ■■ ■ rt----ti­­­'__________ 27________________________ ______________

Next

/
Oldalképek
Tartalom