Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.176.a/3)
1950-11-04
ellen az imperialistáknál* Ez a helyzet-lcép a világ két tábprf^l^A v A világ békeszerető népei most uj rohamot indítanak a b folyó harcban, november közepén Angliában összeül a békehiveineltótoásodilc \ viágkongresszusa, hogy beszámojanak az eddig eredményekről és magha*tározzák a békeharc további teendőit a Stbchőlmi békefelhivast eddig több mint 5oo millió ember irta alá, köztük 16 millió olasz és 15 millió francia az olasz és franoia lakósság /felnőt/ zömét teszi ki. Ez a hatalmas békemozgalom mely szerteágazik az egész világon egyik legnagyobb akadálya annak, hogy az amerikai imperialisták világpolitikai terveiket végrehajtsák. Ezért készülődnek szerte a világon mindenütt lelkesen a II. világbékekonygresszusra a béke hívei. A magyar dolgozó nép is lelkes készülődés közepette választja meg küldötteit a világbékekonygresszusra ahol ezek a küldöttek be fognak bzámolni a magyar bőkemozgalom eddigi eredményeiről. ' A magyar dolgozók eddig jól kivették részüket a békeharcból, sikerült egyhangúlag egységesen a béke nagy ügye mellé egységesen felsorakoztatni a magyar dolgozó népet. Ennek megnyilvánulása volt az a lendület, amely rövid idő alatt azt eredményezte, hogyíbéke hét és negyed millió hive irta alá nálunk a etocholmi békefelhívást, rt _ : .rá A koreai agresszióval kaposolatban láthatjuk, hogy a magyar dolgozó né£ ingadozás nélkül állást foglal ebben a kérdésben s a dolgozók milliói adakoztak gora, hogy Korea szenvedő népét kórházzal és szerétét csomaggal támogassuk. Ez a megnyilvánulás e&yben mutatja, hogy dolgozó népünkben elevenen és tetre készen él a proletárnemzetköziség a proletárszolidaritás éltető*tadata. Egyre világosabban látja a magyar dolgozó nép a szocializmus építésének és a béke megvédésének összefüggését. De nemcsak az ipari munkásság, hanem a parasztság is a béke megvédéségek ügyét szolgálja. Ezt mutatja a terménybeszfclgáltatás, terménybegyűjtés és az őszi szántás-vetés munkálatainak időelőtti elvégzése. Az ipari munkásság termelési felajánlásainál szakadatlanul elhangszik az az indokélás, hogy a többtermelés nemcsak, a népi demokráciát, de a béke ggyét is erősitik. n A.béke mellett való kiállás megmutatkozott a békekölcsön jegyzésénél is. Az a két millió hétszázötvenezer dolgozó aki lelkesen rövid napok alatt tööbb mint egymilliárd forintot jegyzett, tisztában volt azzal, hogy tettével egyben a béke ügyét is szolgálja. És világos számára ötéves tervünk megvalósítása és a béke ügyének összefüggésé. De ugyancsak ezt bizonyítják a lezajlott Tanócsvélasztások is, ahol a mggyar nép soha nem látott egységben lelkesen sorakozott fel a Tanács választások sikere mellett, rneRi tisztábanvolt azzal, hogy ezzel a béke ügyét is szolgálja. A Taaácsválasztások alkalmával lelke; sedésük mellett elszántságot is tanúsítottak arra, hogy minden eszközzel megvédik a békét. Ezért lesz a békehiveinek Magyarországi kongresszusig újra hatalmsa kiállás a béke ügye mellett. Ez a kongresszus olyan küldötteket fog választani akik harcosan fogják képvisel, ni a magyar do lgozókat Angliában összeülő II. világbékekongresszuson. Rákosi elvtárs a nemzetközi helyzet ismertetése a békeharc jelenlegi bókeha* állása után rátért hazánk gazdasági helyzetének ismertetésére. ... ró'7 ■ ■ ró" ; ró'fi -ró te ' •. Y ip ___________________________________________fa___________________________________________________