Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.176.a/3)

1949-08-26

/ * ' 7 '*- 3 ■ t Bar; v elvtársnő: Felkéri Mérő elvtórsnőt, hogy tartan meg a "beaaáinolTJát. 2./ Mérő Albertrlé elvtársnő, a mai külpolitikái helyzetet álltaidban ‘ ' jellemzi, Hogy a 2 tábor, a üzovjetunió álltai vezetett béketábor és az amerikai háborús uszitók között éle­ződik a harc. Jellemző a béketábor erősödése úgy gaz­dasági, mint politikai vonalon. Jellemző a béketábor politikájára a szovjetunió és Jugoszlávia között tör­tént jegyzékváltáa, melynek előzménye az első jegyzék volt, lényege, hogy a 2. háború befejezése után, Szov­jetunió méltányolva Jugoszlávia igényét a Szlovén Kha­­rintia Ügyében. Jellemző, hogy Jugoszlávia a Szóvjótu­­nié hát©mögött megegyezett az imperialistákkal és le- I mondott a szlovén Kharintiáról. Ezt követto a második e jegyzék,melynek lényege, hogy a Jugoszláv Kormány a szovjet állampolgárikat és vallatják őket. Első jegy­zék válaszában olyan választ adtak, melynek az volt a célja, hogy a saját népét félrevezessék és azt Írták, hogy ezeket a szovjet állampolgárokat azért tartoztat­tál! le, mert fehórteroriatúk voltak. A szovjet jegyzék > 0-n elmondja azt, hogy ezeknek egy része valóban az első világháborúban kimenekült a Szovjet unió bői, ele a máso­dik világháborúban ezek a Bzovjetunid oldalára álltok és kérték is a szovjet állampolarsagukat éa a jugosz­láv törvény épp ezeket tartozcttale. Erezték azt, hogy nem elég indok és beirták azt is, hogy nem helyeselték Jugoszlávia jelenlegi politikáját és terjesztették e Tájékoztatási Iroda híreit. Megmutatja a Szovjet jegy­­z zék, hogy egy olyan jegyzék nem beszélhet szocializmus építéséről, amelyről nyilvánvalő, hogy imperialista tőke ellenőrzése alatt áll. Ennek a szovjet jegyzéknek hat6Imas jalentősége, hogy a Jugoszláv Kormány és az imperialisták között lévő kapcsolatot leleplezi. A kül­földiekkel való kapcsolatot, e népárulást és a azovjet­­elleneaséget a napró 1-n ©pro fokozódó gazdasági nehézsé­gek ia élezik* a gazdasági válságot éa hiába igyekeznek 1 leplezni, de a tényeket letagadni nem lehet. Az Usa nyiltan beszél egy közleményében arról, hogy 1948 óta lelassult az imperialista államokban az ipar és e me­zőgazdasági termelés, kivéve a Szovjetuniót és o népi demokratikus állomokat. Az Usa szerint az életszínvo­nal a háború óta lo.Lal csökkent, ugyan ez áll a mező­gazdaságra is és nő a munkánóikuliség..Jelenleg 6 mil­lió az álltaink bejelentett munkanélküliek száma. Az amerikai imperialisták igyekeznek másik országokra há­rítani a mezőgazdaságl nehézségeiket.7 Megfossza a többi államok/t a fejlődéstől, ás eredménye az Usa politiká­júnak az, hogy tönkreteszi a többi kapitalista országo­kat is és saját országukon sem tud segíteni. Ezek az e­­uemények azt mutatják, hogy a I'©ruha 11-térv megbukott, nemosak, hogy nem segített az Európai országok ujáépl­­tésében, de válságba döntötték őket. a válság jeleni mindenütt megmutatkoznak ahol a kapitalisták irányítják a termelést, üzembe áll ezzel a ózovjotuniő éa a népi demokráciák szocialista jellege. 1949 második 1/4 évé­ben a szovjetunió ipari termelésében 2o/ emelkedés von az első 1/4 évvel szemben. A népi demokratikus orszá­gok fejlődését legjobban a saját országunkon tudnánk lemérni. Itt van .1 báni a, akik a felszabadulás után jugoszláv befojá3 alatt állottak, megtisztították ma­gukat és nagy mértékben megindult a fejlődés. A gazdasági helyzet rányomja bélyegét a politikai holy­­_________________ v ^ - - • — "■ - 1 11' ————

Next

/
Oldalképek
Tartalom