Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.176.a/1)

1956-04-15

n 7 ———-—— - - ——--------------*­- m ?. ; I . Emiatt csökken a termelési értekezleteken való részvétel is.á Gyakran áll elő olyan helyzet, hogy a különféle rendezvényeken, értekezleteken mindég ugyan as a néhány dolgozó jelenik meg és ilyen módon a dolgozóknak egy széles rétegével nem sikerül ál­landó, elevön kapcsolatot teremteni* Kedves elvtársak* Néhány szóban beszélnem kell as első negyedév munkájáról is. Ezt az jellemezt©, hogy a népgazdasági és export szükségletnek megfelelően hatalmas arányban kellett átálInunk a parmtf onal és szövet gyártási'-1 uj vlakosa műszál gyártására* Ezt mi ürömmel vállaltuk, mert régebben is kisebb mennyiség gyártásánál azt tapasztaltuk, hogy úgy a műszaki feltételek biztosítása, mint dolgozóink rátermettsége szempontjából megold­hat; az a feladat. Az alsó negyedév mégis igen sok nehéz kiizdel­­■ieg hozott és már azzal indult el, hogy alapanyag hiány miatt I a fonodánk osak január 5-én kezdte fonni azt a fonalat, amiből a szövődének jan. 1-vel kellett volna felfejlődnie, ős nemcsak a fonodában jelentett sok nehézséget és a tervezettnél több gép beállítását, hanem különösen a szövődében eredményezte, hogy a tervezett 65o átlaggép helyett 9oo géppel kellett műszál szöve­tet gyártani* Ehhez viszont sem a sokx fiatal dolgozó szakmai rá ismerete, sem a gépek beállítása és számos nehezen megszerezhető segédanyag ér; egyéb feltétel nem volt biztosítva. Ponődánk már­ciusban érte el a tervteljesítést és az április 4*-re- indított munkaveraeny.fr jó eredményeivel a verseny nyilvánosság megjaví­tásával sikerült a fonodának az egész lemaradását behozni és negyedéves tervét lo3 %-ra teljesíteni. Szövödénk viszont rész­ben az említett objektív nehézség miatt, másrészt a meglévő belső hibák miatt csak 95 %-ban teljesítette a tervét. A válla­lat egésze teljes termelésben loo.8, befejezett termeiében iol.5 %-ban teljesítette exporttervét. Április Ível ott álltunk hogy n nekünk kiadott reális tervek teljesítésére és'as élüzem feltételek teljesítésére is minden feltétel megvolt. Súlyos akadályt jelent azonban az, hogy műszál ellátásunk teljesen bizonytalanná vált és úgyszólván két naponként kell o különféle műszál anyagokat ki- és beszerelnünk a fonógépekre. Hozzávetőleg kiszámítottuk, hogy az első dekádban a közvetlen mérhető vesz­teség kb 4o.ooo Ft-ot tesz ki és eddig lo nap alatt gépeinek rá 6o %~át szereltük át, mig egy normális negyedévben összesen 3o-4o %-ra a gépeknek kerül átszerelésre* Ez súlyos zavarokat okoz ra a mennyiségi termelésben a minőségi gyártásban, a dolgozók ke­resetének csökkenésében, a megnöveltedéit állásidőben és a ver­se ny le üdül et fenntartásában. A minket irányitó Pamutipari Igaz gatóság ©z elmúlt évben jó operatív munkával segítséggel és bí­rálattal nagy mértékben segített hibáink kiküszöbölésében, fő­ként b technológia megjavításában és a helyes anyaggazdálkodás kialakításában. Tudom, hogy az Igazgatóság nagyon sok erőfeszi­­' tóst tett az alapanyag ellátás biztosítására is, de nagyon ke­vés eredménnyel. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kapitalista piaccal való kapcsolat a tervek, programok gyakori változtatá­sát teszik szükségessé. Mi eleget tudunk tenni ennek a követel­ménynek, ha ehhez a legdöntőbb"alapfeltétel, a nyersanyag, a szükséges választékban biztosítva van* Ez annál inkább fontos, mert a meg nem felelő választék és a rendszeres beérkezés azt eredményezi, hogy egy időszakon át feleslegesen drága anyagból kell dolgoznunk a következő időszakban pedig csak gyengébb minőségű anyag áll rendelkezésre, amelyből a megkövetelt minő­ség és termelékenység nem biztosítható. Ha mi meg is értjük ezeket a nehézségeket, dolgozóink nem értik ezt, meg éa helyes is hogy nem értik meg, mert ezáltal egyre élesebb bírálatukkal még nagyobb erőfeszítéseket fognak követelni tőlünk. Indokolt­nak tartom annak felülvizsgálását, hogy a textil üzemek részére biztosítandó nagyobb törzskészlet költségei milyen arányban k ^ ' J H —>=---------------aütíss* y

Next

/
Oldalképek
Tartalom