Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1955-06-09

Oktatásunk irányát céltudatosság jellemzi. A pártoktatási év novem­berben indult, amikor fokozottabban kezdtek elterjedni a jobboldali nézetek. Ebben az időszakban tanulta a párttagság a 10 év eredmé­nyeivel foglalkozó anyagot. Decemberben éa januárban a népgazdaság termelékenységével foglalkoztak a hallgatók, amikor a tervtel jesi­­tésért folyt a harc. A párt cimü téma a K.V. márciusi határozata után került tanulmányozásra. Az oktatás legfőbb eredménye az volt ebben az évben, hogy bizonyos fokig fékezte a jobboldali eszme ter­jedését. A másik nagyon komoly positivuraa volt az oktatási évnek, hogy a pártoktatás történetében első izben fordult elő, hogy több hallgató vett részt az utolsó szemináriumokon, mint az elsőkön. Eb­ből az mutatkozik meg, hogy nőtt a párt munkairánti érdeklődés. Má­sik fontos kérdés, hogy a prop.munka, a segitŐ munka komoly mérték­ben emelkedett. Ezt fontos kihangsúlyozni, mert az oktatás vonala nem ütötte meg a kivánt színvonalat. A K.V. utal arra, hogy helyte­len volt a propagandisták képzésére a nyári rendszer, ezt meg kell szüntetni. - Igaz, hogy a pártoktatás nőm terjesztette a jobbolda­li nézeteket, de attól nem volt mentes. A III. Kongresszus határo­­zata alapján magyaráztuk a szocializmus épitését, hogy a szoc. ipa­­^ rositás a fő módszere, de arról, hogy a nehéziparnak milyen jelentő­sége van, nem beszéltünk. Vagy pl. beszéltünk a munkás-paraszt szö­vetség fontosságáról, de elhallgattuk a politikai célját^ A negatí­vumok között kellene megemlíteni, hogy a szinvonal érdekében ugyan nagyon sokat tettünk és vannak is eredmények, de nem sikerült el­érni, hogymegközelítsük a kivánt eredményt. A Gumigyárban azzal kap­csolatban, hogy mért volt az oktatás olyan gyenge azt mondták, hogy a szeminárium unalmas volt, a felvetett kérdéseket már máshol is hallották. Ez nem abból adódik, hogy jól ismerték a kongresszusi anyagot, hanem abból, hogy nem azon a szinten tárgyalták, mint kel­lett volna. A 2-3 napos előkészítők ehhez nagyon sok segítséget ad­nak. Szükséges, hogy a legfontosabb vezető propagandistákkal, mie­lőtt levezetik a szemináriumot egyénileg tudjunk konzultálni, hogy mit nem értett meg, mire lenne szükslge. - A módszertant illetően a nyári időszakot kellene felhasználni, amikor is az ez évi tapasz­talatokkal kapcsolatban ksi ankétokat kellene összehívni, felvetni hogyannfeveljenek tagjelölteket, aktívákat. - A funkciónáriusok tanu­tó lásat az elvtársak is helyesen hangsúlyozzák. Arról van szó, hogy januárban a K.V. hozott egy határozatot, hogy nem lehet párttag és funkcionárius, aki nem tanul és nem tanit. Felmerült egy komoly hiá­nyosság az oktatás irányításában, és pedig, hogy a pártbizottságok az alapszerveket nem egy esetben megkerülik. Az alapszerveknek ön­álló aknak kell lenniük.' Végezetül a hibák között még egy dolgot sze­retnék megemlí teni, hogy rendkivlil gyenge a pártoktatás agitáció ja. Véleményem szerint hasznos lett volna utalni a következő oktatási évre. Nagyon régen hangsúlyozzak, hogy a párt oktatás jelentősége meg­nőtt. Ezt'minden évben elmondjuk, de ezt be is kell bizonyítsuk. A jelentőségénél fel kell vetni a párttagok előtti feladatokat. Pl. itt van az 1955-öa évi terv, a 20 budapesti üzemhez való csatlako­zás, itt van a K.V. márciusihatározatának megváló sitáaa és az embe­rek nézetében még meglévő jobboldali nézetek felszámolása. Követke­ző feladat a politika, gazdaságtan oktatási forma megnövelése. Ez nem lesz könnyű, mert a párttagság zöme ezzel nem foglalkozott. Egéss Budapest területén 200 ember tanult 3ZKP. történetet. Erre nagyobb mértékben kell felhivni a figyelmet. Végiil nagy súlyt kall fektet­ni a marxizmus-lenini zmus alapjai e. tanfolyamokra is. Még ilyen ok­tatási forma nem volt, nem ismerik a hallgatók és a propagandisták sem. - Mindent együttvéve positivnak értékelhető az elmúlt oktatási évad, azzal a megjegyzéssel, hogy a szinvonal terén sokkal nagyobb követelményekkel kell fellépni ebben az évben. •7 • fi r ' ■......* I !

Next

/
Oldalképek
Tartalom