Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1955-02-10

I — • 4 -agitáoió hiányzik az egyes rendezvényük jelentőségéről akkor amikor a mozgósításról van szó-> A tömogszervozotok közül a szakszorvozot, ncly mint ilyon az üzcnbon a legnagyobb méretű, feladatát csak úgy cudja eredmónyoson betölteni, ha a PB. rendszeresen ós gondosan irányítja ős ellenőrzi. Az ÜB. elnök ós a párttitkár között a személyi kapcsolat jó, azonban a PB. ós a PVB. nőm örvényesiti az irányitó és ellenőrző szoropét a szakszervezet széleskörű munkájában. A Bányagyutacsgyár PB.-a 1954-ben kétszer beszámoltatta az üzemi bizottságot a végzett munkáról, pl. november 27.-én, azonban a fel­készüléshez csakhogy nappal előbb kapta meg a szempontot, amelynek alapján a beszámolót el kellett készíteni. így nem volt rá lehetősé­ge, hogy alaposan felkészüljön. A Pártbizottság ezen irányú beszámol­tat ás a és segítsége változást az ÜB. nunkájba nem hozott. A jegyzőkönyvből nem tudtuk megállapítani, hogy határozati javaslatot hoztak-e, nort a jegyzőkönyv nincs befejezve, véleményünk szerint oz is a szakszervezeti munka lebecsülését jelenti. A párt irányítása és ellenőrzése csele a napi szomélyos megbeszélés alapján érvényesül. Az elmúlt hónapban a PVB. 8 tagját mogbizta, hogy a szakszervezeti munkához segítséget adjon, hogy ezen keresztül a szakszorvozoti munkát fellendítsék üzemen belül. A kz üzemi bizottságnak 15 választott tagja volt, ozok közül 4 időköz­ben lemondott, illetve elment az üzemből. így szükségossd vált az üzomi bizottság kiegészítése, ami folyamatban van. Az üzeni bizottság összetétele politikai és szakmai szompontból mogfölelő, amit bizonyít az, hogy az olvtársak 8o fj-a párttag, mozgási lehetőségük megvan és a legtöbb olvtársnak 2-3 éves szakmai gyakorlata is von. Az Üzomi Bizottság általában kéthetenként szokott ülést tartani, két napirendi pontot szoktak tárgyáéin!, pl. decemberben olső napirendi pont a munkavorseny állása, második napirendi pont a felszabadulási verseny beindítása volt. A beszámoltatás som érvényesül az ÜB. munká­jában, ebből adódik az, hogy az ÜB. tagjait nem ellenőrzik, nem von­ják felelőssógre. Az üzomi bizottsági ülóst egybe tartják a műhely bizottsági /MBE/ üléssel. A részvétel nem kielégítő, mert ogy-egy ÜB. ülésen 3-4 ÜB. ds 2-3 MBE tag vesz részt. Ebből azután az következik, hogy a kollek­tív vezetés non örvényesül. Sgy-kót ÜB. tag dolgozik, pl. a TI,felelős, kulturfololós. A feladatok nogoldása ogy függetlenített tagra hárul ős obből adódik, hogy az üzemi bizottságot az ÜB. olnökön koresztül látják a dolgozók. Az tíB.-nok hosszabb idő óta nem volt munkátorvo, igy a munkájuk is torvszorütlen volt. A feladatok között nem találták meg a legfonto­sabbat. Az a tapasztelatunk, hogy az ÜB. munkájában meglévő hiányos­ságok már hosszabb idő óta nogvannak, ami a Párt VB. gyönge, sogitő ellenőrző munkájából, másrészt az ÜB. elnök gyakori változásából adódik. •/ • ^ \ » . — - — - 1 — ......

Next

/
Oldalképek
Tartalom